Homoktövis-feldolgozó üzemet építenek Tetétlenen

Homoktövis-feldolgozó üzemet építenek Tetétlenen

A Gazdaságélénkítő program részeként 100 százalékos támogatásból, 200 millió Forint összegből Homoktövis feldolgozó üzem épül hamarosan Tetétlenen. A beruházás során a Zöldfasor utca 11 szám alatti önkormányzati ingatlanon 400 négyzetméteres gyártócsarnok és egy bemutatóterem kerül kialakításra, ahol bárki megkóstolhatja, vagy akár meg is vásárolhatja majd a különféle homoktövisből készült termékeket. Borbélyné Fülöp Hajnalka polgármester asszonytól megtudtuk az előkészítési szakaszban van az üzem.

Valóban túl vagyunk azon a jelentős szakaszon ami az építési engedély meglétét eredményezte. Most a közbeszerzési eljárás van folyamatban illetve még nem indítottuk el mert szeretnénk tényleg körültekintéssel lenni mindenre és úgy elindítani hogy már eredményes legyen az első kör. A cél hogy idén el tudjon indulni a homoktövis feldolgozó üzem és a bemutató terem és megkezdhesse a működését és helyben 6 embernek adjon munkalehetőséget.”

Az üzem kialakítása során külön figyelmet fordítanak majd a környezetvédelemre, ezért a csarnokban részben megújuló energiával működő gépeket telepítenek. Eddig a feldolgozást, és az alapanyag előállítását egy dunántúli üzemben végeztették el, de ha a feldolgozó üzem elkészül most már itt helyben Tetétlenen készülhetnek el a különböző homoktövis termékek tudtuk meg.

Maga a gyümölcs az beérkezik a bevételi oldalon az alapanyag az bemegy az üzembe és a végén a rendeléseknek megfelelő késztermék csomagolva érkezik ki, egy teljesen korszerű termékpályás gyártógépsort telepítünk, ez is részét képezi a projektnek és 22 tonna évi kapacitással indulunk kezdetben.Azonban én úgy gondolom hogy nagyon hamar változtatnunk kell ezen, mivel a járványügyi helyzet üzleti szempontból nekünk felemelkedést hozott. Egyre többen ismerték föl és tapasztalták meg ezeknek a termékeknek a jótékony hatását.”

A homoktövis Ázsiából származó növény. Rengeteg vitamint és béta-karotint tartalmaz. A savanykás gyümölcsökben a citrom C-vitamin-tartalmánál tízszer nagyobb dózisú aszkorbinsav van, és több más igen fontos vitamint is tartalmaz. Kozmetikumok alapanyagaként is szívesen használják, mivel magas az E-vitamin- és esszenciális zsírsavtartalma is. A homok aranyának is nevezik, számos betegségre jótékony a hatása, és kiváló immunerősítő is.

1,5 MILLIÁRD FORINTOS FEJLESZTÉS VALÓSUL MEG A SZARVASI FÜRDŐBEN

Új medencék építésével és a meglévők fejlesztésével teszik kiemelt turisztikai helyszínné a Szarvasi Szent Klára Gyógyfürdőt.

Új medencék építésével és a meglévők fejlesztésével teszik kiemelt turisztikai helyszínné a Szarvasi Szent Klára Gyógyfürdőt. A település és a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) közös sajtótájékoztatón jelentette be a beruházást.
Ismét egy fontos bejelentést tehetünk, hiszen egy újabb Körös-parti település fürdőfejlesztéséről adunk hírt – kezdte köszöntőjét Dankó Béla országgyűlési képviselő. Megújul ugyanis a Szarvasi Szent Klára Gyógyfürdő, amely másfél milliárd forintból válhat turisztikai helyszínné. Elmondta, ennek előkészítésére már 125 millió forintot megkapott a település a kormánytól. Megtudtuk, a beruházás tervezési szakaszban van és másfél milliárd forintból valósul meg.

Az országgyűlési képviselő hangsúlyozta, nem véletlen, hogy Békés és Gyomaendrőd után immár a harmadik fürdőfejlesztést jelentik be a Körösök Völgye térségében, hiszen a turizmus ezen része a vendéglátással együtt százezreknek nyújt megélhetést.

Babák Mihály polgármester elmondta, a fürdőkultúra mindig kiegészítette a város és a lakók életét Szarvason. A Szent Klára gyógyfürdőt 1902-ben tisztasági fürdőnek építették, majd a település felszíne alól, 200-280 méter mélyről kinyert, 40-50 fokos gyógyvíz által egészségmegőrzésre – főként mozgásszervi betegségek kezelésére – kezdék használni. Idővel pedig azon turisták is elkezdték látogatni, akik a holtág miatt érkeztek hozzájuk.

A bővítési terv három új szabadtéri medencére szól,amik minden korosztályt kiszolgálnak. Ezekhez tartozik majd két csúszda, sodróvizes medence és jakuzzis ülőrész is. Jelenleg a tervezési szakasznál tartanak, maga a beruházás várhatóan másfél év múlva indulhat el.

Új dimenzióba emelik az idegenforgalmat

Könnyid László, az MTÜ vezérigazgató-helyettese elmondta, mindig jó dolog, ha egy fürdőfejlesztésről számolhatnak be, hiszen a strandok a hazai, azon belül is a vidéki Magyarország turizmusának húzóágazatai. A vendégéjszakák döntő hányada azokon a településeken realizálódik ugyanis, ahol fürdő is üzemel. Hozzátette, a Szent Klára gyógyfürdő fejlesztése pedig azért jó hír Szarvas, a térség és a szűkebben értelmezett régió számára, mert maga után vonzza a szállás- és a vendéglátóhelyek, illetve egyéb szolgáltatók fejlődését is.
forrás:beol.hu