A lakosságszám növekedésének ütemében folyamatosan bővíti óvodai, bölcsődei férőhelyeit a Mikepércsi önkormányzat

2014-ben ünnepélyes keretek között adták át Mikepércs új óvodáját és bölcsődéjét. A két intézmény modern, minden igényt kielégítő épületben kezdte meg akkor működését. Szerencsére az azóta eltelt idő óta, Mikepércs lakossága folyamatosan növekedett. Ez részben köszönhető a Debrecen közelsége miatt ideköltöző kisgyermekes családoknak, részben pedig az itt helyben működő családbarát szolgáltatásoknak. Mivel folyamatosan gyarapszik a település, így lassan kevésnek bizonyul a férőhely a két nevelési-oktatási intézmény intézményben. Erre a problémára igyekezett megoldást találni az önkormányzat, így hamarosan új csoportszobák lesznek kialakítva a két épületben. A Csodavár Óvoda 75, a Napsugár Bölcsőde pedig 28 férőhellyel fog bővülni a beruházásnak köszönhetően.

Rácz Gabriella a Csodavár Óvoda vezetője és Dudás Gyöngyi a Napsugár Bölcsőde vezetője elmondta, szerencsére folyamatos az érdeklődés a szülők részéről és mivel évről-évre nő a gyereklétszám településen, így időszerű lesz az intézmények további bővítése.

Várhatóan a nyár folyamán elkezdődnek a munkálatok a két intézményben. A beruházás nagy segítséget jelent majd a településen élő, kisgyermeket nevelő családok számára, hiszen orvosolni fogja majd a lakosság növekedése miatt a két intézményben fellépő férőhelyhiányt. A projekt befejezése 2022 nyarára várható.