MEGKEZDŐDÖTT A DEBRECENI RÉGI VÁROSHÁZA FELÚJÍTÁSA

MEGKEZDŐDÖTT A DEBRECENI RÉGI VÁROSHÁZA FELÚJÍTÁSA

Megkezdődött a debreceni Régi Városháza felújítása olvasható a debrecen.hu cikkében, a beruházásról Papp László polgármester számolt be 2022. április 13-án a helyszínen tartott sajtótájékoztatója keretében,
A város működése szempontjából nagyon jelentős fejlesztés kezdeti fázisában vagyunk. 2022. március 10-én a kivitelező átvette az önkormányzattól a munkaterületet, és ezzel megkezdődött Debrecen történelmi műemlék épületének – illetve épületegyüttesének – a Régi Városházának a felújítása. A bruttó 2,7 milliárd forint értékű – javarészt pályázati forrásból és önkormányzati önerőből finanszírozott –, munka elvégzésére a nyílt közbeszerzési eljárás keretében kiválasztott kivitelezőnek, a Hajdú-ALU Zrt.-nek szerződés szerint 18 hónap áll rendelkezésére – mondta el Papp László.

Debrecennek ez a pontja több, mint 500 éve a város közigazgatásnak helyszíne. Az 1500-as évek elején vásárolta meg a város azt a területet, amelyen ma a városháza áll. 1780-tól kezdődően a városi tanács – a magisztrátus– folyamatosan jelezte a királyi udvarnak, hogy új épületre lenne szüksége. Az 1800-as évek elején egy tűzvész is pusztított itt, ami végleg megpecsételte a sorsát az itt álló korábbi, igazán régi városházának. Ezt követően kezdődött meg és 1843-ra fejeződött be ennek az épületnek a fejlesztése, aminek történelmi jelentőségét az adja, hogy Kossuth Lajos is lakója volt. Az az irodai szárny, amelyet a város mindenkori polgármestere használ, Kossuth Lajos lakrésze és dolgozószobája is volt.
A most elindult fejlesztés két nagy elemből áll. A hátsó szárny, a Sas utca felőli szárny – az úgynevezett Orbán-ház – és a Piac utca felőli főépület is átesik egy teljes belső felújításon, az Orbán-ház pedig egy hőszigetelést is magában foglaló külső felújításon is. A Piac utcai épület külső energetikai felújítása 2014-15-ben már megtörtént: a tetőszerkezet megújult, a nyílászárókat kicserélték, de az épület belül gyakorlatilag érintetlen maradt. A folyosók, az irodák, a fűtés, az energiaellátás, az elektromos hálózat már korszerűtlenek. A felújítás tervei a műemlékvédelem kontrollja mellett készültek, tehát a Sas utca felőli épületbe olyan nyílászárókat építenek be, amelyek korhű állapotokat idéznek majd, teljes mértékben megfelelnek a műemlékvédelem igényeinek. A Sas utcai épülethez kapcsolódóan – egy másik projekt keretében – egy négyszintes mélygarázs is épül. E beruházás részleteiről az önkormányzat később ad tájékoztatást.

A Piac utcai épület belső felújítása kiterjed majd a Nagytanácsterem belsőépítészeti tervek alapján történő átalakítására is. Több helyen padlófűtést vagy fűtésre és hűtésre egyaránt alkalmas – úgynevezett fan-coil – rendszert építenek ki, s az épület elektromos hálózatát is kicserélik. Eddig nem volt az épületen belül mindenhol klimatizálás, de a jövőben erre is lehetőség lesz. Egy új, könnyebben használható bejáratot is kialakítanak az épületbe, hiszen a jelenlegi, az eredeti állapotokat őrző bejárat ajtajának magasan elhelyezett kilincse nehezen felérhető.
A felújítás idejére a városháza munkatársai három különböző helyre költöztek: a polgármesteri vezetés a Simonffy utcára, a jegyzői vezetés és a hivatal munkatársainak egy része a Barna utcán, az Agóra irodaházba, és a pénzügyi főosztály munkatársai pedig a Petőfi térre.
A polgármester reményének adott hangot, hogy a kivitelezés nem igényel majd 18 hónapot, hanem ennél előbb befejeződik.
Forrás: debrecen.hu
Fortó:https://www.facebook.com/drpappl


FEJLESZTÉSEK TÉRKÉPEN

45 FEJLESZTÉS