FALVAKVAROSOK.HU
A légi közlekedéssel is felveheti a versenyt,
BÉCS ÉS SZÉKESFEHÉRVÁR FELÉ IS LEÁGAZHAT MAJD A BUDAPEST-VARSÓ GYORSVASÚT
A visegrádi országok fővárosait felfűző nagysebességű összeköttetés egy osztrák leágazással kapcsolhatja be a térséget a nyugat-európai gyorsvasúti hálózatba. A tervek szerint a következő évtizedben kiépülő vonal egyes szakaszain akár 320 kilométer/órás sebességgel járhatnának a vonatok. A pályát a belföldi InterCityk is használhatnák, például a balatoni utazásokban versenyképesebb alternatívát kínálva a közúti közlekedésnél.
A tervezett nagysebességű vasútvonal Magyarország legforgalmasabb közlekedési tengelyében helyezkedik el. A Budapesttől északnyugati irányba tartó folyosó közúton, vasúton és a légi közlekedésben egyformán a legtelítettebb.A térség kiemelkedő közlekedési igényeinek jelentős hányadát a nemzetközi tranzitforgalom adja, de már a budapesti elővárosi forgalom kiszolgálása is korlátokba ütközik.
Az újonnan kialakítandó vasúti pálya Kelenföldtől nyugatra indulna a Vértest délről kerülve Székesfehérvár felé. A győri megállási lehetőség után Pozsony irányába Rajkánál, Bécs felé Hegyeshalomnál hagyná el a Magyarországot. A 350 kilométer/órás tervezési sebességű pályán a városi szakaszok kivételével 250-320 kilométer/órás tempóval haladhatnának a vonatok. A járműveken két vagy több kocsiosztály állna rendelkezésre, mindegyik szerelvényben büfé- vagy étkezőszakasz tervezett.
Palkovics László innovációs és technológiai miniszter elmondta: „A nagysebességű vasútvonalon Bécsbe és Pozsonyba kevesebb mint két óra, Prágába három és fél óra alatt lehetne eljutni. A járatok öt és fél óra alatt tennék meg a Budapest-Varsó utat. A visegrádi országok fővárosainak összekapcsolása mellett a beruházás egybenyithatja a hazai gyorsvasúti hálózatot az európaival. Az új vasútvonalnak köszönhetően az autópályáknál gyorsabb elérést biztosító belföldi vonatokon utazhatnánk a többi között Sopron, Veszprém és a Balaton felé. A munkálatok megkezdése a 2030-as évek elejére várható, de Kelenföldtől Törökbálintig akár már korábban megindulhatna a meglévő vágányok átépítése.”
forrás: nif.hu
https://www.youtube.com/watch?v=ArpNlb7u2M4&t=63s&ab_channel=NIFZrt.