A birtok 1869-ben került gróf ZICHY GÉZA, a félkarú zongoraművész tulajdonába.
Zichy egy fiatalkori vadászbalesete következtében vesztette el fél karját. Az ígéretesen zongorázó fiú vasszorgalommal kiváló balkezes zongoristává képezte magát s zeneszerzéssel is foglalkozott. Felkeltette az idős LISZT FERENC érdeklődését, aki mentorává, atyai barátjává vált, többször koncerteztek is együtt.
1884 őszén, közös erdélyi hangversenykörútjukról hazafelé menet Zichy meghívására az akkor 73 éves Liszt több, mint két hetet töltött el Tetétlenen: november 1. és 17. között volt a Zichy-család vendége.
Érkezésekor a kabai vasútállomáson 25 lovas bandérium fogadta, s vendéglátója virágdíszes házak, éljenző embersokaság közepette ötös fogaton röpítette a hét kilométerre lévő Tetétlenbe.
Zichy pihenés céljára kúriája szomszédságában egy kicsi, kényelmes házat bocsátott Liszt rendelkezésére (lásd: Liszt Ferenc utca 2.), ahol a zeneszerző magányban lehetett; ám ha társaságot kívánt, csak át kellett sétálnia a kis kastélyba.
A nyugalomban eltöltött napokból kiemelkedett egy koncert, november 10-én. Zichy Géza így emlékezett az eseményre német nyelven megjelent emlékirataiban, melyből a részletet magyarul lánya, Zichy Margit közölte a Muzsika folyóirat 1929-es Liszt-emlékszámában:
Néhány nappal megérkezése után így szólt hozzám ez a nagy jó ember: „Géza, az a fogadtatás, amelyben az idevaló emberek részesítettek, őszintén meghatott. Hálám jeléül zongorázni akarok nekik […] Önnek és leánykájának segédkezniök kell a nagy hangversenyen!” – Így történt: a halhatatlan nagy mester, akit még az uralkodók közül sem hallhatott mindegyik, aki néhány hónappal korábban visszautasította Viktória angol királynő meghívását, olyan közönségnek játszott, amely főleg egyszerű magyar falusi emberekből állott, akiknek tisztelettel adózom, mert kellőképpen igyekeztek értékelni azt a kitüntetést, amelyben részük volt. A hangverseny után a Mester felülmúlta önmagát szeretetreméltóságában. Kiszolgálta egyszerű vendégeit: kínálta az ételt és töltögette poharaikba a bort. – A magyar paraszt fél arisztokrata: csöndes, kimért és szeretetreméltó. Liszt annak dacára, hogy a magyar nyelvet csak törte, mindannyiukat elbűvölte. Az étkezés után pohárral a kezében őszbecsavarodott polgár járult elébe és a következőképpen köszöntötte fel: „Kinek hívnak, megmondotta nekünk a gróf, – mit tudsz, megmutattad jómagad, – de hogy ki vagy igazán, arra rájöttünk mi magunk és ezért kívánjuk: áldjon meg a magyarok nagy Istene!