Három és fél hektásos területen őshonos fákból parkerdőt telepít a város szívébe Ács város önkormányzata

Ács város vezetése számára kiemelten fontos település levegőminőségének a javítása. Egy pályázat segítségével ezért egy frekventált önkormányzati tulajdonú területen fog közel 3,5 hektáron belterületi parkerdőt létesíteni. Az említett földterület felét jelenleg gyep borítja, a másik fele pedig szántóföldként funkcionál. Egy már nyertes pályázatnak köszönhetően mintegy 57 ezer euróból, azaz több, mint 20 millió forintból őshonos magyar fákat telepítenek a város szívében. Ekkora zöld felület részben szűrőként működve, részben pedig oxigén termelés által pedig már komoly szerepet játszhat a város levegőjének javításában. – Tudtuk meg Dr. Szentirmai István polgármestertől.

A fűzfa, nyárfa, égerfa, kőris, tölgy vagy éppen nyírfa csupán néhány őshonos fafajta, melyet telepíteni kíván az önkormányzat. A terv ugyanis az, hogy oktatási célra is használják majd a területet: A diákok megismerkedhetnek az erdőtelepítés tervezésével és kivitelezésévcel, nyomon követhetik az erdősödés megindulását, az erdőt alkotó növényekkel, azok fejlődésével, valamint az erdő klímára gyakorolt hatásaival is. A tematikus tanösvény létesítésével pedig sikerülne behozni a városba a természeti oktatást. 

8 FEJLESZTÉS

Helló

Ez itt a falvakvarosok.hu
Kövess minket a facebookon!

Minden ami fejlesztés!