Ötcsillagos szállodává alakul a régi Mahart-ház épülettömbje

Ötcsillagos szállodává alakul a régi Mahart-ház épülettömbje

Ötcsillagos szállodaként születik újjá Budapest értékes műemléki tömbje: ilyen lesz a Hotel Dorothea.
Olasz belsőépítésziroda, a milánói Lissoni&Partners közreműködésével, a TSPC generáltervezésében születik újjá a pesti belváros három értékes műemléképülete: a tömbrehabilitáció keretében a három épületből álló egységben nemzetközi standardnak megfelelő szálloda, dunai panorámás apartmanok, exkluzív lakások, éttermek, üzlethelyiségek, valamint tetőterasz és sky étterem kap majd helyet

A fejlesztés során a budapesti belváros három műemléképülete egységes építészeti és belsőépítészeti gondossággal születik újjá. Az Apáczai Csere János utca és a Vigadó utca által határolt részen helyezkedik el az úgynevezett Mahart-ház (az egykori Magyar Királyi Folyam- és Tengerhajózási Részvénytársaság székháza), a Vörösmarty tér felől a Futura-ház (más néven Münnich-ház), a Wekerle utca felől pedig az egykori Bank székház (Weber-ház, az egykori Egyesült Budapesti Fővárosi Takarékpénztár székháza).

A műemléki védettség alatt álló épületek homlokzatai teljes egészében megmenekülnek, az épületbelsőkben a védelem alatt álló tereket és építészeti elemeket értékmegőrző szemlélettel integrálja a tervezőcsapat. Különleges értéket képviselnek például a Weber-ház gazdag belső díszítéssel és egyedülálló oszlopcsarnok-térképzéssel rendelkező földszinti bejárati terei, a belső domborművek vagy a Mahart-ház előcsarnoka és díszlépcsője, ahol a hajózási társaság motívumai is megjelennek.

Szálloda és apartmanok

A fejlesztés keretében megvalósul egy kétszáz szobás, elegáns hotel, illetve a dunai panorámájú oldalon exkluzív lakások kialakítása történik. A rekonstrukció célja egy mértéktartó, modern elvárásoknak maximálisan megfelelő, visszafogott eleganciát képviselő épületegyüttes, amely képviseli az épület történetének korszakokon átívelő hangulatát és egyedi élményt nyújt.

Historizáló, szecessziós és modernista stílus

A megújuló épülettömb egyedi építészeti örökséget formál most egységgé: az épületek korszakuk magas szintű reprezentációi. A Dorottya utcai egykori bankszékház historizáló stílusban, az egykori Mahart-székház szecessziós jegyekkel, a Futura-ház modernista stílusban épült. A mostani átalakítás történelmi előképpel is bír: a Futura-ház helyén korábban Hofrichter József építész tervei alapján készült háromemeletes Magyar Királyhoz szálloda állt, melynek érdekessége, hogy belső udvarában 1866-ban Strohoffer István tervei szerint kerti lugas épült, majd azt Feszl Frigyes később üvegszalonná alakíttatta át.

A belvárosi műemlékrekonstrukció munkafolyamatában többszáz szakember tudása találkozik: a generáltervező TSPC Kft., a kivitelező Market Építő Zrt. és a lebonyolításért felelős ECO-TEC Kft. mellett a milánói Lissoni Associati dolgoznak együtt Budapest új, elegáns szállodaberuházásán.

Forrás:https://turizmus.com/szallashely-vendeglatas/otcsillagos-szallodava-alakul-a-regi-mahart-haz-epulettombje-1175022

Vasúti alagutat terveznek a Nyugati pályaudvar és Kelenföld között

Vasúti alagutat terveznek a Nyugati pályaudvar és Kelenföld között

Újabb elővárosi vasútfejlesztés tervezése kezdődik meg Budapesten a kormány döntése alapján – jelentette be a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) vezérigazgatója közösségi oldalán.Vitézy Dávid aláírta a tervezési szerződést a Főmterv és  a Ring Mérnöki Iroda konzorciumával a hatvani és újszászi vonal budapesti szakaszainak fejlesztésére,
1505 MILLIÓ FORINT ÉRTÉKBEN, AZ EURÓPAI UNIÓ KOHÉZIÓS ALAPJA TÁMOGATÁSÁVAL.

