Átadták a Harkányi Gyógyfürdő új téli élményfürdőjét, a Harka Vízivilágot

Átadták a Harkányi Gyógyfürdő új téli élményfürdőjét, a Harka Vízivilágot

Átadták a Harkányi Gyógyfürdő új téli élményfürdőjét, a Harka Vízivilágot, amely a nemrégiben meg is nyílt a látogatók számára. Az első vendégek az ünnepélyes átadó után már ki is próbálhatták az új medencéket.

Nagy Csaba országgyűlési képviselő az átadón a harkányi fürdő 200 éves múltját idézte fel, köztük azokat a momentumokat, amikor a magyar kormány segítette a várost és a fürdőt.
– A megvalósult beruházások mindegyike európai színvonalú és bármelyik hazai fürdővel felveszi a versenyt. Nagyon jók a következő ütem tervei is, azt gondolom, hogy a közös munkánkon fog múlni, hogy az elkövetkezendő időben milyen fejlesztések elé néz a Harkányi Gyógyfürdő és a város – fogalmazott a képviselő.

Süli János, a Paksi Atomerőmű bővítéséért felelős tárca nélküli miniszter elmondta, mindig hangsúlyozzák, hogy térségi szemlélettel gondolkodnak a Paksi Atomerőmű fejlesztésekor. Tehát nemcsak Paks környékének, hanem Baranya, Somogy, Tolna és Bács-Kiskun megyének a fejlesztése is fontos. Több ezer ember több évtizeden keresztül fog a paksi beruházáson dolgozni, akiknek a kulturált szabadidő eltöltését lehetővé kell tenni. Kiemelte, hogy a Harkányi Gyógyfürdő fejlesztése teljes mértékben magyar forrásból és magyar tervezővel, helyi kivitelezővel valósult meg.
Milliárdos támogatást adott a kormány a fejlesztésre

A Harka Vízivilág az összesen 761 m2 vízfelülettel, 3 csúszdával, wellness- és élményelemekkel rendelkező téli élményfürdő Harkány város önkormányzata, illetve a Harkányi Gyógyfürdő Zrt. fürdőfejlesztési koncepciója alapján épült a magyar kormány milliárdos mértékű támogatásából. A harkányi önkormányzat a kormány 1837/2018. (XII. 27.) számú határozata alapján 3,809 milliárd forintot kapott a Harkányi Gyógyfürdő fejlesztési terveinek a megvalósítására. Ebből az összegből több mint 3,355 milliárd forintot infrastrukturális beruházásra, több mint 454 millió forintot pedig további beruházások előkészítésére, tervek, tanulmányok elkészítésére fordíthat a fürdőváros.
A támogatás egy részéből a hármas medencecsarnok rekonstrukcióját végezték el. Ennek keretében a fürdő épületének földszintjén két új medence épült, amelyekhez egy külső strand- és úszómedence csatlakozik.

FEJLESZTÉSEK TÉRKÉPEN
45 FEJLESZTÉS

Kalandok és élmények várnak
A Kalandmedencében ugrótorony, mászófal, sodrófolyosó, pezsgőmedence és csúszdák, az Élménymedencében a vízi masszázst biztosító élményelemek (nyakzuhanyok, fekvő és ülő, víz alatti pezsgőpadok), a külső nyitott strand- és úszómedencében pedig több kialakított úszósáv, valamint a relaxációhoz ideális ülő- és fekvőpadok találhatók. A Harka Vízivilág célja, hogy a Harkányi Gyógyfürdő őszi-téli hónapokban érkező látogatói számára is strandélményeket biztosítson.
Harkány város önkormányzatának legfontosabb kitűzött célja, hogy a közel 200 éves múlttal, 13,6 hektáros területtel rendelkező komplexumot fejlessze, a szolgáltatások bővítésével a Harkányi Gyógyfürdő – mint turisztikai célpont – újra a méltó helyére kerüljön. Ennek a folyamatnak látványos és érzékelhető eredményei a 2017-ben megépült beltéri gyermekvilág, a 2019-ben megnyitott wellnessrészleg és szaunavilág, valamint a jelenleg átadott Harka Vízivilág is.
A fejlesztések folytatódnak: a kormányzati támogatás további részéből épül jelenleg egy négy medencéből álló kültéri gyerekbirodalom is. Ezen beruházás kivitelezése ez év december 31-ig készül el, és a tervek szerint a következő nyári szezonban már igénybe vehető lesz ez a rész is.
Forrás:https://www.bama.hu/, https://harkanyfurdo.hu/
Fotó:https://www.facebook.com/harkanygyogyfurdo