Új tetőszerkezetet kapott városunk ikonikus épülete, a Zichy Kastély

Új tetőszerkezetet kapott városunk ikonikus épülete, a Zichy Kastély

A Bartók Béla Művelődési Háznak otthont adó, több, mint 240 éves Zichy Kastély épületének tetőszerkezete jelentős átalakuláson ment keresztül az elmúlt időszakban. A felújítási munkálatok az utóbbi évek többszöri épületbeázásai miatt már szükségszerűnek bizonyultak, városunk vezetése pedig kiemelten fontosnak tartotta, hogy ne romoljon tovább ennek az ikonikus épületnek az állapota. Az önkormányzat egy nyertes pályázatnak köszönhetően 115 millió Ft forrást nyert az épületkorszerűsítésre, melyet oroszlánrészt a Magyar Kormány finanszírozott, Ács Városának 22 millió Ft önerővel kellett kiegészítenie. A munkálatokat egy helyi vállalkozás, a BR-Rönkvilág Kft. munkatársai végezték el. Az átépítés 2022. márciusában kezdődött és igen rövid időn belül, a nyári hónapok végére be is fejeződött.

A projekt során új tetőszerkezetet kapott a Zichy Kastély, de többek között megújult az ereszcsatorna és egy villámvédelmi rendszer is létesült. 2022. szeptember 7-én hivatalosan is átadták a beruházást, a rendezvényen elsőként városunk polgármestere, Dr. Szentirmai István köszöntötte a megjelenteket. – Több emberöltővel ezelőtt itt, ezen a helyen egy nemesi család nagyot álmodott: egy impozáns lakhelyet maguknak, ami névhez és ranghoz méltó. Az Esterházy-Liechtenstein-Zichy-Kastély Ács nevezetessége lett már akkor is és maradt azóta is. Ez a gyönyörű épület folyamatos odafigyelést, törődést igényel, amit lehetőségeinkhez mérten el kell végeznünk. A jelenleg átadott tetőszerkezet cseréje nem csak esztétikumában, de szerkezetében is nagyon időszerű volt. – Mondta el beszédében a rendezvényen Dr. Szentirmai István, aki hozzátette, a projekt keretében mindösszesen 137.889.000 forintból sikerült megállítani az épület állagának romlását. Szívügy volt számomra ez a beruházás, ennek szükséges a folytatása, hiszen az épület belső szerkezete és állapota is rendkívül korszerűtlen. Ezért fogunk dolgozni a későbbiekben és tudom, hogy el is érjük a célunkat, mert olyan partnerünk van benne Czunyiné dr. Bertalan Judit képviselő asszony személyében, aki tudja, érti és átérzi a gondunkat, aki nem ígér soha felelőtlenül és mindig számíthatunk rá. – Emelte ki a polgármester.

Czunyiné dr. Bertalan Judit térségünk országgyűlési képviselője az ünnepélyes átadón elmondta: egy ilyen monumentális épület felújítása kormányzati támogatás nélkül nem kivitelezhető. Az önkormányzattal való újabb közös munka ez esetben is meghozta az eredményt. – Egy műemlék jellegű épület rekonstruálása meghaladja egy önkormányzat költségvetési kereteit. Ekkor merült fel a kérdés, hogy ha van olyan rendkívüli kormányzati támogatás, ami középületek infrastrukturális felújítására fordítható, akkor tud-e a város olyan alternatívát mondani, ami támogatható. Ács városa tudott, méghozzá a Művelődési Házat, azon belül is annak tetőszerkezetét. Úgy hiszem, a megfelelő körülmények és az épület állaga, minősége az alapja az intézményben zajló színvonalas munkának. Polgármester úr és csapata nem tétlenkedett, azonnali feltételes közbeszerzést követően rögtön elkezdték a munkát. Nagy öröm számomra, hogy a város jellegzetes épülete végre biztonságban van, nem kell tartani a Művelődési Ház belső állagának további romlásától. – Hangsúlyozta az országgyűlési képviselő.
Az ünnepélyes átadón részt vett Dr. Kancz Csaba, Komárom Esztergom Megye főispánja is. Beszédében kitért arra, hogy a város kultúrális életének alapjai, meghatározó mozzanatai az épületben zajlanak, ezért is volt fontos a korszerűsítés. – Rendkívül örülök, hogy helyi vállalkozás végezte a munkát. Akárhányszor a városban járok azt látom, hogy amikor egy munkafolyamat befejeződik, már megvannak a tervek egy újabb fejlesztés megvalósítására. A helyi közösségek mindig találnak olyan kihívásokat, amelyeket meg is valósítanak, s amelyekkel Ács előrébb tud lépni. Gratulálok az eddig elért eredményekhez. – Emelte ki köszöntőjében Dr. Kancz Csaba.
A Bartók Béla Művelődési Ház és Könyvtár vezetője, Balogh Attila elmondta az épület már a második otthonuk. Az ünnepélyes átadón ragadta meg az alkalmat és köszönte meg mindazoknak a munkáját, akik közreműködtek a régen várt projekt megvalósításában. – Köszönettel tartozom mindenkinek. Egy álom vált valóra. Kötelességünk megóvni egy ilyen értékes épületet, hiszen a település éke, továbbá a helyi és megyei értéktárban is szerepel, emellett a város egyik legfontosabb intézménye működik benne, a kulturális élet központja. – Mondta.
Az új infrastrukturális fejlesztésnek köszönhetően tehát megszűntek a régóta fennálló beázási problémák a Zichy Kastélyban, amivel az épület belső szerkezetének és állagának további romlása is megelőzhető. A településvezetés továbbra is keresi azokat a pályázati lehetőségeket, melyekkel tovább szépülhet városunk ikonikus épülete.