Esti fényekben a megújult Pallagi úti sétány!

A II. János Pál pápa térig húzódó sétány különleges élményvilágítással és párafúvókákkal, valamint több mint ötezer új növénnyel gazdagodott. A sétányt a Campus Fesztivál idejére, július 21-től 25-ig ideiglenesen, próbaüzem céljából minden látványelemével megnyitott

A Pallagi úti sétányon földbe épített berendezések segítségével hűsíthetik magukat az erre járók. A burkolat 2900 négyzetméteren újult meg, elhelyeztek számos padot, ledes kandeláberek is helyet kaptak itt, és telepítettek csaknem 5200 növényt. A térkőbe épített lámpák végig a sétányon, sötétedés után mutatják az utat a gyalogosoknak, bicikliseknek.

– Nemcsak a szépségre, hanem a biztonságra is fókuszáltunk a fejlesztés megvalósításánál, hiszen öt átjárót építettünk ki a villamosvágányokon keresztül.

Komplex munka zajlott itt, hiszen a villamosközeledés is szünetelt, a vágányoknak az átjáróval összefüggő megújítása is része volt a programnak – mondta Papp László polgármester. 

A fejlesztések a Kisfaludy Program részeként, 736 millió forintból készültek el. Kósa Lajos, országgyűlési képviselő elmondta: a koronavírus-járvány a nemzetgazdasági ágazatok közül legjobban a turizmus és vendéglátó szektort sújtotta, ami 2019-ben még a GDP 13 százalékát adta. A járvány idején ez a felére esett vissza. A politikus szerint a hasonló projektek hozzájárulnak az ágazat talpraállásához.

– Ezek és az ehhez hasonló programok hozzásegítették az országot ahhoz, hogy ma a vidéki vendéglátóipar, turisztikai, szállodaipar teljesítménye lassan eléri a 2019. évi teljesítményt – fogalmazott az országgyűlési képviselő. 

A Pallagi úton hamarosan egy különleges játszóteret is kialakítanak majd.

Megújult a II. János Pál pápa tér is, itt a sétálóövezet bővült. Ezután biztonságosabb lesz a Parkerdő megközelítése.

A tervek szerint egy későbbi turisztikai beruházás részeként itt kap majd helyet a Debrecen szíve elnevezésű installáció is.

FORRÁS:https://dehir.hu/debrecen/elmenyelemek-terkobe-epitett-lampak-parasito-berendezesek-megujult-a-pallagi-uti-setany-fotokkal/2021/07/21/
Fotó:https://www.facebook.com/drpappl

10 Posts

Helló

Ez itt a falvakvarosok.hu
Kövess minket a facebookon!

Minden ami fejlesztés!