TELJESKÖRŰEN FELÚJÍTJÁK A 441. SZ. FŐÚT KECSKEMÉT-NAGYKŐRÖS SZAKASZÁT

A NIF Zrt. beruházásában a mintegy 10 kilométert érintő projektben a 441. sz. főút egy jelentős kecskeméti szakaszát négysávosra bővítik, emellett a 445-ös kecskeméti északi elkerülő és a nagykőrösi Téglagyári utca közötti 7,29 km-en a meglévő 2×1 sávos burkolatot megerősítik.
A beruházást többek között az indokolja, hogy a kecskeméti nagyberuházások miatt az utóbbi években jelentősen megnövekedett a Kecskemét és Nagykőrös között ingázók száma, ennek hatására pedig leromlott a főút állapota. A fejlesztés által a térség településeinek lakói 2024 elejétől gyorsabban és biztonságosabban érhetik el úticéljaikat.

A projekt keretén belül 2 körforgalmat építenek, az egyiket a szakasz elején a 441 sz. főút – 4614 j. út csomópontjában (Nagykőrös, Ady Endre utcai csomópont), a másikat pedig Nagykőrösön a Téglagyári utca csomópontjában. A kezdő csomóponttól Katonatelep határáig hozzávetőlegesen 8 km-en megerősítik az aszfaltréteget. Innentől (azaz a Mathiász János Általános Iskolától) a 2×1 forgalmi sáv 2×2 sávra bővül, és mintegy 3 km-en keresztül a végcsomópontig négysávosítják majd az utat.
A szakaszon 11 mezőgazdasági és egyéb területek megközelítését szolgáló útcsatlakozást alakítanak ki, oly módon, hogy a 441 sz. főúttól keletre és nyugatra lévő szervizutak és kerékpárutak teljes hosszban aszfaltozottak lesznek, míg a keletre lévő mezőgazdasági és egyéb területek megközelítését szolgáló utak a külterületi szakaszon mechanikai stabilizációval ellátott burkolatot kapnak és aszfaltozott sárrázó burkolattal csatlakoznak a főpálya burkolatához.
Tovább javítva a biztonságos közlekedés feltételeit a négysávosítás során Katonatelepnél hat jelzőlámpás és három járműosztályozós csomópontot alakítanak ki, illetve egy jelzőlámpával ellátott gyalogátkelőhelyet is létesítenek.
Mindemellett egy új bicikliutat is kapnak a kerékpárosok. Kerékpárút eddig is volt ezen a szakaszon, de mivel az új útburkolat és melléklétesítményei az út szélesítése miatt el fogják foglalni a kerékpárút mostani sávját, ezért ennek újjáépítése szükségessé vált. Az új kerékpárút a Téglagyár utcai csomóponttól indul, Katonatelep Gyökér utcáig a nyugati oldalon halad a továbbiakban is, azonban a Gyökér utcánál áthelyezésre kerül az út keleti oldalára.
Emellett – figyelembe véve a helyi buszjáratok új nyomvonal kijelölésének lehetőségét is – a katonatelepi buszöblöket is áthelyezik, ezáltal összesen 8 pár buszöblöt alakítanak ki.

Áthelyezik a Peitsik-ér közelében (a 22+300 km szelvény környezetében) lévő külterületi buszöblöt, amely a helyi tanyák közúti közlekedésének kiszolgálását biztosítja, és a buszöböl helyére tengelysúlymérő öblöt alakítanak ki.
Földi László, Pest megye 12. számú választókerület országgyűlési képviselője elmondta: A most kezdődő beruházás a 441. sz. főút 10 km.es szakaszát érinti: ez a 441. számú főút Kecskemét elkerülő és a Nagykőrös közötti szakasz. A főút legforgalmasabb, illetve a legrosszabb állapotban lévő szakaszával kezdődik a felújítás. Az út elkészültével Nagykőrös és Kecskemét között jó úton és biztonságosan lehet majd közlekedni. A képviselő türelmet kért a közlekedőktől a beruházás idejére.
A projekt a Térségi közúti beruházások (TKB) program keretében, hazai forrásból valósul meg.

forrás:https://nif.hu/
fotó:https://nif.hu/

 

FEJLESZTÉSEK TÉRKÉPEN
45 FEJLESZTÉS