Már az új aszfalton közlekedhetünk a 37-es főúton!
Újabb mérföldkőhöz érkezett a 37. sz. számú főút Gesztely – Szerencs közötti szakaszának négysávosítása.
Ütemtervnek megfelelően haladnak Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a 37-es számú főút Gesztely-Szerencs közötti szakasz négysávossá bővítésének munkálatai, hétfőn a forgalmat átterelték az újonnan épült jobb pályára, így megkezdődhet a bal pálya szélesítése, a pályaszerkezet cseréje, az elválasztó sáv építése, illetve a régi hidak bontása.
A 37-es út Gesztely-Szerencs közötti 19 kilométeres szakaszának négysávosításáról 2020-ban döntöttek, a 21 milliárd forintos beruházás 2023-ra készül el, hétfőn az első hét kilométeres szakaszt adták át a forgalomnak.
Koncz Zsófia a térség országgyűlési képviselőjének facebook bejegyzésében olvasható, hogy a teljes útszakasz az év végére fog elkészülni:
„Óriási büszkeség az egész térség számára, hogy újabb mérföldkőhöz érkezett a 37-es út négysávosítása. A mai naptól Gesztelytől Szerencs irányába haladva, 7 km-en keresztül már a vadonatúj úton közlekedhetünk, év végére pedig elkészül a teljes útszakasz!” olvasható Koncz Zsófiának a térség országgyűlési képviselőjének facebook bejegyzésében.
Forrás:https://infostart.hu/
fotó:https://www.facebook.com/dr.Koncz.Zsofia
FEJLESZTÉSEK TÉRKÉPEN