Piac és 19 csónak és kishajó fogadására alkalmas úszókikötő épült Egyeken

Bodó Sándor (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikai államtitkára arról beszélt, hogy az utóbbi időszakban felértékelődött az egészség, a gazdaság biztonsága, a munkahelyek megőrzése. Azt, hogy munkaalapú társadalmat építünk, a vidéki, az egyeki embereknek nem kell magyarázni, ott ez a szándék “nyitott szívekre és fülekre talál” mondta az államtitkár.

Az egyeki piacfejlesztés apropóján Nagy István agrárminiszter azt mondta, minden település központjában piacnak kell lennie, ami hozzájárul a helyi gazdaság, termelők és közösségek megerősödéséhez.
Minden tizedik forintot a piacokon költik el az emberek, ezt az arányt növelni kell – fűzte hozzá, 

Bodó Sándor példaértékűnek nevezte a helyi fejlesztéseket, a 19 csónak és kishajó fogadására alkalmas úszókikötőre utalva megjegyezte: “a Tisza-part új fejezetet nyitott a település életében”.
Miluczky Attila (Fidesz-KDNP), Egyek polgármestere pedig arról beszélt, hogy a település új piaca több mint 47 millió forintba került, amihez csaknem 41 millió forint vidékfejlesztési támogatást kaptak. A csónakkikötőt 9,5 milliós beruházással alakították ki – tette hozzá.

Forrás: https://www.dehir.hu/hajdu-bihar/uj-piacot-es-csonakkikotot-adtak-at-egyeken/2021/06/24/

FEJLESZTÉSEK TÉRKÉPEN
45 FEJLESZTÉS

Helló

Ez itt a falvakvarosok.hu
Kövess minket a facebookon!

Minden ami fejlesztés!