Átadták Berettyóújfaluban a bölcsőde új épületét

Átadták Berettyóújfaluban a bölcsőde új épületét

Dr. Vitányi István országgyűlési képviselő január 19-i facebook bejegyzésében tette közzé, hogy átadták Berettyóújfaluban a bölcsőde új épületét „Bölcsődei férőhelybővítés Berettyóújfaluban . A bölcsőde többek között két újabb csoportszobával, hozzájuk kapcsolódó helyiségekkel, különböző eszközökkel bővült. A két új szobának köszönhetően 28 gyerekkel többet tudnak fogadni, mindemellett javul az ellátás minősége.
A magyar kormány számtalanszor bizonyította, a családok és a gyermekek érdekeit helyezi előtérbe, a mostani beruházás is ezt a célt szolgálja.” olvasható a bejegyzésben.

A Vass Jenő Óvoda és Bölcsőde Bölcsődei Tagintézmény bővítésénél az volt a cél, hogy a bölcsődei ellátáshoz való hozzáférést javítsák, ebből kifolyólag a kisgyermekes szülők munkaerő piacra történő visszatérését segítsék.
A meglévő 54 férőhelyes, 4 csoportos intézmény a sikeres pályázat által 28 férőhellyel, 2 új csoportszobával és a hozzájuk tartozó kiszolgáló helyiségekkel bővült. A fejlesztéssel összefüggő eszközbeszerzés megvalósult, a bútorokat, alap- és nagymozgást fejlesztő játékokat, konstrukciós eszközöket megvásárolták. Ez a beruházás hozzájárult 7 új munkahely létesítéséhez, így a személyi ellátottság 20 főre módosult.


Forrás:https://www.facebook.com/drvitanyiistvan, https://hajdupress.hu/
Fotó:https://www.facebook.com/drvitanyiistvan

FEJLESZTÉSEK TÉRKÉPEN
45 FEJLESZTÉS

Átadták a Viastein Kft. legújabb üzemét Biharkeresztesen, amely 180 új munkahelyet hoz létre

Átadták a Viastein Kft. legújabb üzemét Biharkeresztesen, amely 180 új munkahelyet hoz létre

Dr. Vitányi István országgyűlési képviselő facebook oldalán tette közzé, hogy átadták a Viastein Kft. legújabb üzemét Biharkeresztesen. „ Az építési betontermékek gyártásával foglalkozó Viastein Kft. legújabb üzemének átadásán vettem részt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter társaságában. A Biharkeresztesen megvalósuló, 15 milliárd forintba kerülő beruházás 220 új munkahelyet teremt.
Az új üzem 40 százalékban exportra fog termelni, átadása pedig újabb lendületet ad a magyar építőiparnak. Örömteli tény, hogy a hazai ágazat hazai tulajdonban lévő szereplői folyamatosan erősödnek.” olvasható a bejegyzésben.

A Viastein Kft. 2010-ben alakult, a 100%-ban magyar tulajdonú Bayer Construct cégcsoport tagjaként, mely cégek együttműködésének keretében JELENTŐS FEJLESZTÉSEKET HAJTANAK VÉGRE A BIHARKERESZTESI IPARI PARK TERÜLETÉN.
Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter az ünnepségen kiemelte,
MAGYARORSZÁG EURÓPA LEGVERSENYKÉPESEBB BERUHÁZÁSI ÖVEZETE.
A Viastein Kft. 8,9 milliárd forintból építi meg az új gyárrészleget, amelyben 180 ÚJ MUNKAHELYET HOZ LÉTRE.A magyar kormány 2,18 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújt a beruházáshoz.
Vitányi István (Fidesz-KDNP) a térség országgyűlési képviselője ünnepi beszédében emlékeztetett: a 2014-2020 közötti európai uniós költségvetési ciklusban a támogatások 60 százalékát gazdaságfejlesztésre használják.
A BIHARI TÉRSÉGBEN MÁSFÉL MILLIÁRD FORINTOT FORDÍTANAK AZ IPARI PARKOK FEJLESZTÉSÉRE, TÖBBEK KÖZÖTT A BIHARKERESZTESIRE, AMELY 400 MILLIÓ FORINTOT KAP.

