Átadták a felújított berettyóújfalui zsinagógát – a város új kulturális központja lehet

Átadták a felújított berettyóújfalui zsinagógát – a város új kulturális központja lehet

A zsinagóga alapkövét 1903 nyarán tették le. Szakrális használata régen megszűnt, sokáig vasbolt-raktárként funkcionált. A felújítás után a tervek szerint kulturális programoknak ad otthont. 
Berettyóújfaluban átadták szerdán a felújított zsinagógát, a beruházás a Széchenyi 2020 program keretében 495 millió forint európai uniós forrásból és 275 millió állami támogatásból valósult meg. Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára szerint a megújulás és az újrakezdés az a két fejlemény, amely alkalmat adott arra, hogy “együtt ünnepelhessük a Kárpát-medencei magyar-zsidó kulturális örökség egy újabb darabjának a helyreállítását Berettyóújfaluban”. Ahogy említette, Berettyóújfalu mellett Pécsen, Vácon, Nagykőrösön, Karcagon, Kecskeméten és Budapesten is megújultak zsidó imaházak, imatermek a kormány támogatásával.

Nagy László építészmérnök, a zsinagóga felújításának vezetője a helyi tévének korábban azt nyilatkozta: az épületben az önkormányzat egy olyan közösségi teret kívánt kialakítani, ami rendezvények, konferenciák, előadások, koncertek lebonyolítására alkalmas, illetve zsidó hitéleti eseményeknek is otthont adhat. Ahogy mondta, az archív anyagok alapján az eredeti állapothoz nagyon hasonló felújítást terveztek. Fel tudták kutatni az összes olyan homlokzati motívumot, elemet, ami alapján az eredeti homlokzat helyreállítható, a belsőben pedig egy töredékes rekonstrukciót céloztak meg. 

Az átadáson Vitányi István, a térség országgyűlési képviselője a helyi zsidóságról szólva elmondta, hogy az 1900-as évek elején Berettyóújfalu lakosságának 11 százaléka tartozott a közösséghez, a holokausztnak pedig 654 helyi áldozata volt. A politikus szerint rájuk emlékezve is kötelességük volt a zsinagógát felújítani. Muraközi István,  Berettyóújfalu polgármestere hozzátette: főhajtás ez az áldozatok emléke előtt is, ugyanakkor a szabad vallásgyakorlásnak, a hitélet reneszánszának is jelképe a felújított zsinagóga.

Pajna Zoltán, a hajdú-bihari közgyűlés elnöke az értékmegőrzés mellett az épület kultúrtér jellegét és a turizmus fellendítésében várható szerepét emelte ki. Mint említette, a zsinagógával együtt 15 projekt valósult meg Berettyóújfaluban a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) forrásaiból. A beszédek után hazai zsidó szervezetek vezetői mondtak köszöntőt, Heller Zsolt folkesztéta rendhagyó tárlatvezetése után pedig a jelen lévő rabbik közreműködésével felszentelték a zsinagóga szakrális terét.

Ugyancsak a Berettyó Televízió egy korábbi riportjában dr. Krajczárné Sándor Mária, a Bihari Múzeum főmuzeológusa arról beszélt, hogy a zsinagóga alapkőletétele 1903 nyarán történt, ünnepélyes keretek között. Helyén egy korábbi, szintén a helyi zsidó hitközség által használt templom állt. Az új zsinagógát Blum Amram rabbi építtette, Weiszman Béla nagyváradi építész tervezte. A II. világháború után, a munkaszolgálatra, koncentrációs táborokba elhurcoltak közül alig néhányan tértek vissza Berettyóújfaluba, és rövidesen ők is elhagyták egykori otthonukat, a zsinagóga szakrális használata így meg is szűnt. Az ´50-es évek után az Áfész tulajdonába került, sokáig vasbolt-raktárként funkcionált.

Sólya László, a városfejlesztési osztály vezetője ugyanebben a riportban elmondta, hogy a beruházás 2019 végén kezdődött el. A felújítás keretében egy egyszerű formavilágú bővítményt is terveztek az épület mellé, benne szociális blokkokkal, kávézóval, mert nem akarták a zsinagóga belső terét ezzel megbolydítani. 

