Püspökladányban megújult a Haladás és a Mikszáth utca kövesútja

Püspökladányban megújult a Haladás és a Mikszáth utca kövesútja

0
-Forintból, Belügyminisztériumi támogatással

Püspökladányban megújult a Haladás és a Mikszáth utca kövesútja. Mindkét utca állapota nagyon rossz volt, felújításra szorult. Az önkormányzat a Belügyminisztériumhoz pályázott útfelújításra, és az elérhető legmagasabb összeget, több mint 40 millió forintot kapta a település. Emellé 7 millió forint kell önrészt tesz az önkormányzat .
Bodó Sándor a térség országgyűlési képviselője facebook bejegyzése szerint: „Ez a fejlesztés mindenkit érdekelt.
Elkészült az aszfaltburkolat a püspökladányi Haladás és Mikszáth utcában. A munka következő fázisa a útpadka kiépítése, útburkolati jelek felfestése, közlekedési táblák kihelyezése.”
FORRÁS:https://www.facebook.com/Bodó-Sándor-746134725416297
FOTÓ:https://www.facebook.com/Bodó-Sándor-746134725416297

FEJLESZTÉSEK TÉRKÉPEN
45 FEJLESZTÉS

Elkészült Hajdúszoboszló új konferencia központ és multifunkciós rendezvénycsarnokának építészeti terve.

Elkészült Hajdúszoboszló új konferencia központ és multifunkciós rendezvénycsarnokának építészeti terve.

Czeglédi Gyula Hajdúszoboszló polgármestere facebook oldalán számolt be arról, hogy elkészült az új konferencia központ és multifunkciós rendezvénycsarnok építészeti koncepció terve:
„Ahogy korábbi posztomban jeleztem, elkészült az új konferencia központ és multifunkciós rendezvénycsarnok építészeti koncepció terve, melyet a TSPC, kiváló referenciákkal rendelkező tervező cég vezető tervezője mutatott be a városházán tegnap este, a képviselőtestületi ülést követően.
A koncepcióterv sok korábbi változatot követően került kialakításra úgy, hogy az önkormányzat által elvárt legfontosabb tényezőket sorra figyelembe vették. Az épület környezetbe illően került megfogalmazásra az ott található természeti környezet maximális megóvása mellett.

Az épületegyüttesben az úgy nevezett liget fórum, mely részben nyitott, részben fedett ,köti össze a konferencia és sport funkciókat. A konferencia szárny első emeletén multifunkcionális tér, hozzárendelt színpad és fogyasztótér kerül elhelyezésre, mely kiválóan alkalmas lesz színházi események más kulturális rendezvények megtartására is, földszintjén pedig étterem és konyha. A sport részen centerpálya, épített és mobil lelátók, öltözők és egyéb kiszolgáló helyiségek kapnak helyet.
Az épület különlegessége a két egységet 12 méter magasan összekötő ligetgyűrű, mely egyéb kulturális rendezvényeknek, fogadásoknak biztosít reprezentatív helyet.
A terv jelen állapotában az épület elhelyezése, környezetbe illesztése történt meg, illetve a részletező rajzokon a különböző funkcióik elhelyezése is.
Eddig az építész szakma és a városi képviselők többsége is elismeréssel szólt az épület megjelenéséről és a koncepcióról. Személyes véleményem az, hogy a konferenciaközpont és rendezvénycsarnok megvalósulása városunkhoz méltó, 21. századi megoldást fog kínálni. „

Forrás:https://www.facebook.com/czegledigyula1/posts/266908465442533

FEJLESZTÉSEK TÉRKÉPEN
45 FEJLESZTÉS

Új aszfaltszőnyeget kapott a Patak utca Ácson

Új aszfaltszőnyeget kapott a Patak utca Ácson

0
-Forintból, önerős beruházásként

Új, kátyúmentes, biztonságos. Ezek jellemzőek leginkább a néhány hete leaszfaltozott Patak utca útburkolatára. Az önkormányzat szigorú költséggazdálkodásának köszönhetően ugyanis önerőből végezte el a beruházást, összesen mintegy bruttó 4,6 milló forintból, csaknem 720 négyzetméter területen. A kivitelező cég, a Colas Út Zrt. elvégezte a munkákat, mely az említett utcában magába foglalta egy 6 cm-es kopóréteg elkészítését, három aknafedlap szintre emelését, valamint padkanyesést és nemesített padkakészítést is. A sikeres műszaki átadást követően az új utakat már használja is a lakosság. – Ismertette az önkormányzati projekt részleteit Dr. Szentirmai István polgármester.