Balázs Attila, a Viastein Kft. ügyvezetője elmondta, a tavaly nyáron próbaüzemben megkezdett térkőgyártás egyedülálló Európában, mert A LEGMODERNEBB TECHNOLÓGIÁVAL VÉGZIK. A gyár csarnoképületében térkövek, szegélyek, blokkok, illetve nagyméretű lapok, kétrétegű vagy homogén szerkezetű termelése folyik. Maximális éves kapacitása 900.000 nm.
A fejlesztés második ütemében épülő térkőnemesítő üzem után a harmadikban előre gyártott épületelemeket gyártó részleget helyeznek üzembe 2020-ra.
A TELJES BERUHÁZÁS 13,5 MILLIÁRD FORINTBA KERÜL, ÉS 240 MUNKAHELYET TEREMT.
Szijjártó Péter hangoztatta: a befektetések szempontjából fontos, hogy Magyarország Európa legbiztonságosabb országa, emellett az Európai Unióban itt a legalacsonyabb – egyszámjegyű – a társasági adó. Hozzátette:
AZ ELMÚLT NYOLC ÉVBEN 750 EZER ÚJ MUNKAHELY JÖTT LÉTRE, AKI TEHÁT AKAR, ANNAK VAN LEHETŐSÉGE DOLGOZNI.
Elmondta, a magyar gazdaság az elmúlt években új dimenzióba került, az ország közel áll a teljes foglalkoztatottsághoz.
2010-BEN 12 SZÁZALÉKOS VOLT A MUNKANÉLKÜLISÉG, AMI ORSZÁGOSAN 3,8 SZÁZALÉKRA, A BIHARI TÉRSÉGBEN IS 5 SZÁZALÉK ALÁ CSÖKKENT.
A gazdaság növekedési üteme 4 százalék, amit a következő években is szeretnének megtartani. Az új munkahelyek, a kiszámítható jövedelem segíti itthon tartani azokat, akik munkát keresve hagynák el az országot – mondta a külügyminiszter.
A NAGY MULTINACIONÁLIS CÉGEK MELLÉ KEZDENEK FELNŐNI A MAGYAR TULAJDONÚ VÁLLALATOK IS, AMELYEK KÉPESEK A NEMZETKÖZI PIACOKON IS MEGÁLLNI A HELYÜKET– tette hozzá.

Forrás:https://www.origo.hu/,https://www.facebook.com/drvitanyiistvan
Foto:https://www.facebook.com/drvitanyiistvan

FEJLESZTÉSEK TÉRKÉPEN
45 FEJLESZTÉS

Megtörtént a műszaki átadása Esztár új tornatermének

Megtörtént a műszaki átadása Esztár új tornatermének

Dr. Vitányi István országgyűlési képviselő facebook oldalán tette közzé, hogy megtörtént a műszaki átadása  az Esztáron épült tornateremnek: 
„A” típusú tornaterem kivitelezése Esztáron . A projekt 2020. június 30-án indult, s 2022. január 11-én zárult a műszaki átadással. Az épülethez tartozik 9? db parkoló, 5db kerékpártároló és egy felújított közösségi használatú kisépület, illetve zöldövezeti rész. 
Az új, 323 millió forintból épült tornaterem a község közösségi célú rendezvényeinek is kiváló otthona lesz. Gratulálok hozzá, vigyázzanak rá. Bihar tovább fejlődik!” Olvasható  bejegyzésben.
FORRÁS,FOTÓ:https://www.facebook.com/drvitanyiistvan

 
FEJLESZTÉSEK TÉRKÉPEN
45 FEJLESZTÉS

Megújulnak a polgármesteri hivatal belső terei Biharnagybajomban

Megújulnak a polgármesteri hivatal belső terei Biharnagybajomban


Továbbra is üresek az irodák a polgármesteri hivatalban, csak a munkálatok hangja hallható a háttérben. Ahogy arról korábban beszámoltunk az épület belső tereinek felújítására a csaknem 25 millió forint értékben nyert forrást a biharnagybajomi önkormányzat a Magyar Falu program keretében. A részletekről Szitó Sándor polgármester adott tájékoztatást riporterünknek. Az átalakítás során új helyre fog költözni többek között a polgármesteri, a jegyzői iroda és a titkárság is. Hatékonyabb lesz a térelosztás és a munkavégzés is a megújult épületben.

