Kína bemutatta a világ leggyorsabb vonatát, 600 km/h-s sebességre képes

Kína bemutatta a világ leggyorsabb vonatát, 600 km/h-s sebességre képes

600 km/h-s sebességgel tud haladni az a mágnesvonat, amit NEMRÉG mutattak be Kínában, írja a Reuters.
Jelenleg nincs a világon még egy ilyen gyors szerelvény, tehát új rekord született.
A lebegő mágnesvasút olyan vasúti rendszer, amelynél a járművek pályán tartását és hajtását a hagyományos kerekek helyett mágneses mező végzi a mágneses levitáció segítségével.

Kína közel két évtizede használja ezt a technológiát, de csak limitáltan, mostanáig csupán egyetlen ilyen vonal volt Sanghaj és az egyik repülőtér között.
Ugyan egyelőre nincs városokat összekötő mágnesvasútvonal, de a vonattal 2.5 óra alatt meg lehetne tenni a Peking és Sanghaj közti utat, ami több mint ezer kilométer. Csak összehasonlításként, a Peking-Sanghaj repülőút 3 óra hosszú, gyorsvonattal pedig 5.5 órás a menetidő.

Japán és Németország szintén szeretné kiépíteni a maga mágnesvasútját, de mivel meglehetősen költséges és a jelenlegi infrastruktúrával egyáltalán nem kompatibilis, erre egyhamar nem kerül majd sor.
forrás:Reuters
fotó:LI ZIHENG / XINHUA / XINHUA VIA AFP

FEJLESZTÉSEK TÉRKÉPEN
20 Posts

Már ez sem lehetetlen! Szörfözhetsz az Alpokban, hegycsúcsok között

Már ez sem lehetetlen! Szörfözhetsz az Alpokban, hegycsúcsok között

Az elmúlt hónapokban a világ legjobb szörföseinek szeme az óceánok helyett s svájci Alpokban található új Wavegarden által kivitelezett Alaïa Bay-re szegeződött. A május elejei hivatalos megnyitó előtt már birtokukba vehették és tesztelhették a szörfpályákat a nagyágyúk, köztük, a hawaii Zeke Lau, a baszk Aritz Aranburu és a francia Maud Le Car is.

Sion Svájc egyik napsütötte városaként jellemezhető, amely már most is igazi nemzetközi sportközpont., ahol a téli és nyári üdülőhelyek sora várja a látogatókat páratlan aktív kikapcsolódást nyújtó élményekkel. Az Alpok szívében síelni, snowboardozni, gördeszkázni, BMX-ezni és persze túrázni is lehet, május óta pedig a vízi sportok szerelmesei is megtalálhatják itt a számításukat.

Megnyitotta ugyanis a kapuit a Wavegarden által megvalósított Alaïa Bay, ami 500 méterrel a tengerszint felett, havas hegyek lábánál egészen új szörf-élményt kínál a sport szerelmeseinek. A létesítményben található az első olyan hullámmedence-együttes, amely Európa szárazföldjén lett kialakítva, így a szakma méltán kiáltotta ki a világ egyik legegyedibb szörf desztinációjává.

A sportközpont ötlete 2015-ben merült fel, amikor Adam Bonvin visszatért egy szörfútról a franciaországi Hossegorba, és arról álmodozott, hogy Svájcba hozza a vízisport élményét. 2016-ban egy crowdfunding kezdeményezés keretében 50 nap alatt 100 ezer svájci frankot gyűjtött össze a projekt számára, ami nagyságrendileg 31,7 millió forintra tehető.

Svájc olyan ország, ahol gyakorlatilag minden megvan, már csak a hullám hiányzott belőle ” – mondta egy interjújában az Alaïa-bay alapítója, hozzátéve, most már van egy olyan szörf-központjuk is, ami mindenki számára nyitva áll.

Az Alaïa Bay számos új, innovatív technológiát is alkalmaz, beleértve az ultramodern Waikiki és a Malibu hullámokat, amelyek igazi kihívások elé állítják a kezdő és haladó szörfösöket is. Az új szörf-paradicsom 46 modulos hullámrendszerrel van felszerelve, ami a profik számára is tartogat meglepetéseket, nem csoda, hogy egy korábbi interjújában a legendás szörfös, Maud Le Carr is úgy fogalmazott, hálás, hogy részt vehetett a központ tesztelésében, mert nagyobb önbizalommal, tudással és tapasztalattal tud visszatérni hazájába, a megszerzett rutint pedig a versenyeken is remekül tudja majd kamatoztatni.

Forrás: Roadster.hu (Fotók: Alaia Bay)

Elkészült a Dubaji Világkiállítás magyar pavilonja – Fotók!

