Útfelújítás, parkolók, piac, zöldterület rekonstrukció, elkezdődött a Zöld Város kialakítása Ácson.

Útfelújítás, parkolók építése, piac kialakítása, zöldterület rekonstrukció, elkezdődött a Zöld Város kialakítása Ácson.

Néhány napja látványos munkálatok zajlanak Ács szívében, kezdetét vette ugyanis városunk eddigi legnagyobb volumenű beruházása. A Zöld Város kialakítása nevet viselő projekt keretein belül közel 300 millió forint nettó támogatásból és a felmerülő áfa költségeinek önerős finanszírozásából fog megújulni a település központi része.

A pályázat első felében a csapadékvíz elvezetése, utak rehabilitációja, valamint azok mentén parkoló sáv kialakítása fog megvalósulni. A munkálatok március 16-án kezdődtek. – Tudtuk meg Dr. Szentirmai István polgármestertől aki lapunkkal együtt tett látogatást a projektben érintett területeken.
A Gyár utca szélessége sajnos nem teszi lehetővé külön kerékpárút kialakítását, ezért az úttesten kerékpárosoknak fenntartott sáv lesz megjelölve az út mindkét oldalán. – Az útfelújítás a zöld város projekt keretein belül a polgármesteri hivatalig terjedő szakaszt foglalja magába, azonban az út egy másik pályázat részeként teljes felújításon fog átesni. – Közölte a polgármester, aki hozzátette, az útfelújítás mellett az utca csapadékvíz elvezetése is meg fog valósulni. – A rendszer az önkormányzat területéig lesz kiépítve és a főutca már korábban kiépített vezetékéhez fog csatlakozni. A projekt során megvalósuló piactér csapadékvíz elvezetése is ezáltal lesz biztosítva. A Zöld Város projekt berkeiben épülő piactér mellett egy szociális épület és parkolók is kialakításra kerülnek. – Tudtuk meg.     

Városunk egyik legfontosabb közösségi színtere a Zsichy Kastély mögött található park is megújul a projekt utolsó fázisában. – A park zöld területeinek rendbetétele és kialakítása mellett új létesítményekkel és elemekkel is gazdagodni fog. – Emelte ki Dr. Szentirmai István. A park a város számos közösségi eseményének helyszíneként szolgál, éppen ezért kiemelt fontosságú a terület korszerűsítése. A projektnek köszönhetően hamarosan egy impozáns látvány várja a látogatókat és a mai kor igényeinek megfelelő környezet kerül kialakításra. A terület továbbá új megvilágításban részesül majd, illetve egy kamerarendszer is kiépítésre kerül a parkban, a megfelelő közbiztonság kialakítása, illetve az elkészült beruházás megőrzése érdekében.

A belvárosi területek megújításával, kiterjesztésével és racionalizálásával a cél egy olyan városközpont megteremtése, amely egységes arculatú, biztosítja a modern kisvárosi életformát és közszolgáltatási, kereskedelmi, kulturális és turisztikai szempontból funkcionálisan megerősödött. A projekt kivitelezési munkálatai várhatóan 2021 augusztusáig tartanak majd.

A beruházás részleteiről videó:

Mintegy 10 milliárd forintos egészségipari beruházás valósul meg a Nyírségben

Mintegy 10 milliárd forintos egészségipari beruházás valósul meg a Nyírségben

Mintegy 10 milliárd forint értékben valósul meg egészségipari beruházás a Nyírségben a tavaly indított Egészségipari támogatási program segítségével – hangsúlyozta Varga Mihály pénzügyminiszter az EU-FIRE Kft. három beruházásból álló fejlesztése első üteme, a Kocsordon felépült üzem virtuális átadásán kedden, Budapesten.