Míg egy korábban már aszfaltburkolattal rendelkező útszakasz javításához nem, addig egy új aszfaltos út készítésénél szigorú műszaki és hatósági dokumentáció valamint tervezés és engedélyeztetés szükséges. – Tudtuk meg polgármester úrtól, aki hozzátette: Az említett két utca útburkolata az évek során meglehetősen leromlott és elhasználódott a megnövekedett gépjárműforgalom miatt. Több helyen megrepedt és néhol a bazaltréteg is kilátszott a borítás alól. De nem csak ebben a két utcában romlott az utak minősége a városban. Éppen ezért az önkormányzat – az önerős beruházásokon kívül – minden pályázati lehetőséget megragad az úthálózat fejlesztésére, új utak építésére. Ott jártunkkor a Patak utcán még nem, a Zrínyi utcán azonban már elvégezték a csapadékvíz elvezetést és padkázást is a kivitelező cég munkatársai. Mára azonban már mindkét útszakasz elkészült.

FEJLESZTÉSEK TÉRKÉPEN
0 FEJLESZTÉS

Az említett utcákban éveken át gödrökkel, kátyúkkal kellett a kerékpárosoknak és autósoknak megbirkózniuk, most azonban az önkormányzat szigorú költséggazdálkodásának köszönhetően forgalmi akadályok, kátyúk, úthibák nélkül, biztonságosan közlekedhetnek a helyiek a teljes hosszukban új aszfaltszőnyeget kapott utcákban.

A 37-es főút teljes szakasza felújításra kerül Szerencs és Sátoraljaújhely között

A 37-es főút teljes szakasza felújításra kerül Szerencs és Sátoraljaújhely között

Koncz Zsófia Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6-os számú választókerületének országgyűlési képviselője facebook bejegyzésben tette közzé hogy a 37-es főút teljes szakasza felújításra kerül Szerencs és Sátoraljaújhely között:
„Nagy hidegben, de annál nagyobb örömmel és izgalommal jelentettük be, hogy a 37-es főút teljes szakasza felújításra kerül Szerencs és Sátoraljaújhely között!
A közös sajtótájékoztató keretében Wáberer György kormánybiztos úrral, Hörcsik Rihárd képviselőtársammal és Mikesz Csabával, a Magyar Közút műszaki vezérigazgató-helyettesével kihangsúlyoztuk, hogy mennyire fontos ez a beruházás a turizmus jövője szempontjából, amely a régióba érkező óriási fejlesztési csomag elemeként valósulhat meg.
Külön jó hír, hogy az október 8-án megjelent Kormányhatározat alapján a bodrogkeresztúri elágazásnál is új körforgalmat építünk, ezzel is előtérbe helyezve a környékbeli emberek biztonságát!”

A felújításra kerülő szakaszról elmondható, hogy azok teljes felületén a meglévő burkolat kopórétegét marással eltávolítja a kivitelező, a helyén pedig egy-egy új kötő- és kopóréteg épül. Ezen kívül nemcsak az utak, hanem azok környezete is megújul, ugyanis a szükséges padkarendezési munkákat is elvégzik a szakemberek, amelyek a megfelelő vízelvezetésben és a hosszú távú üzemeltetésben is fontos szerepet játszanak. A kivitelezők továbbá rendezik a felújításra kerülő szakaszoknál az útcsatlakozásokat, belterületi szakaszokon pedig a szegélyeket is.

forrás:https://www.facebook.com/dr.Koncz.Zsofia/
fotó:https://www.facebook.com/dr.Koncz.Zsofia/