Elkészült a Dubaji Világkiállítás magyar pavilonja

Befejeződtek a kivitelezési munkálatok a Dubaji Világkiállításra épített Magyar Pavilonban, így az épület már a hatósági ellenőrzésekre vár az átadás előtt. Magyarország egy különleges Makovecz-stílusú épületben várja majd a látogatókat 2021. október 1-jétől – közölte az Expo2020 Nonprofit Kft. szombaton az MTI-vel.+

Az épületet Makovecz Imre egykori tanítványa és munkatársa, az Ybl Miklós-díjas magyar építész Csernyus Lőrinc tervezte, az épület vázát pedig 17 magyar ács állította össze több hónapon át – írták.
Tájékoztatásuk szerint a pavilon Magyarország vízkincseit mutatja majd be, az Aqua Roots of Hungary névre keresztelt épületben a látogatók megismerhetik az ország egyedülálló vízkészletét, gyógy- és termálvizeit, azok jótékony egészségügyi hatásait.
A tudás- és élményalapú interaktív tárlat Magyarország élmény- és gyógyfürdőit is népszerűsíti majd – tették hozzá.

A kivitelezési munkálatokat követően a pavilonban helyet kapó állandó kiállítás megvalósításán dolgoznak a szakemberek a világkiállítás megnyitásáig. A pandémia miatt egy évvel elhalasztott Dubaji Világkiállítást 2021. október 1. és 2022. március 31. között rendezik meg az Egyesült Arab Emirátusokban fokozott egészségügyi intézkedések mellett. A fél évig tartó eseményre 25 millió látogatót várnak az Expo szervezői – áll a közleményben.

Átadták a világ leghosszabb függőhídját

Átadták a világ leghosszabb függőhídját A fotók alapján tériszonyosoknak egyáltalán nem ajánlott a híd.

A világ leghosszabb gyalogos függőhídját adták át Portugáliában, az első kalandvágyó vendég április 29 -én tehette próbára bátorságát a szerkezeten. Az Arouca város közelében lévő, 516 méter hosszú és ezért az Arouca 516 névre keresztelt híd az Aguieiras vízesést és a Paiva-szurdokot köti össze.

A függőhíd az extrémsportolási lehetőségeiről ismert Arouca Geopark legújabb látványossága.

A tibeti stílusú függőhidat két V-alakú toronyból induló vaskábelek tartják. A Paiva folyó 176 méterrel a híd 90 centiméter széles, nyitott fémrácsa alatt folyik. A korlátot merev hálószerkezet alkotja, a padlózat 127 darab négyméteres modulból áll.

A hidat az Itecons portugál stúdió tervezte, megépítése 2,3 millió euróba (900 millió forintba) került és három évig tartott, 2020 júliusában készült el.

 

Az Arouca 516 a világ leghosszabb gyalogos függőhídja címet a 2017-ben átadott svájci Charles Kuonen függőhídtól hódította el, amely 494 méter hosszú. Arról a hídról a Matterhorn, a Weisshorn és a Berni-Alpok látható.

A DUBAJI ADDRESS BEACH RESORT TETEJÉN NEMRÉG MEGNYÍLT A VILÁG LEGMAGASABB VÉGTELEN MEDENCÉJE.

A DUBAJI ADDRESS BEACH RESORT TETEJÉN NEMRÉG MEGNYÍLT A VILÁG LEGMAGASABB VÉGTELEN MEDENCÉJE.

Dubaj eddig is a legek városa volt, de nemrég megnyitották a világ legmagasabban fekvő végtelen medencéjét.
A végtelen medencék feszített víztükre szinte összeér a horizonttal, ezért különleges bennük úszni. Ha pedig mindezt közel 300 méter magasról teheti az ember, az tényleg nem mindennapi élmény.

A 77. emeleten, 293,9 méter magasságban lévő medencéből páratlan látvány nyílik a felhőkarcolókkal tűzdelt városra. Az 560 négyzetméteres medence legnagyobb mélysége 1,2 méter, és körülbelül 500 köbméter víz van benne – írja a Guinness World Records. A rekorder építmény nagyjából száz méter hosszú és tizenhat méter széles, vagyis kétszer akkora, mint egy hagyományos olimpiai medence.

A végtelen medence csupán egy az Address Beach Resort medencéi közül – a szálláshelyen akad egy kizárólag felnőtteknek fenntartott, egy családi medence, és egy gyerekpancsoló is. A létesítmények a szálloda valamennyi vendége számára igénybe vehetőek, de a végtelenített medencét csak a 21 éves és annál idősebb korosztály tagjai élvezhetik. A 77. emeleten, a medence szomszédságában található a Zeta Seventy Seven nevű ázsiai fúziós étterem, amely ugyanazt a kilátást kínálja, csak  szárazföldi körülmények között.

A szintén rekorder égi híddal is büszkélkedő Address Beach Resort még 2020 decemberében nyitott meg összesen 217 vendégszobával és lakosztállyal, valamint 443 bútorozott és 478 bútorozatlan lakással.

(Forrás: Travel and Leisure, fotók: addresshotels.com)