Szitó Sándor polgármestertől megtudtuk, ez csak az első része a polgármesteri hivatal felújításának.Külső homlokzati felújítás, hőszigetelés fűtéskorszerűsítés és a nyílászárók cseréje is szerepel az önkormányzat tervei között.
Tervek célok megvalósítandó célok tehát mindig voltak, vannak és lesznek is a közeljövőben. Az önkormányzat is arra törekszik, hogy minden pályázati forrást megragadjon településünk fejlődésének érdekében. Ha befejeződnek a felújítási munkálatok egy modern minden igényt kielégítő épületbe költözhetnek majd vissza a hivatal dolgozói.

FEJLESZTÉSEK TÉRKÉPEN
45 FEJLESZTÉS

Mikepércs Belvíz Műszaki átadás-átvétel

Mikepércs Belvíz Műszaki átadás-átvétel 2021.12.20

Tavaly nyár elején elkezdődtek a Mikepércs település csapadékvíz- elvezető csatornahálózatának fejlesztése nevet viselő projekt kivitelezési munkálatai. Hosszú ideje húzódó problémára sikerült megoldást találnia településünk vezetésének ezáltal. A fejlesztésnek köszönhetően jelentősen csökkenhetnek a belvizes problémák Mikepércs több pontján is. A beruházás egy TOP-os pályázatnak köszönhetően közel 78 millió forintból valósult meg, amelyből 11 millió Ft erőforrást az Önkormányzat biztosított a kivitelezéshez.

2021 év végén megtörtént a műszaki átadás-átvétel. A kivitelező Terra-Generál Kft. munkatársai együtt járták be a beruházás során érintett területeket. A munkálatok keretében öt talajvízszint süllyesztő akna és átemelő szivattyú állomás épült, amelyek szintkapcsolóval ellátva szükség esetén folyamatosan szivattyúzni fogják a talajvizet, valamint a kiszivattyúzott talajvíz elvezetésében részt vevő nyílt földmedrű árkok karbantartását és tisztítását is elvégezték, ahol pedig indokolt, ott burkolt árkokat és zárt csatornákat hoztak létre.

A projekt során a munkálatok egyszerre több területen zajlottak, közvetlenül érintették a Kossuth, Deák Ferenc, Nagyvárad, József Attila, Hunyadi János, Damjanich, Szőlőskert, Irinyi János, Iskolakert, Sugár, Tisza István utcákat, valamint az általános iskola és a temető területét. Mikepércs önkormányzata ezt a projektet csak az első lépcsőfoknak tekinti, hiszen még előfordulhatnak olyan területek, ahol belvizes problémák lehetnek. Községünk vezetése továbbra is keresi a pályázati lehetőségeket a projekt folytatásához.

2021.08.30 Folyamatban van Mikepércs település csapadékvíz- elvezető csatornahálózatának fejlesztése

2021. májusában elindultak a „Mikepércs település csapadékvíz- elvezető csatornahálózatának fejlesztése” című projekt kivitelezési munkálatai, amely nem csupán a vizes területek belvíz-problémáját oldja meg, de hatékony megelőző lépés lehet a szúnyogok biológiai gyérítésében, mivel a belvíz-mentesítéssel jelentősen csökken az élőhelyük Mikepércs belterületén. Tímár Zoltán Mikepércs polgármestere elmondta az elmúlt években öt közbeszerzési eljárás indult, ebből négy volt sikertelen, mert a legolcsóbb ajánlat is jelentősen meghaladta a rendelkezésre álló pályázati forrást. 

A fejlesztést az indokolta hogy, az elmúlt évtizedekben végbemenő beruházások miatt sok helyen egyszerűen eltűnt az az árokrendszer, mely a belvíz elvezetésére szolgált. A belvíz elleni védekezés és a felszíni csapadékvíz elvezetésnek egy komplexebb rendszerét kell kiépíteni Mikepércsen, illetve felújítani a még működő és már elavult eszközöket.

FEJLESZTÉSEK TÉRKÉPEN
45 FEJLESZTÉS

A beruházás várhatóan szeptember végére, október közepére fog teljesen elkészülni. A munkálatok befejeztével a lakosok is fellélegezhetnek majd, hiszen belvízmentesek lesznek az eddig problémás területek.

