Még ebben az évben megszerezheti a Zichy Kastély tulajdonjogát az önkormányzat

Még ebben az évben megszerezheti a Zichy Kastély tulajdonjogát az önkormányzat

Elkeserítő látvány tárul azok elé, akik az egykor fenyűző kastélyként, később Művelődési Házként funkcionáló Liszt Ferenc nevét viselő utcában álló földszintes, klasszicista stílusú kúriát, a Zichy Kastélyt meglátogatják. A község központjában található helyi védelem alatt álló épületet a tetétleniek mindig magukénak érezték, ezért tulajdonjogának visszaszerzése a település egyik fontos törekvése. 1884 őszén csaknem három hetet töltött a kastélyban Liszt Ferenc is, aki hangversenyt is adott a helyieknek. A kastély tulajdonjogának megszerzése ügyében újabb lépéseket tett az önkormányzat, közölte televíziónkkal Borbélyné Fülöp Hajnalka polgármester, aki bízik benne, hogy egyszer megújul és a művelődést szolgálva a falu legszebb épülete lesz a kastély.

A 4 helyrajzi számon fekvő Zichy Kastély épületének egyik helyrajzi számon fekvő ingatlanrészét már korábban megvásárolta az önkormányzat, s amennyiben a többi említett herlyrajzi számon fekvő terület megszerzésére lehetőség mutatkozik, a kúrián jelentős felújításokat végeznének, s megőrizve a kastély jelleget, egy teljesen új funkciót betöltve nyerné el régi pompáját. Községünk polgármestere azt mondja, a Zichy Kastély állapota és állaga az évek során meglehetősen leromlott. Sem a gerendák, sem pedig a tetőszerkezet nem biztonságos, egyedül a 1840-ben épített külső falak állnak biztonságosan. 

A tervek szerint amennyiben az önkormányzat lenne a tulajdonosa az ingatlannak, a korszerűsített épületbe költöztetné a jelenleg a központi részen működő Idősek Otthonának lakóit, emellett kulturális és közösségi eseményeknek is otthont adna a kastély, valamint egy helyi ízeket és ételeket felvonultató étteremben is gondolkozik a faluvezetés. 

A birtok 1869-ben került gróf ZICHY GÉZA, a félkarú zongoraművész tulajdonába.

Zichy egy fiatalkori vadászbalesete következtében vesztette el fél karját. Az ígéretesen zongorázó fiú vasszorgalommal kiváló balkezes zongoristává képezte magát s zeneszerzéssel is foglalkozott. Felkeltette az idős LISZT FERENC érdeklődését, aki mentorává, atyai barátjává vált, többször koncerteztek is együtt.

1884 őszén, közös erdélyi hangversenykörútjukról hazafelé menet Zichy meghívására az akkor 73 éves Liszt több, mint két hetet töltött el Tetétlenen: november 1. és 17. között volt a Zichy-család vendége.

Érkezésekor a kabai vasútállomáson 25 lovas bandérium fogadta, s vendéglátója virágdíszes házak, éljenző embersokaság közepette ötös fogaton röpítette a hét kilométerre lévő Tetétlenbe.

Zichy pihenés céljára kúriája szomszédságában egy kicsi, kényelmes házat bocsátott Liszt rendelkezésére (lásd: Liszt Ferenc utca 2.), ahol a zeneszerző magányban lehetett; ám ha társaságot kívánt, csak át kellett sétálnia a kis kastélyba.

A nyugalomban eltöltött napokból kiemelkedett egy koncert, november 10-én. Zichy Géza így emlékezett az eseményre német nyelven megjelent emlékirataiban, melyből a részletet magyarul lánya, Zichy Margit közölte a Muzsika folyóirat 1929-es Liszt-emlékszámában:

Néhány nappal megérkezése után így szólt hozzám ez a nagy jó ember: „Géza, az a fogadtatás, amelyben az idevaló emberek részesítettek, őszintén meghatott. Hálám jeléül zongorázni akarok nekik […] Önnek és leánykájának segédkezniök kell a nagy hangversenyen!” – Így történt: a halhatatlan nagy mester, akit még az uralkodók közül sem hallhatott mindegyik, aki néhány hónappal korábban visszautasította Viktória angol királynő meghívását, olyan közönségnek játszott, amely főleg egyszerű magyar falusi emberekből állott, akiknek tisztelettel adózom, mert kellőképpen igyekeztek értékelni azt a kitüntetést, amelyben részük volt. A hangverseny után a Mester felülmúlta önmagát szeretetreméltóságában. Kiszolgálta egyszerű vendégeit: kínálta az ételt és töltögette poharaikba a bort. – A magyar paraszt fél arisztokrata: csöndes, kimért és szeretetreméltó. Liszt annak dacára, hogy a magyar nyelvet csak törte, mindannyiukat elbűvölte. Az étkezés után pohárral a kezében őszbecsavarodott polgár járult elébe és a következőképpen köszöntötte fel: „Kinek hívnak, megmondotta nekünk a gróf, – mit tudsz, megmutattad jómagad, – de hogy ki vagy igazán, arra rájöttünk mi magunk és ezért kívánjuk: áldjon meg a magyarok nagy Istene!

FEJLESZTÉSEK TÉRKÉPEN

45 FEJLESZTÉS

A házi koncerten közreműködött zongoratanárával Zichy Géza kislánya, Margit és természetesen a házigazda is, akivel Liszt a műsor végén a Rákóczi indulót adta elő – három kézre… A parkbeli vendéglátást tűzijáték rekesztette be. A helyi hagyomány szerint a zongorát a parkban, Liszt kis háza mögött, a ma is álló tölgyfa alatt állították fel.
Elutazása előtt újra játszott Liszt: amikor a kocsi útra készen a kúria előtt várta, ő még egyszer a zongorához ült és egy búcsúzót rögtönzött.

Zichy Géza vendégeként más muzsikusok is megfordultak itt, köztük Aggházy Károly, Hubay Jenő, Szentirmay Elemér és Volkmann Róbert.

A Zichy-birtokot az örökös megromlott anyagi helyzete miatt 1930-ban felparcellázták, egy részét a kúriával együtt LILIAN HARVEY angol származású, főként Németországban, de Hollywoodban is működött – kiválóan éneklő és táncoló – filmszínésznő vette meg. A fogyókúra-reklám filmcsillag, bár állandó lakhelye a francia Riviérán volt, a harmincas évek második felében sok időt töltött Tetétlenen, állandó témát adva a debreceni és fővárosi lapoknak. Még Móricz Zsigmond is írt róla (Színházi Élet 1936. 49. 6-7. p.) Visszaemlékezések szerint kastélya szalonjában a színésznő táncmozdulatokat ábrázoló árnyképei díszítették a falakat.