Pálmafák között szeretne fürdőzni? A látványtervek szerint ehhez elég lesz Debrecenig utazni.

Pálmafák között szeretne fürdőzni? A látványtervek szerint ehhez elég lesz Debrecenig utazni.

Megújul és új élményelemekkel bővül az immáron közel 20 éves debreceni Aquaticum Mediterrán Élményfürdő – jelentette be Debrecen polgármestere a fejlesztésre kiírt építészeti tervpályázat eredményét ismertető sajtótájékoztatón.

Papp László, Debrecen polgármestere az MTI tájékoztatása szerint elmondta: a 2003-ban átadott élményfürdőt a Kisfaludy turisztikai program keretében újítják fel. A kivitelezés 2022-ben indul, és várhatóan 2024-re készül el a megújult Aquaticum fürdő. A felújítás egyben továbbfejlesztést is jelent, a nyilvánosságra került információk alapján arra számíthat a fürdőzést kedvelő nagyközönség, hogy az Aquaticum gazdagodni fog:

  • 3 új medencével és

  • 2 új csúszdával, ezeket az óriáskupolában építik meg, emellett

  • megújul az 1932-ben, Borsos József tervei alapján elkészült legendás fedett uszoda,

  • a kádas fürdő épületében török fürdőt alakítanak ki,

  • a pince szint is átalakul élményfürdővé,

  • újból megnyílik az uszoda részleg is.

Az elképzelések szerint felső középkategóriás, minőségi szolgáltatásokat nyújtó fürdő fog megépülni. Az Aquaticum élményfürdő az elmúlt csaknem két évtizedben a családok kedvelt találkozóhelyévé vált, sokan töltöttek el itt néhány napot. A járványt megelőző évben, 2019-ben 279 ezer látogatót vonzott a fürdőkomplexumnak.
A mostani fejlesztéssel továbbra is az a cél, hogy a gyermekes családoknak biztosítsanak elsősorban minőségi élményeket, és a mediterrán élményfürdőt – a turisták mellett – 60-70 százalékban helyiek látogassák.
forrás:spabook.net

Egy fantasztikus animációnak köszönhetően már láthatjuk milyen lesz a megújult vasútállomás előtti tér Debrecenben

Egy fantasztikus animációnak köszönhetően már láthatjuk milyen lesz a megújult vasútállomás előtti tér Debrecenben

Papp László Debrecen polgármesterének facebook oldalán látható animáción könnyen végigkövethető, hogy fog kinézni a felújított Petőfi tér. A bejegyzésben Debrecen polgármestere kiemelte: ˝Elkezdődik a Petőfi tér felújításának folyamata Debrecenben! Megjelent az Európai Unió Hivatalos Lapjában a közbeszerzési eljárásról szóló kiírás.
A beruházásnak köszönhetően életre kelthetjük azt a közösségi teret amit megálmodtunk Debrecen lakosainak, helyreállított zöld területekkel, és játszótérrel. A Petőfi tér felvirágoztatása egy rég várt fejlesztés, melynek köszönhetően egy biztonságos családbarát környezetet teremthetünk Debrecen kapujában!”

A tér megújításáról a debrecen.hu februárban közölt részleteket. Hamarosan elindul a kivitelezésre vonatkozó közbeszerzés, nyáron elkezdődhet a munka, ami várhatóan tíz hónapig tart majd, A következő években a Főpályaudvar megépítésével jelentősen átalakul majd a Petőfi tér környéke, de a Zöld Város Programban ettől függetlenül már most megújul ez a terület.

A mai Petőfi tér 1862-ben Népkert néven a város első bekerített közparkja volt. Olyan emblematikus debreceni épületek álltak itt, mint a Törvényszék, a zsinagóga, illetve a Royal Szálló, aminek vendége volt Ady Endre is. A második világháború bombatámadásaiban ezek az épületek elpusztultak, illetve a zsinagóga leégett, majd a szocializmus időszakában alakult ki a tér jelenlegi arculata. A beruházás részeként egy várostörténeti tanösvényt is kialakítanak. Két információs tábla és hat, nappal és éjszaka is látható, különleges fal állít emléket a tér világháború előtti látványának.