A MÁV bemutatta az új IC-kocsikat

Szeptember 23-án mutatkozott be az első, 1. és prémium (1+) osztályú, bisztrószakasszal, csendes és prémium fülkékkel is berendezett IC+ kocsi, amely új szolgáltatási szintet képvisel a MÁV-START kínálatában. Az utasok a következő három szombaton, Szolnokon, Debrecenben, Nyíregyházán és Miskolcon roadshow keretében tekinthetik meg a teljes IC+ családot.

A MÁV-START IC+ programjában 2019. júliusában készült el az első 20 darab saját forrásból gyártott, másodosztályú, új generációs InterCity-kocsi, amelyet további hetven belföldi forgalomra tervezett IC+ gyártása követett.  A most bemutatkozó IC+1. és prémium kocsi csak az első darabja annak a 35 első osztályú járműnek, amely tervezetten 2022 év közepéig fog kigördülni a MÁV-START Szolnoki Járműjavító gépgyárából.
Az első IC+ 1. és prémium osztályú kocsit és az Utasellátó szolgáltatásait elsőként a Budapest-Keleti – Miskolc – Nyíregyháza – Debrecen – Szolnok – Budapest-Nyugati útvonalon közlekedő kör-IC járatokon utazók próbálhatják ki október 11. és 24. között a 7:30-kor Keleti pályaudvarról induló DÁLIA IC-ben és a Nyugati pályaudvarról 14:18-kor visszainduló VÉRCSE IC-ben. Azok, akik jegyet váltanak erre a két járatra, szabadon kipróbálhatják az új IC+ kocsit, beleértve az 1+ osztályú prémium fülkét és az Utasellátó szolgáltatást is a bisztrószakaszban.

Október 25-től már négy új IC+ 1. és prémium osztályú kocsi közlekedik, amelyre már kötelező lesz a jegyváltás. A kocsi 1. osztályú termes helyeire és a csendes fülkébe a „normál” 1. osztályú menet- és helyjegyet kell megváltani. A prémium fülke az 1. osztályú menetjegy és az esetlegesen szükséges IC pótjegy mellett 1000 forintos helyjegyváltással vehető majd igénybe. A prémium szakasz utasainak ajándék kávéval vagy teával kedveskedik az Utasellátó a bisztrószakaszban.
A kör-IC mellett a 100-as (Záhony – Nyíregyháza – Budapest,) és a 80-as vonali (Sátoraljaújhely – Miskolc – Budapest) IC járatokon, naponta 6-7 vonaton találkozhatnak az utasok az új IC+ 1. és prémium osztályú kocsikkal.

Kényelmes, modern, elegáns: ilyen az első osztályú IC+1 és prémium osztályú kocsi
Az 1. osztályú kocsi termes utasterében 15 ülőhely található, ezen ülésekhez nagyméretű, munkához is kiválóan használható asztal, olvasólámpa, valamint az elektromos eszközök töltésére ülőhelyenként egy 230 V-os konnektor és USB-töltő is tartozik. A teljes utastér szőnyegborítású, továbbá a termes szakaszban és a folyosón rejtett LED hangulatvilágítás ad fényt, míg az árnyékolásról az ablakokra szerelt sötétítő rolók gondoskodnak.

A csendes fülkék mellett két emelt komfortfokozatú, minden eddiginél magasabb színvonalú prémium osztályú fülkét is kínálunk az igényes utasainknak – ezekben fülkénként négy ülés található. A bőrborítású, elektromosan állítható háttámla és lábtámasz biztosítja utasainknak a személyre szabott komfortot. A fülkében utazók a világítást és a hőmérsékletet a kocsi többi részétől függetlenül saját maguknak szabályozhatják az asztalba integrált érintőképernyők segítségével. A fülkék formavilága a kocsi többi részétől merőben eltérő, elegáns kialakítású, ívelt, diszkrét formákkal és mintázott üvegfelületekkel, tükrökkel kialakított.

FEJLESZTÉSEK TÉRKÉPEN
45 FEJLESZTÉS

Az új kocsiban tovább növeli a komfortot a kompakt méretű, de jól felszerelt bisztrószakasz, amit a kocsi egyik végén alakítottak ki, ahol különféle üdítőket, alkoholos italokat, forró italokat, illetve egyszerűbb, frissen készített ételeket, szendvicseket, édességet, ropogtatnivalókat is vásárolhatnak az utasok kedvező áron. Ezeket a bisztrópultnál vagy akár saját helyükön is elfogyaszthatják. A minőségi szerviz mellett a különféle étel-intoleranciákkal rendelkezők is találnak számukra megfelelő alternatívákat. A bisztróban árusított ételek és italok iránti keresletet az Utasellátó folyamatosan nyomon követi, és a tapasztalatok alapján a kínálatot az utasok igényeihez igazítja.
Forrás:https://www.mavcsoport.hu/
Fotó:https://www.mavcsoport.hu/