FEJLESZTÉSEK TÉRKÉPEN
45 FEJLESZTÉS

Megújult a Posta utca aszfalt-burkolata Biharnagybajomban

Megújult a Posta utca aszfaltburkolata Biharnagybajomban

0
-Forintból, 85%-os támogatással

Szitó Sándor Biharnagybajom polgármestere facebook oldalán számolt be a Posta utca aszfaltozási munkálatairól:
„Tudom, hogy sok felújítandó út van még Biharnagybajomban, de számomra még is örömteli hír, hogy a Belügyminisztérium támogatásával elkészült a Posta utca útfelújítása.”

Az utca aszfaltozása a Belügyminisztérium „Önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések”  támogatása keretéből valósult meg. A Posta utca a település központjában lévő út, mely a Rákóczi utcát és a Dózsa Gy. utcát köti össze. Az aszfalt burkolat felújítása  249 méter hosszan, 4 méter szélességben valósult meg az út két szélén padkarendezéssel . A bekötő utak (Dózsa Gy. utca és a József A. utca) útcsatlakozásai 10-15 méter hosszan kerültek aszfaltozásra, valamint a két út között 111 fm szegélyépítés is történt. A felújított útszakaszon 5 db közúti jelzőtábla került elhelyezésre. A Dózsa György út felől az átereszek meghosszabbításra kerültek és 2 db új támfal épült. A Posta utca új aszfaltburkolata kétoldali oldaleséssel készült el.
A beruházás bruttó költsége 23.518.467,-Ft, mely 85%-ban támogatott.
Igényelt támogatás összege: 19.990.697,- Ft. A projekt teljes költségére vonatkozó önkormányzati önerő (15%) 3.527.770,- Ft.
Fotó: https://www.facebook.com/profile.php?id=100012028782321

FEJLESZTÉSEK TÉRKÉPEN
12 FEJLESZTÉS

Új aszfaltszőnyeget kapott a Zrínyi utca Ácson

Új aszfaltszőnyeget kapott a Zrínyi utca Ácson

0
-Forintból, önerős beruházásként

Új, kátyúmentes, biztonságos. Ezek jellemzőek leginkább a néhány hete leaszfaltozott Zrínyi utca útburkolatára. Az önkormányzat szigorú költséggazdálkodásának köszönhetően ugyanis önerőből végezte el a beruházást, összesen mintegy bruttó 10,9 milló forintból, csaknem 1680 négyzetméter területen. A kivitelező cég, a Colas Út Zrt. elvégezte a munkákat, mely az említett utcában magába foglalta egy 6 cm-es kopóréteg elkészítését, egy aknafedlap szintre emelését, valamint padkanyesést és nemesített padkakészítést is. A sikeres műszaki átadást követően az új utakat már használja is a lakosság. – Ismertette az önkormányzati projekt részleteit Dr. Szentirmai István polgármester.

Míg egy korábban már aszfaltburkolattal rendelkező útszakasz javításához nem, addig egy új aszfaltos út készítésénél szigorú műszaki és hatósági dokumentáció valamint tervezés és engedélyeztetés szükséges. – Tudtuk meg polgármester úrtól, aki hozzátette: Az említett két utca útburkolata az évek során meglehetősen leromlott és elhasználódott a megnövekedett gépjárműforgalom miatt. Több helyen megrepedt és néhol a bazaltréteg is kilátszott a borítás alól. De nem csak ebben a két utcában romlott az utak minősége a városban. Éppen ezért az önkormányzat – az önerős beruházásokon kívül – minden pályázati lehetőséget megragad az úthálózat fejlesztésére, új utak építésére. Ott jártunkkor a Patak utcán még nem, a Zrínyi utcán azonban már elvégezték a csapadékvíz elvezetést és padkázást is a kivitelező cég munkatársai. Mára azonban már mindkét útszakasz elkészült.