430 méter hosszban újították fel a Hajnal utcát Furtán

430 méter hosszban újították fel a Hajnal utcát Furtán

Dr. Vitányi István országgyűlési képviselő facebook bejegyzésében olvasható, hogy folynak az aszfaltozási munkák a Furtai Hajnal utcán: Furtán jártam, Krucsó Antal polgármester úrral megnéztük a Hajnal utcán folyó munkálatokat. Szépen haladnak, a Magyar Falu Program nyertes pályázatának köszönhetően 430 méter hosszan, 15 millió forintból hamarosan elkészül az aszfaltozás.” Olvasható a bejegyzésben.
Megközelítőleg 15 millió forintért, 430 méter hosszúságban újították fel a Hajnal utcát. Erre az útra és a temető belső útjának felújítására is a Magyar falu programban nyert támogatást a település. 

 

FEJLESZTÉSEK TÉRKÉPEN
45 FEJLESZTÉS

Korszerű idősotthont adtak át Komádiban

Korszerű idősotthont adtak át Komádiban

Dr. Vitányi István országgyűlési képviselő facebook bejegyzése szerint hivatalosan is átadták a Komádiban épült új idősotthont: „Új Idősek Otthona épült Komádiban, melyet a mai napon hivatalosan át is adtunk. A beruházás összköltsége 200millió forint. Az intézmény összesen 35 férőhelyes, az épületben 2-3 ágyas szobák, közösségi tér, ebédlő és nővérszoba is helyet kapott, így minden tekintetben méltó körülmények várják a szépkorúakat.”

 A  több mint 700 négyzetméter alapterületű 35 férőhelyes épületbe 25 idős ellátott két telephelyről költözik át, ezen két létesítmény korszerűsítésére az önkormányzat már évtizedek óta kereste a megoldást, végül egy korszerű otthon felépítésére nyílt lehetőségük.
Az idősek otthona több mint 200 millió forintból valósult meg, az önkormányzat ehhez az összeghez mintegy 30 millió forinttal járult hozzá.
2019-ben született meg az önkormányzat részéről a döntés, hogy a korábban vásárolt három telket összevonva épüljön fel egy új otthon, a beruházásra kormányzati támogatást kaptak. – Az építkezés 2020-ban kezdődött, a pandémia ellenére is megépült ez év májusára, az azt követő időszak az udvar szépítéséről, az engedélyek beszerzéséről szólt 
16 lakószoba van az épületben, az egyik szárnyon nyolc kétágyas és három háromágyas, a másikon pedig öt kétágyas szoba található, az utóbbiak külön fürdőszobával rendelkeznek. Az épületben többek között foglalkoztató, társalgó, látogatószoba, orvosi és betegszoba is található.

forrás:https://haon.hu/,https://www.facebook.com/drvitanyiistvan
fotó:https://www.facebook.com/drvitanyiistvan

FEJLESZTÉSEK TÉRKÉPEN
45 FEJLESZTÉS

Új zeneiskolát adtak át Berettyóújfaluban

Új zeneiskolát adtak át Berettyóújfaluban

Vitányi István országgyűlési képviselő facebook oldalán tette közzé az intézmény felújítással kapcsolatos gondolatait:
„A Berettyóújfalui József Attila Általános Iskola Bihari Alapfokú Művészeti Iskolájának átadó ünnepségén vettem részt. A zeneiskola minden igényt kielégítő épületben működhet tovább, reményeink szerint sok tehetséges tanuló találja meg a számításait az intézményben.”

A József Attila Általános Iskola Bihari Alapfokú Művészeti Iskola bővült új épülettel. A beruházásra az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program pályázatán nyert csaknem 385 millió forint támogatást a Berettyóújfalui Tankerületi Központ. A november 3-ai átadón Vitányi István országgyűlési képviselő úgy fogalmazott, ez a beruházás is azt a politikát képviseli, mely elősegíti a város, főváros és a vidék közötti minőségbeli különbségek eltüntetését, biztosítja a helyben lakást, tanulást és boldogulást.