A felújított zsinagóga számos kulturális programnak ad otthont a nyáron, elsőként a Budapesti Fesztiválzenekar hangversenyét hallhatja majd a közönség a megújult falak között.

Forrás: MTI , https://epiteszforum.hu/atadtak-a-felujitott-berettyoujfalui-zsinagogat–a-varos-uj-kulturalis-kozpontja-lehet

Egy éven belül teljesen megújul a berettyóújfalui strand

Egy éven belül teljesen megújul a berettyóújfalui strand

Vitányi István országgyűlési képviselő facebook oldalán a napokban feltöltött információk, és fotók szerint jól halad a Bihar Termálliget fejlesztése Berettyóújfaluban. A bejegyzésben olvasható, hogy a beruházás keretében a strand és uszoda épületének alapterülete a jelenlegi 243négyzetméterről 673 négyzetméterre bővül.  Egy új, 106 négyzetméteres gyógyvizes medence és jakuzzi is épül a meglévő úszómedence mellé, valamint az épület új szinttel is bővül, teljesen akadálymentes lesz, a szintek között felvonót építenek, a pince szinten gépészeti funkciókat is bővítenek.  A földszinten új, korszerű öltözőket, információs pultot és büfét alakítanak ki. Bővül a szauna sókabinnal, infra-, gőz-, és finn szaunával, valamint ezekhez egy hideg vizes merülőmedence is tartozik majd.  A szakemberek remekül haladnak, a befejezés várható dátuma 2022 tavasza. Addig is a fürdő – az uszoda kivételével – zavartalanul üzemelni fog, a strand ezen a nyáron is várja vendégeit.

A beruházásról még annak megkezdése előtt 2020 decemberében tartottak sajtótájékoztatót a fürdő területén. Akkor elhangzott hogy a beruházással Berettyóújfalu felkerül az ország turisztikai térképére. Ezt Muraközi István, a város polgármestere jelentette ki a Vitányi István országgyűlési képviselővel a strand bejáratánál közösen tartott tájékoztatón. Az egészségügyi, turisztikai, valamint a szabadidő tartalmas eltöltését szolgáló fürdőfejlesztés egy 2,5 milliárd forintos beruházásnak köszönhetően valósul meg. Az átadást 2022 tavaszára tervezik, amikorra megújul, továbbá medencékkel, wellness-szolgáltatásokkal bővül a strand. A fejlesztések legjelentősebb eleme azonban a gyógyvíz balneológiai hasznosítása lesz, ami után a város, a térség lakossága gyógyvízre alapozott egészségmegőrző és -helyreállító kezeléseit Berettyóújfaluban is el tudják majd végezni. Vitányi István a decemberi sajtótájékoztatón elmondta: a városban az elmúlt években sok, úgynevezett „nem termelő” beruházás valósult meg. A fürdő Berettyóújfalu turisztikai vonzerejét növeli, hiszen jelentősen többen járhatnak a strandfürdőbe, ami gyógyászattal is bővül.

Muraközi István közölte, céljuk, hogy a helyi szolgáltatókkal együtt olyan turisztikai ajánlatot tudjunk biztosítani, amely csatlakozik az város egyéb erősségeihez.

Új munkahelyek is lesznek

A strand korábbi fejlesztései a nyári időszakra vonatkoztak, de a városvezetésnek célja az őszre és a télre is kiterjeszteni a vendégforgalmat. Évtizedes vágya Berettyóújfalunak a termálfürdő gyógyfürdővé minősítése, és az ehhez szükséges fejlesztések megvalósítása. 1997 óta az újfalui strandnak minősített gyógyvize van, amelyet a strandon is és a kórházban is igénybe lehet venni. Ahhoz azonban, hogy a gyógyvizű strandot gyógyfürdővé minősítsék, még sok kritériumnak kell megfelelni. A napokon belül induló 2,5 milliárd forintos fürdőfejlesztés mellett ez is feladata a városnak.Mint azt Muraközi István polgármester a projektnyitón elmondta, a meglévő fürdőépületet jelentősen átalakítják és bővítik, a medencetér 13 méterrel hosszabb lesz. Itt alakítanak ki egy fedett termálmedencét, amely a vízalatti tornák helyszíne lehet.

