Tépe község központi kereszteződése kap új aszfaltréteget a Magyar Falu program támogatásával

2021.08.04.  -Dolgoznak az aszfaltozó gépek Tépe község központjában. Az eddig nagyon rossz állapotban lévő, buszfordulóként is használt útszakasz kivitelézését pályázati forrásból és saját erő biztosításával oldja meg a Derecskéről néhány kilométerre található település. A most felújított útszakaszon  jelentős a forgalom, mivel  az iskola, óvoda és a polgármesteri hivatal is ezen közelíthető meg tudtuk meg Balogh Andrástól Tépe község polgármesterétől.
 „Végre elértük azt sok év tervezés után, hogy a nagyon rossz állapotban lévő körforgalmat, buszfordulót mert ez a hivatalos megnevezése fel tudjuk újítani. A Magyar Falu program pályázat keretében 15 millió forintot nyertünk, ami mellé még 20 százalék önerőt kell tennünk.  Ez a fejlesztés a település lakosságának nagyon nagy megelégedésére szolgál szerintem, mivel  legelőször a központi részt kell szépíteni. Ezeket a most felújítás alatt lévő utakat ugyanis mindenki használja aki Tépén közlekedik.”

A beruházás része az aszfaltozott terület vízelvezetésének kialakítása is. Az aszfaltozás pedig a fordulóba csatlakozó utak egy részét is érinti.  Ezzel az itt található intézmények megközelíthetősége is javul, tudtuk meg.
„Az önerős munka legnagyobb része a belvízelvezető csatornának az elkészítése volt. Itt a buszforduló alatti részen ez már elkészült. Megtörtént az útszakasz kiegyenlítése, majd pedig több rétegben az asztalterítés. Most a kopóréteg felvitele van folyamatban. Ez a pályázat az önkormányzati utakról szólt, és a forduló mellett két utcát is érint. Ezeknek az érintett utaknak a bevezető részét is le fogjuk aszfaltozni. Mivel azonban óvoda, iskola, bölcsőde is itt található a központban két olyan kiemelt részt fogunk az úttestbe beépítetni, ami a járműveket lassítani fogja.

Tépe vezetésének az is célja a folyamatban lévő infrastruktúra fejlesztésekkel, hogy a település vonzóvá váljon a közeli Debrecenből kiköltözni vágyó családok számára.
„ A településen 2020-ban megállt a lakosságszám csökkenés, sőt a korábbi időszakkal ellentétben még nőt is a lakosságszám. Jelenleg 1060 fő környékén van. Az utóbbi időben olyan hat-nyolc fiatal, gyermekes család költözött be a településekre és ez mindenképpen előremutató.  Én úgy gondolom ezt tekintjük a település jövőnek. Úgy gondoljuk, hogy Debrecen közelsége előnyös számunkra, mivel húsz perc alatt el lehet érni Tépéről Debrecenbe, és ez a napi ingázásban már nem számít soknak. A nagyváros közelsége pedig a községünk fejlődését, lakosságszámának a növekedését jelentheti a közeljövőben.”
Forrás:falvakvarosok.hu
Fotó:falvakvárosok.hu
2021.08.04.

FEJLESZTÉSEK TÉRKÉPEN