Elkezdődött a Blaha Lujza tér felújítása

Ötvenöt év után új, egységes arculatú térként újul meg Budapest egyik legforgalmasabb, jelentős történelmi és szellemi örökséggel bíró, ikonikus városi csomópontja, találkozóhelye, a Blaha Lujza tér. A „nemzet csalogányáról” elnevezett tér a Fővárosi Önkormányzat beruházásában, a VII. és a VIII. kerületi önkormányzat támogatásával központi elhelyezkedéséhez, történelmi és kulturális értékéhez méltó városi helyszínné válik, a pezsgő városi élet sokszínű funkcióival és eseményeivel bíró központja lesz.

A jelenkor elvárásait kielégítő, élhetőbb, gyalogosbarát köztéren jelentősen megnő a zöldfelületek aránya, pára- és vízjátékokat telepítenek, egy kulturális célokat szolgáló épület és egy rendezvényhelyszín is épül. A csomópontot teljes mértékben akadálymentesítik, felújítják az aluljárót, és részben módosul a teret határoló utak forgalmi rendje is: a Rákóczi útról például közvetlenül jobbra lehet majd kanyarodni a József körútra. A kivitelezési munkák nagyjából egy évig tartanak majd; a Blaha Lujza tér, a tér alatti aluljáró és a Somogyi Béla utca felújításának becsült költsége 4 milliárd forint, amely fővárosi és kormányzati forrásból áll rendelkezésre.

Ilyen lesz a megújuló Blaha Lujza tér

Az egyik legforgalmasabb budapesti csomópont felújításának fő célja a tér élhetőségének javítása. Kiemelt szempont továbbá, hogy a Blaha Lujza téren egy egységes koncepciót követve új arculatú, a mai városi használati igényeket kielégítő, nagyvonalú belvárosi közösségi tér jöjjön létre, amely az egyes közlekedési módok közötti megfelelően átjárható kapcsolatrendszer kialakítását szolgálja, emellett önálló karaktert is kapjon. A minőségi építészeti megújulás biztosítja a tér szellemi és kulturális örökségének visszaállítását, a barátságos, élhető gyalogosfelületek növelését, a teret jelenleg széttagoló szervizút-hálózat átszervezésével egy egységes, kiterjedt zöldfelületet is tartalmazó köztér kialakítását. 

20 Posts

A megújult Blaha Lujza téren helyet kap majd egy kisméretű, kulturális célokat szolgáló – az egykor itt álló Nemzeti Színház örökségét felidéző – épület, amely előtt egy egybefüggő térrész adhat majd helyet akár nagyobb rendezvényeknek is. A téren található fák száma a mostani 26-ról 65-re nő, ezzel együtt az új zöldfelület mérete több, mint 1000 négyzetméter lesz.
forrás:https://budapest.hu/Lapok/2019/ertekehez-melto-arculattal-szuletik-ujja-a-blaha-lujza-ter.aspx
Fotó_https://budapest.hu/Lapok/2019/ertekehez-melto-arculattal-szuletik-ujja-a-blaha-lujza-ter.aspx

Helló

Ez itt a falvakvarosok.hu
Kövess minket a facebookon!

Minden ami fejlesztés!