430 méter hosszban újították fel a Hajnal utcát Furtán

430 méter hosszban újították fel a Hajnal utcát Furtán

Dr. Vitányi István országgyűlési képviselő facebook bejegyzésében olvasható, hogy folynak az aszfaltozási munkák a Furtai Hajnal utcán: Furtán jártam, Krucsó Antal polgármester úrral megnéztük a Hajnal utcán folyó munkálatokat. Szépen haladnak, a Magyar Falu Program nyertes pályázatának köszönhetően 430 méter hosszan, 15 millió forintból hamarosan elkészül az aszfaltozás.” Olvasható a bejegyzésben.
Megközelítőleg 15 millió forintért, 430 méter hosszúságban újították fel a Hajnal utcát. Erre az útra és a temető belső útjának felújítására is a Magyar falu programban nyert támogatást a település. 

 

FEJLESZTÉSEK TÉRKÉPEN
45 FEJLESZTÉS

Felújítják a Mézeshegy és a Pipóhegy utcát Debrecenben

Felújítják a Mézeshegy és a Pipóhegy utcát Debrecenben


Papp László Debrecen város polgármestere facebook bejegyzésben tette közzé, hogy elindult a Mézeshegy és a Pipóhegy utcák aszfaltozása:
Elindult a Mézeshegy és a Pipóhegy utcák, valamint a két utcát összekötő szakaszok aszfaltozásának előkészítése!
2017-ben egy utcafórumon ígértük meg, hogy megoldást találunk az érintett utcák aszfaltozásának problémájára. Az elmúlt négy évben folyamatosan napirenden volt a két utca megépítése. Rengeteg nehézségre kellett megoldást találnunk. Az utolsó tulajdonjogi kérdést ez év augusztusában sikerült rendezni. Így a két utca teljes szélességében aszfaltburkolatot kaphat, rendezett padkával, szegéllyel, csapadékvíz-elvezetéssel.
Debrecen fejlődik!” Olvasható a bejegyzésben.

A Mézeshegy utca 3,5 méteres széles szilárd burkolatot kap, két oldalán fél-fél méteres járható útpadkával, egyirányú forgalmi renddel a déli irányba. A vasúti töltés mellett egy 4,5 méter széles, kétirányú forgalmat bonyolító átkötőút létesül, ami biztosítja az összekötést a Pipóhegy utcával. A Pipóhegy utca szintén egyirányú forgalmi renddel, 3,5 méter széles szilárd burkolattal, két oldalán fél-fél méter széles járható padkával vezet a Vámospércsi út 3+173 kilométerszelvényében található útcsatlakozásig. A két utca nagyjábóli felezőpontjában egy kétirányú, 6 méter széles, burkolattal rendelkező átkötő út létesül.
Forrás:https://www.facebook.com/drpappl, https://civishir.hu/
Fotó:https://www.facebook.com/drpappl

FEJLESZTÉSEK TÉRKÉPEN