Ünnepélyes keretek között vehették birtokba a rendőrök Ácson a felújított épületet.

Ünnepélyes keretek között vehették birtokba a rendőrök Ácson a felújított épületet.

Czunyiné dr. Bertalan Judit országgyűlési képviselő facebook bejegyzésben tette közzé, hogy átadták a rendőrőrs felújított épületét Ácson:
Átadtuk csütörtökön délelőtt az új rendőrőrs épületét Ácson. A projekt a Belügyminisztérium finanszírozásából, valamint a Komárom-Esztergom Megyei Rendőrfőkapitányság beruházásában valósult meg.
Az átadással a közbiztonság növelése mellett egy könnyen elérhető, gyors és kényelmes ügyintézési lehetőség valósult meg.” olvasható a bejegyzésben.

Meghívott vendégek körében adták át 2021. november 11-én az Ács-Bábolna Rendőrőrs felújított épületét. Az Országos Rendőr-főkapitányság, a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság és Ács Város Önkormányzata hathatós együttműködésének köszönhetően – a közel 52 millió forint összegű felújítás – 2 ütemben, a Sza-Bi Qualit Kft. közreműködésével valósult meg. Ennek eredményeképpen a rendőrőrs 11 fős állománya a korábbinál sokkal komfortosabb körülmények között végezheti munkáját, kulturált ügyintézési lehetőséget biztosítva a rendőrőrs illetékességi területéhez tartozó 5 település lakosainak.
Az átadón többek között jelen volt Kovács István rendőr vezérőrnagy, az Országos Rendőr-főkapitányság gazdasági rendőrfőkapitány-helyettese, Czunyiné dr. Bertalan Judit, országgyűlési képviselő és Dr. Szentirmai István, Ács város polgármestere. A rendezvényen  Farkas Gábor rendőr dandártábornok, a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője hangsúlyozta, hogy a projektnek köszönhetően a rendőrőrsön szolgálatot teljesítő 11 rendőr a jövőben korszerűbb épületben teljesíthet szolgálatot. Kiemelte, hogy a felújított épület lehetőséget biztosít az illetékességi területhez tartozó települések lakosainak a mai kor elvárásainak megfelelő, a rendőrséget érintő hivatalos ügyintézésre. Elmondta, hogy a rendőrőrs a kollégák munkafeltételeinek javításán túl, a város és a hozzá tartozó települések közbiztonságának erősítését is szolgálja,olvasható a police.hu-n.
Forrás:http://www.police.hu/, https://www.facebook.com/drbertalan.judit
Fotó: https://www.facebook.com/drbertalan.judit

FEJLESZTÉSEK TÉRKÉPEN
45 FEJLESZTÉS