FEJLESZTÉSEK TÉRKÉPEN
0 FEJLESZTÉS

Az említett utcákban éveken át gödrökkel, kátyúkkal kellett a kerékpárosoknak és autósoknak megbirkózniuk, most azonban az önkormányzat szigorú költséggazdálkodásának köszönhetően forgalmi akadályok, kátyúk, úthibák nélkül, biztonságosan közlekedhetnek a helyiek a teljes hosszukban új aszfaltszőnyeget kapott utcákban.

Megújult a Csodavár Óvoda Petőfi utcai épülete Mikepércsen

Megújult a Csodavár Óvoda Petőfi utcai épülete Mikepércsen

0
-Forint, pályázati forrásból

A Magyar Falu program keretében egy közel 50 millió forint összértékű nyertes pályázatnak köszönhetően teljesen megújult a Csodavár Óvoda Petőfi utcai épülete Mikepércsen. A nyári hónapokban a kivitelező a VTS Építői Kft. dolgozóinak köszönhetően minden szempontból új köntösbe öltözött az egykori csendőrlaktanya. Az elmúlt hetekben megtörtént az épület műszaki átadás-átvétele és már az óvodások is birtokba vették a csoportszobákat és a kívül-belül megújult létesítményt.

Mikepércs lakosságszáma folyamatosan növekszik, ezért hamarosan új csoportszobák lesznek kialakítva a település két nevelési oktatási intézményében is. A Csodavár Óvoda 75, a Napsugár Bölcsőde pedig 28 férőhellyel fog bővülni a beruházásnak köszönhetően. Az óvodai fejlesztésre két turnusban összesen 225 millió Ft-ot, a bölcsődei beruházásra pedig 196 millió Ft-ot nyert az önkormányzat.

FEJLESZTÉSEK TÉRKÉPEN
8 FEJLESZTÉS

MEGÚJULT A KELENFÖLD-SZÁZHALOMBATTA VASÚTVONAL

MEGÚJULT A KELENFÖLD-SZÁZHALOMBATTA VASÚTVONAL

Befejeződtek a munkálatok és hivatalosan is átadták a Kelenföld és Százhalombatta között megújult vasúti pályát. Az 53,8 milliárd forintos fejlesztésnek köszönhetően 120 km/órás sebességgel közlekedhetnek a vonatok a 20,5 km hosszú Pest megyei vonalszakaszon.

A beruházás keretében összesen nyolc megállóhelyet, illetve állomást építettek át – Budafok, Háros, Budatétény, Barosstelep, Nagytétény-Diósd, Érdliget, Érd felső, Érd – amelyek akadálymentesítésére korszerű 55 cm magas peronokat építettek. Emellett peronaluljárók, rámpák, liftek és új perontetők is készültek, korszerű utastájékoztatási rendszerrel és térvilágítással. Az állomásépületeket állapotuktól függően felújították vagy átépítették. A Budafok megállóhelyen található fővárosi védettségű épület is újjáépítésre került, immáron a módosított vágánygeometriától megfelelő távolságra.
A vonalszakasz által érintett szintbeni és különszintű útkeresztezéseket átépítették. A Vágóhíd utcánál elbontották a meglévő vasúti hidat, helyére új hidat építettek és kiszélesítették az utcát. Megszűnt a Nagytétényi úti szintbeni útátjáró, helyette a Növény utcai különszintű útátjáró kiszélesítése történt meg. A kerékpáros és gyalogos közlekedés szempontjából is tágas, két új turbókörforgalommal ellátott csomóponttá alakult át, amely így minden közlekedő részére ideális közlekedési útvonalat biztosít. Átépítették az érdligeti vasúti hidat is, a középső pillérek kikerültek, így az autósok számára is kedvezőbb lett a közlekedés.
Az állomások és megállóhelyek körzetében kerékpártárolók létesültek és összesen mintegy 135 férőhelyet biztosító P+R parkoló épült. 

