Közösségi térré alakult át az egykori 1848/49-es Emlékhely Ácson
Valódi közösségi térré alakult Korotnoki Dániel sírjának környezete. Az Ácsi Református Egyházközség és az Ácsi Természetjáró Bakancsos Klub konzorciumi partnerként megközelítőleg 45 millió Ft támogatást nyert a “Hittel Ácsért” című pályázat keretében. A pályázatban a közösségi programok, táborok, képzések mellett egy új közösségi tér kialakítása, fejlesztése is szerepelt, így került sor az. ún. „Kisdobos sír” környékének közösségi térré alakítására a régi Református Temetőben. A szabadságharc gyermektűzérének sírja mindig is a ’48-as megemlékezések helyszíne volt, ahol 4 millió forintból a sírkőhöz vezető és egy azt körülvevő térköves terület került kialakításra, padokat helyeztek ki, valamint a kopjafákat is restaurálták.
A beruházás hivatalos átadásán elsőként Gerecsei Zsolt esperes úr és Tóth János, a Természetjáró Bakancsos Klub elnöke mutatta be a projekt főbb mérföldköveit. Gerecsei Zsolt elmondta, a pályázattal az egyház célja az volt, hogy folyamatos programokkal erősítse Ács város közösségeit. Ehhez pedig közösségi terekre is szükség van, így alakították át Korotnoki Dániel sírjának környezetét, hogy méltóképpen fogadja a rá emlékezőket és az ide látogatókat a jövőben. Esperes úr kitért arra is, hogy jelentős munka volt nemrégiben a Református Iskola Közösségi Házzá alakítása, valamint hamarosan időszerűvé válik a Református Templom korszerűsítése is.
A továbbiakban Czunyiné dr. Bertalan Judit, térségünk országgyűlési képviselője mondta el gondolatait a projekt kapcsán. Beszédében az emberi kapcsolatok, az emberi erőforrás valódi fontosságára hívta fel a figyelmet. A következő percekben ünnepélyes szalagátvágásra került sor.
Mint megtudtuk, a közösségi tér kialakításásnak ötlete még évekkel ezelőtt gyermeke születését követően fogalmazódott meg Gerencsérné Járóka Erzsébet fejében, akit örömmel tölt el, hogy méginkább méltóságteljesebben zajlanak majd ezentúl a városi megemlékezések Ácson, az új közösségi téren.
FEJLESZTÉSEK TÉRKÉPEN