Ezek a szakaszok kimaradtak a korábbi, Rákostól Hatvanig tartó nagyprojektből, fejlesztésük ezért igencsak időszerű és indokolt, hiszen az elővárosi vonatok száma csak úgy növelhető kellő mértékben, ha a vonalak kapacitását bővítik.
A hatvani és újszászi vonalak közös bevezető szakaszán a Keleti pályaudvar és Kőbánya felső között megkezdődött a harmadik vágány építése, illetve a Rákos és Hatvan között lassan véget érő kivitelezési munkák keretében megújult a pálya. Most a kimaradt köztes vonalszakasz fejlesztésének előkészítését kezdik meg a kormánydöntés nyomán.

Új megállók

A XVII. kerület Budapestnek az a része, ahonnan már jelenleg is viszonylag sokan használják városon belüli közlekedésre a vasutat, hisz a BKK kötöttpályás hálózata nem éri el a kerületet. Hogy többen szállhassanak vonatra, új megállók készülnek Rákosmentén és a szomszédos Kőbányán is.  Az újszászi vonalon Madárdomb a hasonló nevű városrészt és a Helikopter lakóparkot szolgálja majd ki.

A Budapesti Agglomerációs Vasúti Stratégia egyik legfontosabb célja, hogy az elővárosi megállókból a megszokott irányok mellett a városban másfelé is el lehessen jutni átszállás nélkül. E két kelet-pesti vonal esetén – miközben az S80-as és S60-as járatok továbbra is a Keleti pályaudvar felé mennek – az egyik új irány a Déli Körvasút felé vezethet, azaz a Népligeten és a Közvágóhídon át Budára, Kelenföldre és a budai agglomerációba. A másik új cél a Nyugati pályaudvar lehet, a külső körvasúton át. A külső körvasúton ez egyben az ottani új megállók érintését is jelenti majd, ezek megtervezésére éppen néhány hete írták ki a tervezési közbeszerzést. 
EGY KÖVETKEZŐ, TÁVLATI FOKOZAT PEDIG AZ LEHET, HA ELKÉSZÜL A NYUGATI PÁLYAUDVAR ÉS KELENFÖLD KÖZÖTTI VASÚTI ALAGÚT,amely belső budai területeket is fölrajzolhat a kelet-pesti vonalakról induló járatok térképére.

Új, elektromos Mercedes-buszok érkeztek Budapestre

Új, elektromos Mercedes-buszok érkeztek Budapestre

Helló, Budapest! – ez a felirat volt olvasható annak a Mercedes Benz eCitaro elektromos busznak a kijelzőjén, amelyet május 20-án mutattak be az ArrivaBus Kft. Andor utcai telephelyén – írja a BKK a Facebook-oldalán.
 május 21- 28-ig pedig az e105jelzés lesz látható a kijelzőn, ugyanis egy hétig a 105-ös vonalon tesztelik a szinte zajtalan működésű, károsanyagkibocsátás-mentes járművet, a jövő autóbuszát – írják.
A városi közlekedés létező egyik legmodernebb járművével ingyenesen lehet utazni a tesztidőszak alatt. 

A mercedes-benz-bus.com oldalán olvasható, hogy „ az eCitaróval nem egy prototípus áll rajthoz, hanem egy teljesen kiforrott E-busz. Sokkal több tesztnek vetettük alá, mint bármely másik csillagos buszt, hogy ugyanolyan magas szintű rendelkezésre állást érhessünk le vele, mint a hagyományos üzemelésű városi autóbuszokkal. Ennek érdekében a Mercedes-Benz az eCitarót a sarkkörnél és Spanyolország nyári hőségében is tesztelte. Az akkumulátor változatától függően, ezek 252 kWh-tól egészen 441 kWh-ig terjedő összkapacitású energiával látják el a kerékagymotorokat.

A belső égésű motorral szemben egy elektromotor lényegében bárhol szabadon elhelyezhető a gépjárműben. A Mercedes-Benz egy kompakt beépítési mód mellett döntött – a választás a már kipróbált és bevált ZF AVE 130-as kerékagymotorokkal hajtott tengelyre esett, amit más Citaro modelleken is használtak korábban. Ezen az elektromos portáltengelyen mindkét oldalon egy-egy darab folyadékhűtéses aszinkron motor található. A tengely teljesítménye 2×125 kW. A forgatónyomaték    2×485 Nm, ami a végáttételezésnek köszönhetően 2×11000 Nm-t jelent a kerekeken. A belső égésű motor és a sebességváltó elhagyásával feszabadult térben az akkumulátor moduljai kaptak helyet.

