Átadták a felújított füzérradványi Károlyi-kastélyt

Dr. Hörcsik Richárd országgyűlési képviselő facebook oldalán olvasható bejegyzés szerint ünnepélyesen is átadták a több mint 3,1 milliárd forintból felújított füzérradványi Károlyi-kastélyt:

Ma átadtuk és keddtől fogadja a látogatókat a festői szépségű, kívül-belül megújult és számtalan látványossággal teli füzérradványi Károlyi-kastély és csodálatos parkja.
Régi álma valósult meg az egykori tulajdonos Károlyi család ma élő tagjainak, az itt, Zemplénben élő polgároknak, valamint a helyreállításért küzdő lokálpatriótáknak, polgármestereknek és jómagamnak is, mint a térség országgyűlési képviselőjének, hiszen évtizedek óta szorgalmaztam a mielőbbi teljes felújítási munkálatokat.
Egy álom valósággá lett, mert ma megnyílik a füzérradványi Károlyi-kastély és rangjához méltó állapotban szolgálja újra az embereket. Hosszú út vezetett idáig, sokan és sokféleképpen járultak hozzá ahhoz, hogy a mai napon ez a kastély büszkén, teljes pompájában állhasson itt. Köszönjük nekik!
Boldog idők voltak, amikor a kastély még eredeti állapotában működött – egy történelmi család birtok központjaként, és a térség egyik idegenforgalmi látványosságaként, – de ezek az idők a II. Világháború után hamar eltűntek.
Most látszik csak igazán, hogy a beköszöntött kommunizmus milyen szellemi és fizikai rombolást végzett Magyarországon. De a kastély jól megépített falai – a szanatórium működése során is – állta megpróbáltatásokat. Az ódon épületből sugárzó szellemiséget sem lehetett kitörölni a szocializmus alatt sem, mert a történelmi falak és kövek továbbra is beszédesen szóltak a magyar nemzet dicső múltjáról, a történelmi családok szerepéről.
A polgári kormány 2010 óta kiemelten óvja és védi épített örökségünket, ennek köszönhetően 2018. március 27-én tettük le a kastély több mint 3 milliárd forintos felújításának alapkövét és ma végtelen örömmel csodálom Zemplén e páratlan történelmi kincsét.
Kérem, jöjjenek el mielőbb és nézzék meg Önök is!”

A mai füzérradványi kastély elődjének számító 16. század végi épületet Károlyi Ede építtette át Ybl Miklós tervei alapján 1860-70 között romantikus stílusban. Károlyi Ede halálát követően fia, László örökölte a kastélyt, aki hitvesével, Apponyi Franciskával a 19. század végén csaknem két évtizedig gyűjtögették a reneszánsz és kora barokk díszítő elemeket és berendezési tárgyakat.

A kastélyban rejlő idegenforgalmi lehetőséget Károlyi László fia, István ismerte fel: a radványi kastélyt luxusszállóvá alakíttatta át, amely 1938 és 1944 között fogadta az akkori magyar felső tízezer tagjait. Az államosítás után sokáig szanatóriumként funkcionált az épület.

FEJLESZTÉSEK TÉRKÉPEN
45 FEJLESZTÉS

A több mint 1,7 milliárd forintos uniós és csaknem 1,4 milliárd forintos hazai támogatásból megvalósult rekonstrukció után a háromezer négyzetméteres épületben többek között az 1930-as évek kastélyszállójának hangulatát megidéző digitális-interaktív kiállítás, a kastély környezetében pedig a több mint 10 ezer négyzetméteres díszpark várja a látogatókat.
Az épület jelentős része megújult, valamennyi építészeti elemét restaurálták, kicseréltek a nyílászárókat, a tetőszerkezetet, felújították a homlokzatokat, a belső terek – archív fotók alapján – kiállítótérként, rendezvényteremként, illetve múzeumshopként éledtek újra. A látogatókat a kastélyszálló és a Károlyi-család történetéhez kapcsolódó nyomozó- és szabadulószoba-játék, az egykori hegyközi kisvasutat bemutató Lego kisvonatok, kipróbálható társasjátékok, bridzsasztalok és kávézó várják Füzérradványban.
Forrás:https://www.facebook.com/Dr-Hörcsik-Richárd
https://magyarnemzet.hu/
Fotó: https://www.facebook.com/Dr-Hörcsik-Richárd