A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat képviseletében Bulcsu László alelnök vett részt az ünnepségen, aki hangsúlyozta, Bihar nem veszett el; az üzenet borítékján pedig itt a bélyeg, ez az épület. Mint mondta, az emberi munka tartja meg a térséget, Berettyóújfalu pedig úgy vállalta magára a vezérhajó szerepét, hogy közben hagyja a vidéket is élni. Szerinte nincs elveszett Bihar, fejlődő Bihar van.

Majosi Pálma, a Berettyóújfalui Tankerületi Központ igazgatója mutatta be részletesen a projektet. Elmondta, hogy az új, akadálymentesített épület földszintjén két, összenyitható termet alakítottak ki, ahol kamarazene oktatására, gyakorlására nyílik lehetőség, és van egy versenyzongorával ellátott koncertterem is az alsó szinten.
forrás:https://civishir.hu/ https://www.facebook.com/drvitanyiistvan/posts/332411695359518
fotó:https://www.facebook.com/drvitanyiistvan/posts/332411695359518

FEJLESZTÉSEK TÉRKÉPEN
45 FEJLESZTÉS

Megújult a Posta utca aszfalt-burkolata Biharnagybajomban

Megújult a Posta utca aszfaltburkolata Biharnagybajomban

0
-Forintból, 85%-os támogatással

Szitó Sándor Biharnagybajom polgármestere facebook oldalán számolt be a Posta utca aszfaltozási munkálatairól:
„Tudom, hogy sok felújítandó út van még Biharnagybajomban, de számomra még is örömteli hír, hogy a Belügyminisztérium támogatásával elkészült a Posta utca útfelújítása.”

Az utca aszfaltozása a Belügyminisztérium „Önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések”  támogatása keretéből valósult meg. A Posta utca a település központjában lévő út, mely a Rákóczi utcát és a Dózsa Gy. utcát köti össze. Az aszfalt burkolat felújítása  249 méter hosszan, 4 méter szélességben valósult meg az út két szélén padkarendezéssel . A bekötő utak (Dózsa Gy. utca és a József A. utca) útcsatlakozásai 10-15 méter hosszan kerültek aszfaltozásra, valamint a két út között 111 fm szegélyépítés is történt. A felújított útszakaszon 5 db közúti jelzőtábla került elhelyezésre. A Dózsa György út felől az átereszek meghosszabbításra kerültek és 2 db új támfal épült. A Posta utca új aszfaltburkolata kétoldali oldaleséssel készült el.
A beruházás bruttó költsége 23.518.467,-Ft, mely 85%-ban támogatott.
Igényelt támogatás összege: 19.990.697,- Ft. A projekt teljes költségére vonatkozó önkormányzati önerő (15%) 3.527.770,- Ft.
Fotó: https://www.facebook.com/profile.php?id=100012028782321

FEJLESZTÉSEK TÉRKÉPEN
12 FEJLESZTÉS

Megújult a Csodavár Óvoda Petőfi utcai épülete Mikepércsen

Megújult a Csodavár Óvoda Petőfi utcai épülete Mikepércsen

0
-Forint, pályázati forrásból

A Magyar Falu program keretében egy közel 50 millió forint összértékű nyertes pályázatnak köszönhetően teljesen megújult a Csodavár Óvoda Petőfi utcai épülete Mikepércsen. A nyári hónapokban a kivitelező a VTS Építői Kft. dolgozóinak köszönhetően minden szempontból új köntösbe öltözött az egykori csendőrlaktanya. Az elmúlt hetekben megtörtént az épület műszaki átadás-átvétele és már az óvodások is birtokba vették a csoportszobákat és a kívül-belül megújult létesítményt.

Mikepércs lakosságszáma folyamatosan növekszik, ezért hamarosan új csoportszobák lesznek kialakítva a település két nevelési oktatási intézményében is. A Csodavár Óvoda 75, a Napsugár Bölcsőde pedig 28 férőhellyel fog bővülni a beruházásnak köszönhetően. Az óvodai fejlesztésre két turnusban összesen 225 millió Ft-ot, a bölcsődei beruházásra pedig 196 millió Ft-ot nyert az önkormányzat.

FEJLESZTÉSEK TÉRKÉPEN
8 FEJLESZTÉS