Az összes magyarnak elég lenne az a tészta, amit Gyermelyen gyártanak

Az összes magyarnak elég lenne az a tészta, amit Gyermelyen gyártanak

Hatalmas beruházási programot hajt végre az ország legnagyobb tésztagyára: a Gyermelyi Zrt. új üzemet indít. Ezzel Gyermelyen megduplázzák a kapacitást, amely így már akkora, mint Magyarország teljes évi fogyasztása.

A Nagyvállalati beruházási támogatási program igazi sikertörténet, a kormány az idén 25 milliárd forintot fordít a program folytatására – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter pénteken Gyermelyen, a tésztagyár új malmának alapkőletételén.

A miniszter kiemelte, hogy az elmúlt hat évben Magyarországon 179, elsősorban magyar termelői beruházás jutott támogatáshoz a program forrásaiból. Eddig 160 milliárd forintot fordítottak erre a célra, 380 milliárd forint értékű beruházás megvalósulását segítve. 
Ezt bizonyítja az idén ötvenéves Gyermelyi Zrt. példája is, amely a járványidőszakban is folytatta a fejlesztéseket, és évről-évre növeli bevételét. Ráadásul – sokakkal ellentétben – nem emelte az árait, így nagyon sokat tett hozzá ahhoz, hogy Magyarország élelmiszerellátása az elmúlt nehéz egy évben is zökkenőmentes volt – hívta fel a figyelmet a Varga Mihály.

A Gyermelyi Zrt. 5,5 milliárd forint értékben immár harmadik malmát építi, amelyhez a kormány a Nagyvállalati beruházási támogatási program keretében 1,7 milliárd forint segítséget nyújtott. A malomiparban is meghatározó vállalkozás leendő üzeme napi 300 tonna lágybúza őrlésére lesz alkalmas. Emellett elkészült a vállalat 1,6 milliárd forintos kapacitásbővítő beruházása is, 500 millió forint kormányzati támogatással.

Gyermelyen működik Közép-Európa egyik legnagyobb tésztagyára. A hat gyártósor évente 70 ezer tonna száraztészta előállítására alkalmas, az alapanyagok saját forrásból érkeznek az üzembe. Magyarországon piacvezető a Gyermelyi, a belföldön elfogyasztott száraztészta majdnem fele ebből az üzemből kerül ki. Az elmúlt években jelentősen növekedett az exportértékesítés is, aminek részaránya mára eléri a tésztaforgalom 35%-át.
Az idén 50 éves Gyermelyi Zrt. a koronavírus-járány alatt is növelte bevételét. 2018-ban 24,5 milliárd, 2019-ben 28,2 milliárd, 2020-ban pedig 29,2 milliárd forint konszolidált árbevételre tett szert. A vállalat beruházásai is folytatódtak, 2018-ban 2,8 milliárd, 2019-ben 2 milliárd, 2020-ban pedig 4,6 milliárd forint értékű fejlesztést hajtottak végre. A vállalatcsoport közel 500 főt foglalkoztat, beruházásaival újabb és újabb munkahelyeket teremt.
forrás: agrarszektor.hu, facebook

Elkészítették az első jakuzzit a Wellis Ózdi üzemében

Elkészítették az első jakuzzit a Wellis ózdi üzemében

Elkészültek az első próbadarabok a Wellis Hungária Zrt. ózdi gyáregységében! Olvasható Riz Gábor országgyűlési képviselő facebook bejegyzésében. A gépsorok telepítése ütemtervnek megfelelően halad, a munkafolyamatot megtanuló dolgozók létszáma fokozatosan emelkedik.
A 3 milliárd forintos kormányzati támogatással Ózdra érkező cég hosszú távon lehet a város adófizető partnere és biztosíthat több száz munkavállalója számára biztos jövedelmet.

A tavaly októberben induló fejlesztés sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a magyar tulajdonú Wellis Magyarország Zrt. 8,5 milliárd forint beruházás hajt végre Ózdon, 800 új munkahelyet hoz létre a városban és környékén, a családoknak kiszámítható jövőt ad, ehhez a kormány 3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít. A magyar vállalkozás Ózdon a területről kivonuló külföldi vállalat helyét veszi át kormányzati támogatással, a svájci tulajdonú ABB februárban jelentette be, hogy megszünteti ózdi gazdasági tevékenységét, bezárja az ottani gyárát, és elbocsátja több mint 900 munkavállalóját. A Wellis megvette az ABB otthagyott ózdi telepét, a 29 ezer négyzetméternyi gyárterületre új gépeket visz, emellett 20 ezer négyzetméteres logisztikai központot épít, a beruházással a medencegyártásban a világ egyik legnagyobb kapacitását hozza létre.

Czafik Zsolt, a Wellis Magyarország Zrt. vezérigazgatója az októberi sajtótájékoztatón elmondta, vállalatuk 2003-ban alakult, 2010 óta gyártanak masszázsmedencét, 2020-ra Európa vezető masszázsmedence gyártójává váltak. 

Dabasi telephelyükön 600 munkavállalót foglalkoztatnak. Az európai sikerek mellett tavaly megjelentek az Egyesült Államok piacán is, Miamiban és New Yorkban raktárbázist nyitottak, a keleti parton 50 kereskedés értékesíti a Wellis masszázsmedencéit.

 

Riz Gábor (Fidesz), az ózdi térség országgyűlési képviselője elmondta, a Wellis beruházása a térségben élő családok számára biztosít munkát, a város azon dolgozik, hogy segítsék további cégek letelepedését a városban.
forrás:origo.hu, facebook.hu