Az energia megtakarítás érdekében az eCitrao gyorsulás szabályzó rendszerrel rendelkezik: Mind a szóló, mind a csuklós autóbusz teljes terhelés mellett is azonos dinamikával gyorsulnak a buszmegállóból, valamint a lámpától elindulva. Ezért tehát nem jelent különbséget, hogy a városi autóbusz üres, vagy tele van utasokkal.”
Forrás, fotoó:MTI.hu,mercedes-benz-bus.com, portfolio.hu 

Magyarország első fedett fapályája épül Kőbányán, a Sportligetben

Magyarország első fedett fapályája épül Kőbányán, a Sportligetben

A Hangár utcai Sporttelep 15.000 m2-es telkén kap helyet az 100×50 méteres, összesen 4500 m2 alapterületű, fémszerkezetű sátor, amelyben elhelyezésre kerül az a 200 m-es fapálya, amely egyszerre szolgálja ki az élsport, az utánpótlás, valamint a szabadidősport igényeit.

A csarnok megvalósításával sok évtizedes lemaradásból hoz be valamit a magyar kerékpársport, hiszen annak ellenére is vannak a világ élvonalába tartozó pályaversenyzőink, hogy az ország egyáltalán nem rendelkezik fedett pályával. Uszoda nélkül elég nehéz lenne felkészíteni az úszókat, és nincs ez másként a kerékpársporttal sem. Eddig válogatott versenyzőink külföldre jártak edzeni, vagy a nyáron a Millenáris velodrom végletekig elöregedett, és ezért már balesetveszélyes betonján tekertek. A Kőbányai BringAréna, nem oldja meg hosszútávra a sportág szükségleteit, hiszen a sátorfedésű csarnokban a fűtés nem lesz megoldható, és nagyobb versenyek rendezésére sem lesz alkalmas. Ez egy edzőpálya, amely az első lépés abba az irányba, hogy a kerékpársport is megkapja azt a minimális infrastrukturális hátteret, amely a sportolók biztonságos felkészítéséhez elengedhetetlen.

A pálya jellemzői:
Pálya hossza (a kanyar belső ívén mérve): 200 m
Pálya befoglaló méretei: 88 m x 48 m
Pálya magassága a kanyarokban: kb 5 m.
Csarnok mérete: 90×50 – szükséges magasság: 8 m.
Dőlésszög: 10/40 deg. között
Alváz: fenyő DIN1052-1 illetve S10-15 szerint.

Nagy lépés a magyar bringasport életében

A Kőbányai BringAréna ugyan nem mérhető egy nemzetközi versenyek rendezésére is alkalmas, több ezer nézőt is befogadni képes, fedett csarnokhoz, mégis rendkívül jelentős lépés a sportág életében.

A 4500 négyzetméter alapterületű, fémszerkezetű ponyvacsarnokban egy 200 méter hosszú, 6 méter széles, döntött kanyarú fapályát helyeznek el.

A csarnokban lesz egy alagút, hogy a pálya belsejébe biztonságosan be lehessen jutni a kerékpárosok zavarása nélkül, ezen kívül egy vizes blokk szolgálja ki a sportolókat és a 100 fős lelátón helyet foglaló nézőket.
FORRÁS:MAGYAREPITOK.HU

A légi közlekedéssel is felveheti a versenyt, BÉCS ÉS SZÉKESFEHÉRVÁR FELÉ IS LEÁGAZHAT MAJD A BUDAPEST-VARSÓ GYORSVASÚT

A légi közlekedéssel is felveheti a versenyt, BÉCS ÉS SZÉKESFEHÉRVÁR FELÉ IS LEÁGAZHAT MAJD A BUDAPEST-VARSÓ GYORSVASÚT

A visegrádi országok fővárosait felfűző nagysebességű összeköttetés egy osztrák leágazással kapcsolhatja be a térséget a nyugat-európai gyorsvasúti hálózatba. A tervek szerint a következő évtizedben kiépülő vonal egyes szakaszain akár 320 kilométer/órás sebességgel járhatnának a vonatok. A pályát a belföldi InterCityk is használhatnák, például a balatoni utazásokban versenyképesebb alternatívát kínálva a közúti közlekedésnél.

A tervezett nagysebességű vasútvonal Magyarország legforgalmasabb közlekedési tengelyében helyezkedik el. A Budapesttől északnyugati irányba tartó folyosó közúton, vasúton és a légi közlekedésben egyformán a legtelítettebb.A térség kiemelkedő közlekedési igényeinek jelentős hányadát a nemzetközi tranzitforgalom adja, de már a budapesti elővárosi forgalom kiszolgálása is korlátokba ütközik.

