Egy éven belül teljesen megújul a berettyóújfalui strand

Vitányi István országgyűlési képviselő facebook oldalán a napokban feltöltött információk, és fotók szerint jól halad a Bihar Termálliget fejlesztése Berettyóújfaluban. A bejegyzésben olvasható, hogy a beruházás keretében a strand és uszoda épületének alapterülete a jelenlegi 243négyzetméterről 673 négyzetméterre bővül.  Egy új, 106 négyzetméteres gyógyvizes medence és jakuzzi is épül a meglévő úszómedence mellé, valamint az épület új szinttel is bővül, teljesen akadálymentes lesz, a szintek között felvonót építenek, a pince szinten gépészeti funkciókat is bővítenek.  A földszinten új, korszerű öltözőket, információs pultot és büfét alakítanak ki. Bővül a szauna sókabinnal, infra-, gőz-, és finn szaunával, valamint ezekhez egy hideg vizes merülőmedence is tartozik majd.  A szakemberek remekül haladnak, a befejezés várható dátuma 2022 tavasza. Addig is a fürdő – az uszoda kivételével – zavartalanul üzemelni fog, a strand ezen a nyáron is várja vendégeit.

A beruházásról még annak megkezdése előtt 2020 decemberében tartottak sajtótájékoztatót a fürdő területén. Akkor elhangzott hogy a beruházással Berettyóújfalu felkerül az ország turisztikai térképére. Ezt Muraközi István, a város polgármestere jelentette ki a Vitányi István országgyűlési képviselővel a strand bejáratánál közösen tartott tájékoztatón. Az egészségügyi, turisztikai, valamint a szabadidő tartalmas eltöltését szolgáló fürdőfejlesztés egy 2,5 milliárd forintos beruházásnak köszönhetően valósul meg. Az átadást 2022 tavaszára tervezik, amikorra megújul, továbbá medencékkel, wellness-szolgáltatásokkal bővül a strand. A fejlesztések legjelentősebb eleme azonban a gyógyvíz balneológiai hasznosítása lesz, ami után a város, a térség lakossága gyógyvízre alapozott egészségmegőrző és -helyreállító kezeléseit Berettyóújfaluban is el tudják majd végezni. Vitányi István a decemberi sajtótájékoztatón elmondta: a városban az elmúlt években sok, úgynevezett „nem termelő” beruházás valósult meg. A fürdő Berettyóújfalu turisztikai vonzerejét növeli, hiszen jelentősen többen járhatnak a strandfürdőbe, ami gyógyászattal is bővül.

Muraközi István közölte, céljuk, hogy a helyi szolgáltatókkal együtt olyan turisztikai ajánlatot tudjunk biztosítani, amely csatlakozik az város egyéb erősségeihez.

Új munkahelyek is lesznek

A strand korábbi fejlesztései a nyári időszakra vonatkoztak, de a városvezetésnek célja az őszre és a télre is kiterjeszteni a vendégforgalmat. Évtizedes vágya Berettyóújfalunak a termálfürdő gyógyfürdővé minősítése, és az ehhez szükséges fejlesztések megvalósítása. 1997 óta az újfalui strandnak minősített gyógyvize van, amelyet a strandon is és a kórházban is igénybe lehet venni. Ahhoz azonban, hogy a gyógyvizű strandot gyógyfürdővé minősítsék, még sok kritériumnak kell megfelelni. A napokon belül induló 2,5 milliárd forintos fürdőfejlesztés mellett ez is feladata a városnak.Mint azt Muraközi István polgármester a projektnyitón elmondta, a meglévő fürdőépületet jelentősen átalakítják és bővítik, a medencetér 13 méterrel hosszabb lesz. Itt alakítanak ki egy fedett termálmedencét, amely a vízalatti tornák helyszíne lehet.

A főépületben két akadálymentesített szint készül. A jelenlegi lépcső helyén lépcsőház lesz, megújul és bővül a szaunavilág, az emeleten kap helyet a gyógyászati rész. Ebben talál majd otthonra a gyógyvízzel elérhető valamennyi rekreációs és balneológiai kezelés. Ezekre eddig Berettyóújfaluban nem volt lehetőség. A közel 100 ezer ember egészségügyi ellátását biztosító kórházban kiírt kezeléseket máshol lehetett csak igénybe venni. Ez megszűnik az új részleg átadásával, itt is teljes körű lesz ez a típusú egészségügyi szolgáltatás.

A fürdőüzemeltetést továbbra is az önkormányzat cége végzi. Az emeleti rész a Gróf Tisza István Kórház külső telephelye lesz, így annak a működtetése a kórház felelőssége lesz. A beruházás jelentősége, hogy az itt igénybe vehető szolgáltatásokkal a Berettyóújfaluban és Biharban élő embereknek több lehet az egészségben eltöltött éveik száma. Ugyanakkor közel 30 fővel bővül a foglalkoztatottak létszáma. A Berettyóújfaluban lévő vállalkozások is munkaerő-növekedéssel számolhatnak, a városban egy egységes turisztikai arculatot tudnak kialakítani, ez pedig a Berettyóújfalu idegenforgalmi vonzerejét növeli – tette hozzá Muraközi István.

Tervezik az apartmanházat

Sikeres beruházásnak bizonyult a város egy évtizeddel ezelőtt befejeződött, a strand bővítését szolgáló fejlesztése, hiszen azóta jelentősen megnőtt az igény a strand szolgáltatásai iránt. Egy-egy hétvégén 2 ezer 500 látogató is felkereste a strandot. – fogalmazott tájékoztatójában Vitányi István országgyűlési képviselő.

A több medence, a megújuló és bővülő wellnesskínálat, valamint az emeleten elhelyezésre kerülő gyógyászati rész minden bizonnyal jelentősen növeli majd a Termálliget látogatottságát.

Éppen ezért a komplexum elé egy 25 szobás, bentlakásos apartmanház építését tervezzük, ami elkészülte után az itt gyógyulni vágyók elhelyezésére szolgál.”

forrás: facebook.hu, haon.hu