Egy év alatt kívül-belül átépítették a vámospércsi Mátyás Király Általános Iskolát Az iskola korszerűsítése csaknem 487 millió forintba került, ezt állami és uniós forrásokból biztosították.

A Vámospércsi Mátyás Király Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolába jelenleg 439 fő általános iskolai és 162 fő művészeti iskolai tanuló jár. A település egyetlen általános iskolájaként biztosítja minden körzeten belüli iskolaérett tanköteles gyermek felvételét, a tanulók egyéni fejlődési üteméhez igazodó, a képességeiknek megfelelő fejlesztő nevelését-oktatását.

– Nálunk nincs vidéki, nagyvárosi és kis település iskolája, a gyermek létezik, és minden feladatunk arra kell koncentrálódjon, hogy mindent megkapjon. Egy gyermek nem kaphat meg kevesebb juttatást csak azért, mert nem nagyvárosban született – mondta Pappné Gyulai Katalin, a Debreceni Tankerületi Központ igazgatója. 
Az intézmény két telephelyen folytatja munkáját. A Nagy utca 4. szám alatt az első és második évfolyam, az Iskola utca 1. szám alatti épületben a 3-8. évfolyam tanul. Az épületek állaga nem volt megfelelő, folyamatos javítást, karbantartást igényeltek.
A felújításnak köszönhetően új tantermeket és szaktantermeket alakítottak ki, ilyen módon biztosítani tudják az értékközvetítő és a minőségi oktatás infrastrukturális feltételeit.
Egy felvonó építésével akadálymentesítették a Nagy utca 4. szám alatti épületet.
A tantermek korszerűsítéséhez jelentős mértékű eszközbeszerzés társult, amely lehetővé tette az elavult informatikai eszközök cseréjét és az új nyelvi labor, művészeti terem, tankonyha és természettudományi szaktermek kialakítását is.
Az épületek mellett az iskolaudvart is teljesen megújították, és egy bemutatókerttel bővítették. Ennek segítségével egy igazi közösségi tér jött létre, mely a tanórákon túl szolgálja a tehetséggondozást, az egész napos iskola igényeit is.A közelmúltban az iskola pedagógusai szakmai továbbképzésen vettek részt.

Vámospércs polgármestere azt mondta: a környék egyetlen városi rangú településeként igyekeznek a magas szolgáltatást nyújtani az oktatásban.
– Az első néhány év az általános iskolában meghatározó, ezért próbálunk olyan tanítókat, tanárokat alkalmazni, akik a saját szakmájuknak kiváló művelői, és ha ehhez olyan tárgyi feltételeket tudunk teremteni, amit ez a beruházás is biztosít, akkor azt gondolom, biztos a siker is
– magyarázta Ménes Andrea, Vámospércs polgármestere. 

A térség országgyűlési képviselője kiemelte: a diákoknak most már minden feltétel adott, hogy a legtöbbet hozzák ki magukból.
– Az, hogy helyben megvan az, ami egy városi rangú településhez illik, az hatalmas dolog. Vámospércsen arra törekednek, hogy a szolgáltatások minősége javuljon, hogy azt tudjuk adni, amit Dunántúlon is adnak, bármelyik kisvárosban – fejtette ki Tasó László, a Fidesz-KDNP országggyűlési képviselője. 
A Mátyás Király Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 487 millió forint állami és uniós forrásból újult meg.
Forrás: dehir.hu/hajdu-bihar/egy-ev-alatt-kivul-belul-atepitettek-a-vamospercsi-matyas-kiraly-altalanos-iskola-videoval/2021/06/10/

Helló

Ez itt a falvakvarosok.hu
Kövess minket a facebookon!

Minden ami fejlesztés!