A pénzügyminiszter elmondta, hogy a fejlesztés első ütemében Kocsordon a társaság mintegy 2 milliárd forintos beruházással egészségügyi védőeszközök, orvosi kanülök, valamint lélegeztető- és újraélesztő gépekhez szükséges alkatrészek gyártására alkalmas üzemet hozott létre, amihez a kormány több mint 1,5 milliárd forinttal járult hozzá az Egészségipari támogatási programban.
    Varga Mihály kiemelte, az összesen 10 milliárd forintos fejlesztés másik két beruházása Mátészalkán jön létre. Ezekkel a beruházásokkal el lehet érni, hogy olyan egészségügyi eszközökből is ellátásbiztonság legyen az országban, amelyeket korábban külföldről lehetett csak beszerezni.
    A pénzügyminiszter elmondta, a három ütemű beruházás elkészültével a Nyírségben olyan egészségipari gyártóbázis jön létre őszre, amely képes lesz éves szinten 230 millió fecskendő, 190 millió injekciós tű, 50 millió orvosi gumikesztyű, 500 ezer szike, 100 ezer műtéti csipesz és 100 ezer sebészeti olló előállítására.

Kovács Imre, az EU-FIRE Kft. ügyvezetője és tulajdonosa a virtuális átadón elmondta, a gyártáshoz világszínvonalú eszközöket, berendezéseket szereztek be, a gyártási folyamatok automatizáltak, és biztosítják a minőségellenőrzést is.
    Az ügyvezető hozzátette, alkatrészek és késztermékek gyártásában szerzett tapasztalattal léptek a stratégiai jelentőséggel bíró egészségiparba. Kocsordon határidőre elkezdődött a gyártás, a mátészalkai gyárakat szeptember végén adják át, és októberben már termelnek. Alapvető céljuk a magyarországi igények kielégítése, ezt követően gondolkodnak majd exportban is.

Befejeződött II. Rákóczi Ferenc szülőházának, a borsi Rákóczi-várkastélynak a felújítása

Befejeződött II. Rákóczi Ferenc szülőházának, a borsi Rákóczi-várkastélynak a felújítása

A nagyrészt magyar kormányzati támogatással megvalósult beruházás eredményeként régi fényében ragyog a reneszánsz építészet gyöngyszemének számító épületegyüttes Borsiban – adja hírül a felvidek.ma portál. Mint írják, a Nagyságos Fejedelem, II. Rákóczi Ferenc szülőháza a kulturális turizmus újabb központja lehet Kelet-Szlovákiában.
A várkastély teljes körű felújításán 2018 óta dolgoznak. A beruházás építészeti része nagyrészt elkészült, a magyar reneszánsz építészet ritka és különösen értékes darabja újjászületve várja a látogatókat – mondta 
Diószegi László, a Teleki László Alapítvány igazgatója.

Az épületben tavasszal már elindul egyfajta „próbaüzem”: kialakítják a szálloda és az étterem működését, a szállásfoglalást, a jegyvásárlást kiszolgáló informatikai rendszert, valamint szolgáltató oldallá alakítják a felújítás híreiről beszámoló honlapot – írják.
„Nagyon fontos, hogy az új komplexum működése ugyanolyan magas színvonalú legyen, mint maga a felújítás és a majdani kiállítás” – mondja Diószegi László, továbbá azt is kiemelte, hogy már felvették a kapcsolatot a sátoraljaújhelyi önkormányzattal a turizmusfejlesztési együttműködés kérdéseiben, és tárgyalnak a sárospataki Rákóczi Múzeummal, valamint a bodrogszerdahelyi Vécsey Borházzal is.

A lap arról is beszámol, hogy hamarosan befejeződik a várkastély közvetlen környékének kialakítása is, épül a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem által megtervezett interaktív Rákóczi-kiállítás, továbbá megvalósítás alatt áll a szabadulószoba és a VR (virtuális valóság)-szoba is.

A kastélyban a továbbiakban egy körpanorámás vetítés is helyet kap, amely a környék Rákóczi-vonatkozású látnivalóit és a Zempléni-hegység téli tájait mutatja majd be. Ezenkívül terveznek egy különleges, Rákóczi-tematikájú játszóteret is a kastély mellett. A későbbi tervekben pedig a borsi Bodrog-part közelében kajak-kenu- és kerékpár-táborozóhely kialakítása is szerepel.

Pálmafák között szeretne fürdőzni? A látványtervek szerint ehhez elég lesz Debrecenig utazni.

