Készülnek a tervek a 4-es főút Hajdúszoboszló és Debrecen közötti négysávosítása

Készülnek a tervek a 4-es főút Hajdúszoboszló és Debrecen közötti négysávosítása

Czeglédi Gyula Hajdúszoboszló polgármestere facebook oldalán közölte a jó hírt hogy egy lépéssel közelebb került a 4-es út négysávosítása.
Egy lépéssel előrébb vagyunk a 4-es út 2 x 2 sávosítása ügyében. Az uniós közbeszerzési értesítőben pénteken megjelent hír szerint a kiviteli terveket az UVATERV Út-, Vasúttervező Zrt. készítheti el. A tervek elkészítéséhez 22 hónap áll rendelkezésre.„ Olvasható a bejegyzésben

A 4-es főút Hajdúszoboszló és Debrecen közötti szakaszát összesen 12,1 kilométeren bővítik.
A NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kihirdette a 4. számú főút, Hajdúszoboszló és Debrecen közötti szakasz négynyomúsítás kiviteli terveiről szóló közbeszerzési eljárás eredményét. Az UVATERV Út-, Vasúttervező Zrt. készítheti el a több mint 12 kilométer hosszú szakasz terveit – áll az uniós közbeszerzések pénteki értesítőjében.
A beruházás lezárása után Hajdúszoboszló gyorsforgalmi kapcsolatot nyer, miután Debrecen már korábban bekapcsolódott az M35-ös autópályának köszönhetően – ezen belül a 4-es főút Debrecen-Hajdúszoboszló szakasza közvetlen kapcsolatban van az M35-össel.
Különszintű csomópontok, kerékpárút és új út is épül
A 4-es főút Hajdúszoboszló és Debrecen közötti szakaszát összesen 12,1 kilométeren bővítik, emellett három különszintű csomópontot is kiépítenek. A fejlesztést Hajdúszoboszló elkerülő útjának keleti csomópontja (ez a 4-es főút és a 34121-es út csomópontja), valamint Debrecen István úti csomópontja között hajtják végre.
A tervek szerint a projekt tartalmaz továbbá
Hajdúszoboszló elkerülő úthoz csatlakozva, a 4. sz. főút – 34121 j. út csomópontjánál új körforgalom létesítését;
Ebes belterületén a Rákóczi utca és József Attila utca közötti meglévő útszakaszhoz csatlakozva (tervezetten a későbbi 48101. j. út) a József Attila utca és az Ady Endre utca közötti, megközelítőleg 1 km hosszúságú új nyomvonalú utat;
továbbá létesül két gyalogos és kerékpáros felüljáró, illetve bővítenek egy meglévő hidat;
mindezek mellett a Hajdúszoboszló-Ebes-Debrecen kerékpáros kapcsolat előkészítése is a feladatok közt szerepel a meglévő Hajdúszoboszló-Ebes kerékpárút figyelembevételével.
Forrás:NIF ZRT, https://magyarepitok.hu/,https://www.facebook.com/czegledigyula1

FEJLESZTÉSEK TÉRKÉPEN
45 FEJLESZTÉS