FEJLESZTÉSEK TÉRKÉPEN
45 FEJLESZTÉS

A zaj-és rezgésvédelem szempontjából szükséges helyeken 14 km hosszban zajárnyékoló falak is épültek.
A vonalszakasz felvételi épületei (Háros, Nagytétény-Diósd, Érd) teljes körűen megújultak.
A vonatforgalom szabályozására modern, emelt sebességű térköz és állomási elektronikus berendezéseket telepítettek a szakasz vonatkozásában. A 40a vonalon kiépült a központi forgalomirányító központ (KÖFI), mely lehetővé teszi a vonatforgalom teljes automatizálását, és nyomon követését, továbbá egy központból történő irányítását és szabályozását. Az utazóközönség számára elengedhetetlenül fontos tájékoztatásokat és adatokat korszerű hangos– és vizuális utastájékoztató rendszerek biztosítják az állomásokon és megállóhelyeken.  Az utasok kényelmét infokommunikációs rendszerek (INFO oszlopok) segítik és biztonságukat fejlett kamerarendszerek garantálják.
A vonalon a felsővezeték-rendszer teljes hosszban átépült, valamint a vasútközlekedéshez szükséges energiaellátást az Érden telepített vontatási alállomás korszerű transzformátorai szolgáltatják.

Mátyás király úti óvodával szemközti területen épült meg Biharnagybajom legújabb játszótere

Mátyás király úti óvodával szemközti területen épült meg Biharnagybajom legújabb játszótere

0
-Forint, pályázati forrásból

A legkisebbek örömére hivatalosan is átadásra került Biharnagybajom új játszótere, mely 7 millió Ft-ból a Mátyás király úti óvodával szemközti területen került kialakításra. Régóta vártak már a bajomi családok és legfőképp a gyerekek erre a helyre. A modern eszközökkel, játékokkal felszerelt játszótér minden igényt kielégítő és biztonságos. Korábban ezen a területen már volt egy játszótér, melyet sajnos illetéktelenek megrongáltak. Tanulva a történtekből ezúttal jobban oda fog figyelni erre a területre az önkormányzat, így kerítéssel határoltak körbe a játszóteret.

Az óvodások vidám kis műsorokkal avatták fel az újonnan átadott játszóteret. A biharnagybajomi óvoda vezetője elmondta, hogy nagyon várták már a szülők és a gyerekek is hogy elkészüljön az új játszótér.

FEJLESZTÉSEK TÉRKÉPEN
12 FEJLESZTÉS

A hangszórókból vidám gyerekdalok szóltak, a lurkók pedig hatalmas lelkesedéssel vetették bele magukat a játékba. Minden eszközt kipróbáltak, sőt egy arra járó bohóc lufit is adott nekik ajándékba. A következő képsorok ékes bizonyítékai annak, hogy milyen hangulatban is telt ez a nap a gyerekek szemszögéből.

Befejeződött a Zöld Város Program debrecenben a Sóház területén

Befejeződött a Zöld Város Program debrecenben a Sóház területén

Dr. Papp László Debrecen város polgármesterének facebook bejegyzése szerint, befejeződött a Zöld Város Program a Sóház területén:
Befejeződött a Zöld Város Program a város egyik legrégebbi lakótelepén, az 1960-as években épült Sóház területén.
A fejlesztés 16 ezer négyzetmétert érintett, ebből 11 ezer négyzetméternyi zöldterület újult meg. A gyerekek egy 700 négyzetméteres, 14 új játszóeszközzel ellátott játszóteret, míg a környéken élő fiatalok és felnőttek egy új kondiparkot vehettek birtokba. A beruházás részeként az Alkotmány utca mintegy 100 méteres szakaszát is újraaszfaltoztuk. A város minden részét fejlesztjük, annak érdekében, hogy az ott élők jól érezzék magukat.

Dr. Pósán László Országgyűlési képviselő a beruházással kapcsolatban az alábbiakat tette közzé a facebookon:
Az itt élők kérése volt, hogy a város egyik legrégebbi lakótelepét méltó környezettel és infrastruktúrával alakítsuk át. Örülök, hogy sikerült a városrészben élők igényének megfelelően sok modern és szép elemmel, valamint parkosítással gazdagítani a lakókörnyezetüket.
forrás:https://www.facebook.com/drpappl
fotó:https://www.facebook.com/drpappl

FEJLESZTÉSEK TÉRKÉPEN