Négysávossá bővítik a Nyíregyháza és Debrecen közötti főutat

Tovább javulnak Bocskaikert, Hajdúhadház és Téglás városaink lehetőségei. A 4-es számú főút 2×2 sávosra fejlesztésének nemzetgazdasági szempontból kiemeltté nyilvánításával, felgyorsul a beruházás előkészítése és megvalósítása,olvasható Tasó László országgyűlési képviselő facebook oldalán.

A kormány több közlekedési projektet is nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé nyilvánított, a részletek az április 29-ei Magyar Közlönyben jelentek meg – ezen beruházások esetében is le kell folytatni minden ­hatósági eljárást, de erre a szokásosnál rövidebb határidőt kapnak a hatóságok. Mindez megyénket is érinti, a rendelet értelmében rövidebb idő alatt újulhatnak meg utak s épülhetnek kerékpárutak.

Körforgalmak is épülnek. Szerepel a listában a 4. sz. főút Debrecen és Nyíregyháza közötti szakaszának négynyomúsítása, Szamossályinál új híd építése s a Debrecen–Nyíregyháza, illetve a Nyíregyháza–Záhony vasútvonal fejlesztése is. A Debrecen–Mátészalka közötti másodrendű főúton két körforgalom épül, a 471. sz. főút Nyírmihálydi és Nyírbátor közötti szakaszát fejlesztik, megépítik a 471-es főút Nyírbátort elkerülő szakaszát, felújítják a Nyírbátor és Mátészalka közötti szakaszt, ahogy a 493. sz. főút Baktalórántháza és Nyírbátor közötti részét is – ez utóbbiaknál a kerékpárút-fejlesztés is a projekt része. Megújul egy vasúti híd a Polgár–Nyíregyháza közötti másodrendű főút felett, de belterületi, illetve települések közötti kerékpárutak fejlesztése is szerepel a kiemelt jelentőségűvé nyilvánított projektek között.
forrás: facebook, szon.hu