MEGÚJULT A KELENFÖLD-SZÁZHALOMBATTA VASÚTVONAL

Befejeződtek a munkálatok és hivatalosan is átadták a Kelenföld és Százhalombatta között megújult vasúti pályát. Az 53,8 milliárd forintos fejlesztésnek köszönhetően 120 km/órás sebességgel közlekedhetnek a vonatok a 20,5 km hosszú Pest megyei vonalszakaszon.

A beruházás keretében összesen nyolc megállóhelyet, illetve állomást építettek át – Budafok, Háros, Budatétény, Barosstelep, Nagytétény-Diósd, Érdliget, Érd felső, Érd – amelyek akadálymentesítésére korszerű 55 cm magas peronokat építettek. Emellett peronaluljárók, rámpák, liftek és új perontetők is készültek, korszerű utastájékoztatási rendszerrel és térvilágítással. Az állomásépületeket állapotuktól függően felújították vagy átépítették. A Budafok megállóhelyen található fővárosi védettségű épület is újjáépítésre került, immáron a módosított vágánygeometriától megfelelő távolságra.
A vonalszakasz által érintett szintbeni és különszintű útkeresztezéseket átépítették. A Vágóhíd utcánál elbontották a meglévő vasúti hidat, helyére új hidat építettek és kiszélesítették az utcát. Megszűnt a Nagytétényi úti szintbeni útátjáró, helyette a Növény utcai különszintű útátjáró kiszélesítése történt meg. A kerékpáros és gyalogos közlekedés szempontjából is tágas, két új turbókörforgalommal ellátott csomóponttá alakult át, amely így minden közlekedő részére ideális közlekedési útvonalat biztosít. Átépítették az érdligeti vasúti hidat is, a középső pillérek kikerültek, így az autósok számára is kedvezőbb lett a közlekedés.
Az állomások és megállóhelyek körzetében kerékpártárolók létesültek és összesen mintegy 135 férőhelyet biztosító P+R parkoló épült. 

FEJLESZTÉSEK TÉRKÉPEN
45 FEJLESZTÉS

A zaj-és rezgésvédelem szempontjából szükséges helyeken 14 km hosszban zajárnyékoló falak is épültek.
A vonalszakasz felvételi épületei (Háros, Nagytétény-Diósd, Érd) teljes körűen megújultak.
A vonatforgalom szabályozására modern, emelt sebességű térköz és állomási elektronikus berendezéseket telepítettek a szakasz vonatkozásában. A 40a vonalon kiépült a központi forgalomirányító központ (KÖFI), mely lehetővé teszi a vonatforgalom teljes automatizálását, és nyomon követését, továbbá egy központból történő irányítását és szabályozását. Az utazóközönség számára elengedhetetlenül fontos tájékoztatásokat és adatokat korszerű hangos– és vizuális utastájékoztató rendszerek biztosítják az állomásokon és megállóhelyeken.  Az utasok kényelmét infokommunikációs rendszerek (INFO oszlopok) segítik és biztonságukat fejlett kamerarendszerek garantálják.
A vonalon a felsővezeték-rendszer teljes hosszban átépült, valamint a vasútközlekedéshez szükséges energiaellátást az Érden telepített vontatási alállomás korszerű transzformátorai szolgáltatják.