Új szinttel bővítik a debreceni Szent József Általános Iskola épületét

Új szinttel bővül a Szent József Általános Iskola épülete.
Az új szinten tantermeket és csoportszobákat alakítanak ki, az általános iskolások gyermekeket oktatják majd ott. Jól halad a kivitelezés.Ha minden jól megy, novemberben már birtokba is vehetik a diákok az új emeletet olvasható Dr. Pósán László Országgyűlési képviselő facebook oldalán.

A dehir.hu információi szerint a gimnázium és az általános iskola közé pedig egy átjárót is építenek. Az új épületrészben a legkisebbeket oktatják majd.

A tervezés tavaly év vége felé fejeződött be, és idén márciusban kezdődött a kivitelezés. A legfőbb cél, hogy helyet biztosítsunk azoknak a diákoknak, akik nálunk szeretnék az általános iskolát elkezdeni – tájékoztatta Bódis Zoltán igazgató az internetes portált.

Az intézmény oktatási palettája öt évvel ezelőtt bővült általános iskolai képzéssel.
Az ehhez szükséges egységet 2018-ban adták át, de az egyre növekvő tanulói létszám miatt ez már kevésnek bizonyult, ezért döntött a beruházás mellett a fenntartó, a Debrecen-nyíregyházi Egyházmegye.
Az elmúlt két esztendőben azt láttuk, hogy már nem két párhuzamos osztályt, hanem három párhuzamos első osztályt tudunk indítani, és így is többszörös túljelentkezéssel. Hosszú távon mind a 12 évfolyamon három-három osztállyal számolunk, azaz egy 36 osztályos intézményre készülünk – közölte Türk László, az Egyházmegyei Katolikus Iskolák Felügyeletének oktatásszervezési főigazgatója.
A beruházást az egyházmegye saját forrásból, több mint 400 millió forintból valósítja meg. A tervek szerint a bővítéssel novemberre végeznek. Ősszel egyébként már mintegy 880-an kezdhetik el a tanévet az intézményben.
Forrás: Dehir.hu, facebook.com/PosanLaszlo
Fotó:facebook.com/PosanLaszlo

FEJLESZTÉSEK TÉRKÉPEN
20 Posts

Helló

Ez itt a falvakvarosok.hu
Kövess minket a facebookon!

Minden ami fejlesztés!