Megnyitotta kapuját a látogatók előtt a Nyíregyházi Állatpark legújabb attrakciója, az India-ház

Megnyitotta kapuját a látogatók előtt a Nyíregyházi Állatpark legújabb attrakciója, az India-ház, melynek hivatalos átadóünnepségét péntek délután tartották. A rendezvényre meghívást kapott dr. Botos Gyöngyvér, a Miniszterelnökség települési fejlesztések koordinációjáért felelős helyettes államtitkára és Gyopáros Alpár modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos is.

Dr. Kovács Ferenc polgármester köszöntőjében elmondta: büszke a tudatos állatparki fejlesztések újabb mérföldkövére.

Három dolgot emelnék ki. Az egyik az állami támogatás jelentősége, a másik az állatpark vezetésének, menedzsmentjének és dolgozóinak áldozatos munkája, a harmadik pedig a képviselő-testület segítsége – mondott köszönetet a megyeszékhely polgármestere, aki szerint Nyíregyházát 10 éve még nem jegyezték hazánk turisztikai térképén, de hosszú évek kitartó munkájának köszönhetően, a vendégéjszakák számának összevetésében olyan városokat sikerült megelőzni, mint Kecskemét vagy Pécs.

Az India-ház átadásával az állatpark fejlesztésének még nincs vége, megkezdődött ugyanis a legújabb attrakció, a 6,3 milliárd forintból megvalósuló Jégkorszak kivitelezése is

-Nagy köszönet a magyar kormánynak az eddigi támogatásért, és nagyon remélem, hogy lesz még részünk benne – vette át a szót Gajdos László. A Nyíregyházi Állatpark igazgatója szerint az India-ház és a korábbi fejlesztések nem „csak” arra jók, hogy még több látogatót csábítsanak az állatparkba, hanem szakmailag is komoly előrelépést jelentenek.

Az ünnepélyes szalagátvágás után a vendégek megtekintették a nettó 820 millió forintból megépült India-házat, melyben helyet kapott egy 60 férőhelyes, többfunkciós oktató és közösségi tér, egy élőnövényes dekorációval, indiai motívumokkal és domborművekkel, műsziklákkal díszített terem. Kialakították a páncélos rinocéroszok terráriumát, egy mangrovemocsarat és cápamedencét magában foglaló tengerparti életképet, valamint a teknősöket bemutató épületrészt.

A bemutató területén a kisebbik részt a mangrovemocsár, a nagyobbat a tengervizes medence foglalja el, de a közönség számára elérhető lesz a medence alsóbb szintje is, ahonnan akril betekintőkön keresztül lehet majd a víz alatti látványban gyönyörködni.