Az újonnan kialakítandó vasúti pálya Kelenföldtől nyugatra indulna a Vértest délről kerülve Székesfehérvár felé. A győri megállási lehetőség után Pozsony irányába Rajkánál, Bécs felé Hegyeshalomnál hagyná el a Magyarországot. A 350 kilométer/órás tervezési sebességű pályán a városi szakaszok kivételével 250-320 kilométer/órás tempóval haladhatnának a vonatok. A járműveken két vagy több kocsiosztály állna rendelkezésre, mindegyik szerelvényben büfé- vagy étkezőszakasz tervezett.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter elmondta: „A nagysebességű vasútvonalon Bécsbe és Pozsonyba kevesebb mint két óra, Prágába három és fél óra alatt lehetne eljutni. A járatok öt és fél óra alatt tennék meg a Budapest-Varsó utat. A visegrádi országok fővárosainak összekapcsolása mellett a beruházás egybenyithatja a hazai gyorsvasúti hálózatot az európaival. Az új vasútvonalnak köszönhetően az autópályáknál gyorsabb elérést biztosító belföldi vonatokon utazhatnánk a többi között Sopron, Veszprém és a Balaton felé. A munkálatok megkezdése a 2030-as évek elejére várható, de Kelenföldtől Törökbálintig akár már korábban megindulhatna a meglévő vágányok átépítése.”

forrás: nif.hu

Így fog kinézni az újjáéledő Citadella – látványtervekkel

Így fog kinézni az újjáéledő Citadella - látványtervekkel

Korábban már kerültk ki látványtervek a Citadella felújításáról, most azonban a Nemzeti Hauszmann Program közösségi oldalán újabb, sokkal részletesebb látványtervek láttak napvilágot. Ezek alapján még jobban körbejárható és látható, hogy milyen lesz 2023-ra a főváros egyik legnépszerűbb látványossága.

Zöldebb, nyitottabb és szabadabb lesz a Citadella – elkezdődött a hosszú évtizedek óta elzárt és lepusztult erőd megújítása! 2022-ig elvégzik az erőd külső falainak rekonstrukcióját és a belső udvarának rendbetételét. A munkálatoknak köszönhetően a zöldfelület a másfélszeresére, 20 000 négyzetméterre nő a megújuló Citadellán. Az erődfalon belül egy új, több mint 6000 négyzetméteres közpark lesz, amelyben tó, kávézó és egy 35 méter magas magyar zászló is várja majd a látogatókat. Az erődön több helyen új átjárók nyílnak majd, így nyitottabb, természetközelibb lesz, mint korábban, és a Gellért-hegy két oldala között is egyszerűbb lesz az átjárás.

A fejlesztések második ütemében, az ágyútoronyban több mint 1700 négyzetméteren, a magyarság szabadságküzdelmeit bemutató állandó kiállítás készül a Szabadság Bástyája címmel. A kiállítás 2023-ban lesz majd látogatható.

A Citadella és közvetlen környezete kiemelt kormányzati beruházás keretében, Fodor Gergely kormánybiztos irányításával születik újjá a következő években. A most megkezdett munkálatok ideje alatt az erőd körüli sétány és a Szabadság-szobor előtti terasz nem látogatható. A hegy tetejére a Gellért tér felől kerülőúton lehet felérni, amelyet az ösvények, hegyi utak elágazásánál kihelyezett tájékoztató táblák mutatnak majd. A különleges panoráma az autóparkoló melletti, északi kilátópontról továbbra is élvezhető.
forrás:Portfolio.hu

Megújul az Oscar-díjas filmben is feltűnt budai gimnázium

Megújul az Oscar-díjas filmben is feltűnt budai gimnázium

Varga Mihály országgyűlési képviselő facebook bejegyzése szerint gőzerővel folyik a Budai II. kerületi Szent Angéla Ferences iskola felújítása és bővítése. Tavaly áprilisban kezdődött meg az épület felújítása. A projekt részeként megépül az új közösségi tér, amely alkalmas lesz arra, hogy egyszerre fogadja be az iskola összes tanulóját.

Ezen kívül kialakítanak egy természettudományos szaktantermi szárnyat, ahol XXI. századi keretek között folytatódhat a természettudományos oktatás, emellett megújul az intézmény könyvtára is.

