FEJLESZTIK A VÍZI TURIZMUST A HERNÁD PARTJÁN, KIKÖTŐ IS ÉPÜL

FEJLESZTIK A VÍZI TURIZMUST A HERNÁD PARTJÁN, KIKÖTŐ IS ÉPÜL

Dr. Hörcsik Richárd Abaúj-Zemplén országgyűlési képviselője facebook oldalán tette közzé, hogy Gibárton átadták a Csónakkal a Hernádon vízi turizmusfejlesztési projekt első épületét:
Jó ütemben halad a „Csónakkal a Hernádon – Egy folyó – négy falu vízi turizmusfejlesztési projektje”, négy település közös beruházása, mellyel régi álmunk válik valóra itt a Hernád mentén.
Gibárt, Felsődobsza, Hernádbűd és Pere korábbi és jelenlegi polgármestereivel évek óta azon dolgozunk, hogy a Hernád folyó mentén létrejöhessenek azok a kikötők, közösségi funkciót ellátó épületek, amelyek segítik a folyó nyújtotta sportolási és turisztikai lehetőségek kihasználását.
Ma Gibárton ennek első épületét adtuk át, és a közeljövőben elkészül a másik három település hasonló beruházása is.
Hajrá, Hernád völgye!” Olvasható a képviselő bejegyzésében.

A beruházásról: Pere és Hernádbűd települések önkormányzata konzorciumban közösen beadott pályázatukkal a „Csónakkal a Hernádon” – Egy folyó – négy falu vízi turizmusfejlesztési projektje” című projektre támogatást nyert, így kiírták a pályázatot a turisztikai fejlesztések megvalósítására.
A támogatás a Hernádon zajló vízi turizmust olyan módon szeretné fejleszteni, hogy a Hernád parton csónak kikötő, és ehhez kapcsolódó kikötő épület létesülhessen.
Az építésre kijelölt terület Pere belterületén található a Hernád folyó bal partján, a Perét Hernádbűddel összekötő közút mellett, a Hernád híd közelében. A tervezett kikötő hely közvetlenül a telekkel átellenben lévő híd tövében fog megvalósulni.
Az épületbe nem terveznek fűtést, mert azt majd csak az év vízitúrázó időszakában fogják használni. Az elképzelések szerint a főhomlokzatán az épület teljes szélességében fedett terasz található. Ide lépcsőn és akadálymentes rámpán is fel lehet majd jutni. A közösségi térben, lehetőséget fognak biztosítani a turisták számára, hogy megpihenjenek, asztal mellett elfogyasszák saját ételeiket.

Forrás:https://spabook.net/
Fotó:mapio.net, https://www.facebook.com/horcsikrichard

FEJLESZTÉSEK TÉRKÉPEN
45 FEJLESZTÉS