Átadták az Országos Onkológiai Intézet világszínvonalú a műtőblokkját, melyben 3 műtő és 10 intenzíves ágy kapott helyet

Az Országos Onkológiai Intézetet a világ bármely pontján megállná a helyét, kiemelkedően be tud illeszkedni a világ tudományos életébe – hangoztatta az emberi erőforrások minisztere Budapesten, az intézet új mellkassebészeti műtőblokkjának átadóünnepségén.
Kásler Miklós hangsúlyozta: a jelenlegi, nemzeti kormány messzemenőleg támogatta az onkológiai intézet fejlesztését, a mostani 3 milliárd forintos beruházással pedig olyan viszonyok alakultak ki az intézetben, „amihez az egész világon nem sok hasonló van”. A miniszter a Semmelweis-napról is megemlékezett; ez a nap a magyar egészségügy napja, amelyet Semmelweis Ignác orvos, „az anyák megmentője” születésnapján, július 1-jén tartanak. 

Kásler Miklós az intézetet a magyar orvostudomány fészkének nevezte. Az onkológia fejlődését az intézményben 1936 óta töretlennek nevezte; akkor egy belga cég izotópot szállított Magyarországra. Felidézte: az első világháború után megtiltották a veszteseknek a sugárzó izotópok használatát. Jelezte: a Bakáts téren hozták létre az Eötvös Loránd Rádium és Röntgen Intézetet, a kor legmagasabb színvonalán. Mint mondta, az elmúlt évtizedek történelme után most jutottunk el oda, hogy orvostudományi szempontból a viszonyok kiegyenlítődtek.

Felidézte azt is, hogy az Országos Onkológiai Intézet 2006-ban szerezte meg a legmagasabb európai akkreditációt, amit azóta négyszer megújítottak, ami lehetőséget teremtett arra, hogy létrehozzák a közép-kelet-európai onkológiai akadémiát, amelyben 21 ország vesz részt 300 milliós populációval.
Emlékeztetett: 2014 nyarán kereste meg a Semmelweis Egyetem rektora azzal, hogy végezzenek tüdőtranszplantációt Magyarországon. Ekkor kezdődött az úgynevezett extrakorporális (testen kívüli) keringés-oxigenizáció-támogató eszközök, illetve az ECMO-kezelések tudományos feldolgozása. Az első ilyen tüdőtranszplantáció 2015-ben történt, azóta már több mint 100 beavatkozást végeztek Magyarországon – közölte a miniszter.
Kásler Miklós rámutatott: az ECMO-kezelések a jelenlegi világjárványban is segítséget jelentettek, az intézet az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetnek biztosította az intenzív terápiás hátterét.

 Rényi-Vámos Ferenc klinikaigazgató ugyancsak azt emelte ki beszédében, hogy világszínvonalú a műtőblokk, 3 műtő és 10 intenzíves ágy kapott benne helyet, amelyek az ECMO-központ részei. Felidézte: a tüdőátültetés kapcsán jelent meg Magyarországon nagy számban a műtüdőkezelés. Hozzátette: a legsúlyosabb koronavírusos betegeknek ilyen műtüdős kezelésre volt szükségük. A környező országokban egyedül Ausztriában és Szlovéniában működik tüdőátültetési program, amely kapcsán van műtüdőkezelés, a többi országban sem tapasztalat, sem lehetőség nem volt erre – mutatott rá a fejlesztés szükségességére. A műtüdőkezeléssel sok magyar ember életét lehetett megmenteni – mondta.

FEJLESZTÉSEK TÉRKÉPEN
45 FEJLESZTÉS

Úgy fogalmazott: „a világjárvány azt is megmutatta, hogy a problémáinkat nekünk magunknak kell megoldani”. Magyarország felkészült, volt lehetőség nagyszámú ECMO-kezelésre, amire nem lett volna lehetőség, ha korábban nem ruháznak be a fejlesztésekbe – tette hozzá.

A kormány 3 milliárd forintos támogatásából épült az Országos Onkológiai Intézet új, mellkassebészeti műtőblokkja, mely nemcsak a mellkasi műtéteket könnyíti meg, de a tüdőtranszplantáció hazai feltételeit is. A most átadott új műtőblokk és intenzív terápiás részleg megteremti a lehetőségét, hogy kormányközi egyezmények alapján a magyar tüdőtranszplantációs programot a határon túli magyarok részére is elérhetővé tegyék – tartalmazza a minisztérium által az MTI rendelkezésére bocsátott háttéranyag. Az intézmény műtőjének felszereléséhez az Egészséges Budapest Program (EBP) keretében 2020 őszén egymilliárd forint értékben szereztek be mellkassebészeti eszközöket, összesen 137-et. Beszereztek többek közt fix, illetve mobil berendezéseket, műtői bronchoszkópiás videoendoszkópos eszközöket és ahhoz kapcsolódó kiegészítőket, aneszteziológiai és intenzív terápiás, mellkassebészeti, különböző fertőtlenítő eszközöket, továbbá kialakítottak egy beépíthető műtői közvetítői rendszert is. Az Egészséges Budapest Program keretében az Országos Onkológiai Intézet eddig több mint 5,1 milliárd forint értékben gyarapodott modern orvostechnológiai és informatikai eszközökkel. A Hegyvidéken található intézet ünnepségén részt vett Pokorni Zoltán (Fidesz-KDNP), a XII. kerület polgármestere is.
Forrás:(MTI)
Fotó: EMMI