Az új épületrészben 3 személyfelvonót létesítenek és akadálymentesítik a vizes helyiségeket, emellett konyhatechnológiát, audiovizuális rendszereket és színpadtechnikát is kialakítanak.

Ezek a beruházások mintegy folytatásai a korábbi felújítási munkáknak. Korábban ugyanis összesen 170 millió forintos uniós forrásból

  • napelemes rendszert telepítettek,

  • kicserélték az összes nyílászárót,

  • és elkészítették a külső hőszigetelést is.

Az iskola felújítása mindenképp időszerű volt, hiszen az épület nemrég még a Mindenki című Oscar-díjas magyar rövidfilm díszletéül szolgált.
Forrás:facebook, magyarepitok.hu

Artistaképző intézet épül a Nyugati pályaudvar mellett

Artistaképző intézet épül a Nyugati pályaudvar mellett

A Baross Imre Artistaképző Intézet Előadó-művészeti Szakgimnázium, Gimnázium és Alapfokú Táncművészeti Iskola kap helyet a Nyugati pályaudvar melletti, több hajóból álló mozdonycsarnok felújításával létrejövő épületkomplexumban. A 22 ezer négyzetméteres területen közparkot is kialakítanak, írja az MTI.

Az iskola a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ projektjének első lépéseként valósulhat meg, a VI. kerületben, az Eiffel tér, a vasúti pálya, a Ferdinánd-híd és a Podmaniczky utca által határolt, régóta üresen álló területen. Bajkai István országgyűlési képviselő a terület rehabilitációjáról a helyszínen tartott szerdai sajtótájékoztatón azt mondta, a kormány a központ létrehozását kiemelt jelentőségű beruházássá nyilvánította, és az eredeti tervek szerint 2023-ban meg is valósulhat.

Hozzátette, az üresen álló mozdonycsarnokból artistaképző iskolát építenek, próbatermeknek és előadótermeknek is helyet adó épületkomplexumot hoznak létre Egy 60 méteresre tervezett üveggömb lenne a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ otthona, ehhez tartozna egy istálló, ahol a cirkuszi állatokat tartanák, az artistaképző pedig a mozdonycsarnokban üzemelne. Maga a beruházás boríthatja a zöldfelületekre és gyalogos kapcsolatokra vonatkozó eddigi terveket, de maga alá temetheti a nemrég bejelentett Déli–Nyugati vasúti alagút tervezett mélyállomását is, az összes kapcsolódó fejlesztéssel együtt.

Forrás: MTI, Telex.hu

Döntöttek a pesti rakpartok megújításáról: a Kossuth tértől a Bálnáig sétány lesz, átalakul a Széchenyi tér is

Döntöttek a pesti rakpartok megújításáról: a Kossuth tértől a Bálnáig sétány lesz, átalakul a Széchenyi tér is

Aláírták a pesti rakpartok megújításáról szóló megállapodást a kormány és a főváros képviselői. A tervek szerint új sétányt és zöldfelületeket alakítanak ki a Kossuth Lajos tértől a Bálnáig, megszűnik a Széchenyi téri körforgalom, megújul a 2-es villamos pályája és a Közraktár utca is.

A március 18-i megállapodás szerint a kormány átvállal és finanszíroz három fővárosi fejlesztést: megújulnak a pesti rakpartok, megvalósul a budai fonódó villamos déli meghosszabbítása, valamint a kelenföldi buszpályaudvar teljes felújítása és 1500 férőhelyes P+R parkoló építése. 2021. március 31-én a hivatalos értesítőben megjelent a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának 2/2021-03-18/FKT határozata, mely szerint a rakpartok fejlesztését a kormány átvállalja a Fővárosi Önkormányzattól és a rakpart fejlesztését a Budapest Fejlesztési Központ valósítja meg a kormány finanszírozásában. Ennek részleteiről Vitézy Dávid, Budapesti Fejlesztési Központ vezérigazgatója számolt be a Facebook-oldalán.

A rakpartok fejlesztése a határozat szerint a következő elemekre terjed ki:
A pesti alsó rakparton új sétány, új közterek, új zöldfelületek létrehozása végig a Kossuth Lajos tértől a Bálnáig, a korábbi tervpályázat eredményei és a korábban elkészült tervek szerint. A munkák több ütemben zajlanak majd, első lépésben a fővárosi beruházásban most induló rakparti vízcső-beruházás után kezdődhetnek meg.