Pálmafák között szeretne fürdőzni? A látványtervek szerint ehhez elég lesz Debrecenig utazni.

Megújul és új élményelemekkel bővül az immáron közel 20 éves debreceni Aquaticum Mediterrán Élményfürdő – jelentette be Debrecen polgármestere a fejlesztésre kiírt építészeti tervpályázat eredményét ismertető sajtótájékoztatón.

Papp László, Debrecen polgármestere az MTI tájékoztatása szerint elmondta: a 2003-ban átadott élményfürdőt a Kisfaludy turisztikai program keretében újítják fel. A kivitelezés 2022-ben indul, és várhatóan 2024-re készül el a megújult Aquaticum fürdő. A felújítás egyben továbbfejlesztést is jelent, a nyilvánosságra került információk alapján arra számíthat a fürdőzést kedvelő nagyközönség, hogy az Aquaticum gazdagodni fog:

  • 3 új medencével és

  • 2 új csúszdával, ezeket az óriáskupolában építik meg, emellett

  • megújul az 1932-ben, Borsos József tervei alapján elkészült legendás fedett uszoda,

  • a kádas fürdő épületében török fürdőt alakítanak ki,

  • a pince szint is átalakul élményfürdővé,

  • újból megnyílik az uszoda részleg is.

Az elképzelések szerint felső középkategóriás, minőségi szolgáltatásokat nyújtó fürdő fog megépülni. Az Aquaticum élményfürdő az elmúlt csaknem két évtizedben a családok kedvelt találkozóhelyévé vált, sokan töltöttek el itt néhány napot. A járványt megelőző évben, 2019-ben 279 ezer látogatót vonzott a fürdőkomplexumnak.
A mostani fejlesztéssel továbbra is az a cél, hogy a gyermekes családoknak biztosítsanak elsősorban minőségi élményeket, és a mediterrán élményfürdőt – a turisták mellett – 60-70 százalékban helyiek látogassák.
forrás:spabook.net

Egy fantasztikus animációnak köszönhetően már láthatjuk milyen lesz a megújult vasútállomás előtti tér Debrecenben

Egy fantasztikus animációnak köszönhetően már láthatjuk milyen lesz a megújult vasútállomás előtti tér Debrecenben

Papp László Debrecen polgármesterének facebook oldalán látható animáción könnyen végigkövethető, hogy fog kinézni a felújított Petőfi tér. A bejegyzésben Debrecen polgármestere kiemelte: ˝Elkezdődik a Petőfi tér felújításának folyamata Debrecenben! Megjelent az Európai Unió Hivatalos Lapjában a közbeszerzési eljárásról szóló kiírás.
A beruházásnak köszönhetően életre kelthetjük azt a közösségi teret amit megálmodtunk Debrecen lakosainak, helyreállított zöld területekkel, és játszótérrel. A Petőfi tér felvirágoztatása egy rég várt fejlesztés, melynek köszönhetően egy biztonságos családbarát környezetet teremthetünk Debrecen kapujában!”

A tér megújításáról a debrecen.hu februárban közölt részleteket. Hamarosan elindul a kivitelezésre vonatkozó közbeszerzés, nyáron elkezdődhet a munka, ami várhatóan tíz hónapig tart majd, A következő években a Főpályaudvar megépítésével jelentősen átalakul majd a Petőfi tér környéke, de a Zöld Város Programban ettől függetlenül már most megújul ez a terület.

A mai Petőfi tér 1862-ben Népkert néven a város első bekerített közparkja volt. Olyan emblematikus debreceni épületek álltak itt, mint a Törvényszék, a zsinagóga, illetve a Royal Szálló, aminek vendége volt Ady Endre is. A második világháború bombatámadásaiban ezek az épületek elpusztultak, illetve a zsinagóga leégett, majd a szocializmus időszakában alakult ki a tér jelenlegi arculata. A beruházás részeként egy várostörténeti tanösvényt is kialakítanak. Két információs tábla és hat, nappal és éjszaka is látható, különleges fal állít emléket a tér világháború előtti látványának.