A főépületben két akadálymentesített szint készül. A jelenlegi lépcső helyén lépcsőház lesz, megújul és bővül a szaunavilág, az emeleten kap helyet a gyógyászati rész. Ebben talál majd otthonra a gyógyvízzel elérhető valamennyi rekreációs és balneológiai kezelés. Ezekre eddig Berettyóújfaluban nem volt lehetőség. A közel 100 ezer ember egészségügyi ellátását biztosító kórházban kiírt kezeléseket máshol lehetett csak igénybe venni. Ez megszűnik az új részleg átadásával, itt is teljes körű lesz ez a típusú egészségügyi szolgáltatás.

A fürdőüzemeltetést továbbra is az önkormányzat cége végzi. Az emeleti rész a Gróf Tisza István Kórház külső telephelye lesz, így annak a működtetése a kórház felelőssége lesz. A beruházás jelentősége, hogy az itt igénybe vehető szolgáltatásokkal a Berettyóújfaluban és Biharban élő embereknek több lehet az egészségben eltöltött éveik száma. Ugyanakkor közel 30 fővel bővül a foglalkoztatottak létszáma. A Berettyóújfaluban lévő vállalkozások is munkaerő-növekedéssel számolhatnak, a városban egy egységes turisztikai arculatot tudnak kialakítani, ez pedig a Berettyóújfalu idegenforgalmi vonzerejét növeli – tette hozzá Muraközi István.

Tervezik az apartmanházat

Sikeres beruházásnak bizonyult a város egy évtizeddel ezelőtt befejeződött, a strand bővítését szolgáló fejlesztése, hiszen azóta jelentősen megnőtt az igény a strand szolgáltatásai iránt. Egy-egy hétvégén 2 ezer 500 látogató is felkereste a strandot. – fogalmazott tájékoztatójában Vitányi István országgyűlési képviselő.

A több medence, a megújuló és bővülő wellnesskínálat, valamint az emeleten elhelyezésre kerülő gyógyászati rész minden bizonnyal jelentősen növeli majd a Termálliget látogatottságát.

Éppen ezért a komplexum elé egy 25 szobás, bentlakásos apartmanház építését tervezzük, ami elkészülte után az itt gyógyulni vágyók elhelyezésére szolgál.”

forrás: facebook.hu, haon.hu

Kezdődik a berettyóújfalui iparterület fejlesztése

Kezdődik a berettyóújfalui iparterület fejlesztése

595,5 millió forint vissza nem térítendő támogatás segítségével egy 3,3 hektáros, önkormányzati tulajdonú, bérbe adható iparterületet alakítanak ki, valamint a meglévő, 26,5 hektár Bihari Regionális Ipari Park elérhetőségét és feltárását segítő vonalas infrastruktúra fejlesztése valósul meg.

Berettyóújfalu 2016-ban pályázatot nyújtott be a Terület -és Településfejlesztési Operatív Program keretén belül – tudatta a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat. A fejlesztés célcsoportja a kialakítandó iparterületre betelepülni szándékozó vállalkozások, valamint a település, a kistérség és a régió lakossága.

Az Északi Iparterület a város északi részén, a 47-es és a 42-es főútvonalak találkozásának körforgalmától Debrecen irányába, a 47-es főút mentén, a Tesco és az intézményi területek mögött helyezkedik el. A munkálatok során a szakemberek fejlesztik az út- és közműhálózatot, az iparterület elérhetőségét. 

A Bihari Regionális Ipari Parknál rendbe teszik a Kádár Vitéz utcát (Szabó Pál – Széchenyi utca szakasza), a Vállalkozók útját, a Téglaparti utcát (Kádár Vitéz – Széchenyi utca szakasza), a Körös utcát (Széchenyi utcától a 2045 helyrajzi számú ingatlan lakóingatlanok felőli telekhatárig).

A projekt befejezésének tervezett időpontja: 2020. október 31.

forrás:https://berettyohir.hu/