Megújul a Lánchíd pesti hídfője, a Széchenyi István tér is, eltűnik a közúti körforgalom, az autók helyét új köztér veszi át a Magyar Tudományos Akadémia előtt, a Lánchíd és a József Attila utca közötti forgalom a tér megkerülése nélkül haladhat majd mindkét irányban a tér déli oldalán. A Széchenyi István térre a tervpályázaton született koncepció, de a részletes tervezés még csak most indulhat meg.
A Belgrád rakparti szakaszon a 2-es villamos pályája is megújul, az alsó és felső rakpart forgalma egyesül, szimmetrikus, új közúti elrendezés jön létre, a villamospályával középen.

Megújul a Közraktár utca, a BKK korábbi (még 2013-14-ben készített) tervei szerint, irányhelyes kerékpársávokkal, így mentesítve a Bálna előtti sétányt és a Nehru partot a kerékpáros forgalomtól.
 A Közraktár utcától délre a H6-os és H7-es hévek fejlesztésével csatlakoznak az összefüggő rakparti sétányhoz: az új Boráros téri hév-állomás fejlesztésével megújul és gyalogosbarátabb, zöldebb lesz a Boráros tér, jelentősen csökken a közutak és a buszvégállomás által elfoglalt terület.
A hév tervezett föld alá helyezésével pedig a Petőfi hídtól délre folytatódhat a rakparti sétány a vágányok helyén a Művészetek Palotájáig. Onnan tovább pedig az új Atlétikai Központ környezetében a kormány és a IX. kerület polgármestere között létrejött megállapodás szerint megvalósítandó új közpark és rakparti sétány folytatódik majd. Ezek az elemek mind tervezés alatt állnak a BFK megbízásából jelenleg is.

Forrás: Facebook/Vitézy Dávid, pestbuda.hu

CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁVAL ÉPÜLHET MEG A TANÖSVÉNY A NORMAFÁN

LENYŰGÖZŐ KILÁTÁST ÍGÉR BUDAPESTRE EGY MOST TERVEZETT TANÖSVÉNY A NORMAFÁN

36 hónapja tartó egyeztetéssorozat után példaértékű konszenzus született a zöld szervezetek, a civil szervezetek és a Hegyvidéki Önkormányzat között a Normafán kialakítandó lombkorona-tanösvény ügyében.

A Normafa parkerdő megújításához kapcsolódó Lombkorona-tanösvény végleges nyomvonalának kialakítását hosszú előkészítő folyamat előzte meg. A Hegyvidéki Önkormányzat által tervezéssel megbízott Archabit Kft. és Hello Wood Zrt. az előkészítés során részletesen megvizsgálta, hogy a korábbi, nagyszabású elképzelések után hogyan alakítható ki olyan nyomvonal, amely megalapozottságával tiszteletben tartja a Normafa adottságait és értékeit. A Normafa és a környező erdők nemcsak kedvelt kirándulóhelyek, de különleges természeti kincsek is. A területen 400 éves tölgyek és hársfák, 2-300 éves bükkfák is állnak. Magyarországon itt található az egyik legnagyobb, kivételesen összetett idős faállomány.

z egyeztetések során három nyomvonalterv került megvizsgálásra, az újabb – harmadik – nyomvonalterv új helyszínre helyezi át a lombkorona-tanösvényt, fókuszba állítva a természetvédelmi oktatást. Az új nyomvonalterv a volt Sport Hotel elzárt, jelenleg erősen szennyezett területére kerül, így elősegíti annak rekultivációjára vonatkozó törekvéseket. A hotel lebontásával az önkormányzat már 5200 m3 lomot, betont és egyéb törmelék távolított el az erdőből. A fejlesztés által a természet visszafoglalhatja a területet. Emellett előnye a teleknek, hogy lejtős, így a talajszintről induló tanösvény a fák lombjai között bukkanhat ki, ahonnan lenyűgöző kilátás nyílik Budapestre.
A Hello Wood tervezői csapatának javaslata alapján a korábbi lombkoronasétány a Normafa természeti értékeinek védelmét hirdető tanösvénnyé válik.

Az önkormányzat és a tervezők szándéka, hogy az egyszerre maximum 150 látogatót befogadó lombkorona-tanösvény úgy mutassa be a Normafa természeti értékeit, hogy megóvja az ősfás részeket, és ne fokozza a Normafa terhelését az egyébként is forgalmas időszakokban. A cél egy szabályozható befogadóképességű tanösvény kialakítása, amely például a csendesebb hétköznapok látogatását lendíti fel csökkentett jegyárakkal. 
FORRÁS: hegyvidek.hu