X. Kárpát-medencei Vőfélytalálkozó Földesen

X. Kárpát-medencei Vőfélytalálkozó Földesen

Országunk minden tájegységéről, sőt még határainkon túlról is érkeztek ceremóniamesterek a 10. alkalommal megrendezett Kárpát-medencei Vőfélytalálkozóra. A 2 napos esemény október 28-án vette kezdetét mely során több mint 100 vőfély vehetett részt szakmai előadásokon, vitafórumokon és mutathatták be térségükre jellemző viseleteket és rigmusokat a Karácsony Sándor Közösségi Házban. A nap programjai a Vőfélytalálkozó hagyományainak híven a csigacsinálóval vette kezdetét mely során a földes civil szervezeteinek képviselői, valamint a Szélrózsa Hagyományőrző Egyesület és az eseményen részvevő vőfélyek hozzátartozói készítették el a lakodalmak legkedveltebb leves betétjét. Mindeközben a nagyterembe érkezők egyképes visszaemlékezésen vehettek részt mely során Gyönyörű Zsigmond főszervező elevenítette fel a korábbi Vőfélytalálkozókon történteket.

Lassan forog a bivaly-tinó a Karácsony Sándor művelődési ház udvarán, készülődnek a vőfélyek, akik felöltik legszebb viseleteiket és kezükbe ragadják a vőfélypálcát. Október 29-én folytatódott településünk egyik legnagyobb rendezvénye a X. Kárpát-medencei vőfélytalálkozó. A találkozó második napján is számos érdekes program és előadás várt az eseményre érkezőkre. A vőfélyek a napot az intézmény udvaránál kezdték ahol Rózsa Péter biogazda közreműködésével bivalysütésre került sor. Mindeközben az intézményen belül hagyományos lakodalmas sütemények és kellékek vására, valamint kézműves bemutatók is várták az érdeklődőket. A 2 napos találkozón több mint 100 vőfély képviselte térségét az ország szinte minden pontjáról és határainkon túlról is. Sokuk már több a 100. esküvőjén is túl van.