MEGÚJULT A KAPOSVÁRI KÓRHÁZ SZÜLÉSZETI ÉPÜLETE

Teljes felújításon esik át a kaposvári Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház telephelyén lévő szülészet épülete mintegy 1,84 milliárd forintból Májusban költözhet az osztály.

A Lamping József 1929-es tervei alapján épült „szülészeti pavillon” a 90-es évek elején már átesett egy rekonstrukción, akkor kapta a manzárdtetős kialakítású második emeletet. Az azóta eltelt időszakban az épület állaga csak romlott, a kisebb időszakos karbantartásokkal együtt is már szükség volt az épület felújítására és funkcionális fejlesztésére. A jelenlegi projekt során a helyi védelem alatt álló épület kívül-belül teljesen megújult 3500 négyzetméteren. Kívül a homlokzati jegyek, illetve a domborművek és szobrok megtartásával készült homlokzati hőszigetelés, héjazatcsere, csapadékvíz elleni szigetelés teljes cseréje, a homlokzati nyílászárók teljes cseréjével együtt.

Az épület belsejében komplett átalakítást végeztek, amelynek során többek között:

 

  • újraépítették az összes válaszfalat;

  • újratelepítették a teljes elektromos és épületgépészeti rendszereket;

  • kicserélték a lifteket;

  • egy látványliftet építettek be;

  • új légtechnikai- és klíma rendszerekkel látták el az épületet;

  • kiépítették az akadálymentesítést az épületbe való bejutástól egészen a betegszobákig;

  • egymás mellé helyezték a szülőszobaegységet, összekötve azt a mellette elhelyezett császárműtővel;

  • a betegszobákat saját vizesblokkal látták el;

  • az ambulanciát az alagsorból áthelyezték a tágas és világos 2. emeletre;

  • beléptető rendszert alakítottak ki.

A terveknek megfelelően 2021 áprilisában kezdődik a műszaki átadás-átvételi folyamat, A KÓRHÁZ A KÖLTÖZÉST MÁJUSBAN KEZDI MEG. Az épület, a betegellátás színvonalának emelkedése mellett immár megfelel a családbarát szülészet és nőgyógyászat XXI. századi elvárásainak. A szülészet megújult, modern épületében egy helyen biztosítható a nőgyógyászati, szülészeti és reprodukciós ellátás Kaposvár városának, illetve vonzáskörzetének. Szita Károly Kaposvár polgármestere a kórház tömbösítési munkálatait követően elmondta: csak akkor tekinthető befejezettnek a beruházás, ha a szülészet is megújul, s a jövő kaposvári generációi is méltó körülmények között láthatják meg a napvilágot. A szaktudás és a felszereltség már adott volt a minőségi munkához, az épületre viszont ráfért a teljes rekonstrukció. A jelek szerint egyre közelebb állunk a munkálatok befejezéséhez.

Forrás: Magyar Építők,kaposvarmost.hu

Fotós: Dernovics Tamás / magyarepitok.hu