Jó ütemben halad a kisbéri tanuszoda építése.

Jó ütemben halad a kisbéri tanuszoda építése.

0
-Forintból, a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program támogatásával

A beruházás alapkövét Augusztus 6-án rakták le. Mára a 25 méteres tanuszoda alapozási munkálatai elkészültek. Sárfalvi Péter a sportlétesítményekért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár az alapkő letételekor kiemelte, a 2014-ben indult program során kétszáznál több sportos beruházás valósul meg. Czunyiné Bertalan Judit országgyűlési képviselő elmondta, a fejlesztés során példaértékű volt valamennyi érintett együttműködése. A beruházó figyelembe vette a kisbériek javaslatát, így a típustervektől eltérően az épület felidézi a lovarda és a Batthyány műemlék együttes külső megjelenését.

Sinkovicz Zoltán polgármester tájékoztatása szerint, az általános iskola udvarán épülő uszoda megoldja a Kisbéren tanuló 400 gyermek úszásoktatását, valamint kiszolgálja a járáshoz tartozó 17 település 20 ezer lakóját. Az önkormányzat saját költségvetéséből az uszoda előtt 80 férőhelyes parkolót alakít ki és új helyen építi fel a tanuszoda helyén lévő korábbi kézilabdapályát.

FEJLESZTÉSEK TÉRKÉPEN
45 FEJLESZTÉS