Akár bálozni is lehet hamarosan a Gyulai Almásy-kastély megszépült Stefánia-szárnyában

FALVAKVAROSOK.HU

Akár bálozni is lehet hamarosan a Gyulai Almásy-kastély megszépült Stefánia-szárnyában

Befejeződött a gyulai Almásy-kastély mellékszárnyának felújítása, ahol rendezvényteret, bálteremet, gasztrotörténeti teret és csemegetárat alakítottak ki. Stefánia-szárny berendezése jelenleg zajlik és amint a járványhelyzet engedi, meg is nyílik a látogatók előtt. 

A Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont épülete egymáshoz L alakban csatlakozó két szárnyból áll, a főépületből, valamint a kiskastélyszárnyból. A kétmilliárd forintból felújított főszárnyat 2016 márciusában adták át, az abban nyílt állandó kiállítást már több mint 360 ezren láttak.
A kiskastélyszárny – amelyet időközben Stefánia-szárnyak neveztek el gróf Wenckheim Józsefné Jankovich Stefánia (1814-1878) emléke előtt tisztelegve – belső felújítását 2019 októberében kezdték meg. Az önkormányzat európai uniós forrásból nettó 705 millió forintot nyert el a kivitelezésre, amelyet a megnövekedett építőipari költségek miatt további 250 milliós saját forrással egészített ki.
A beruházás három fő eleme a bálterem és kulturális rendezvénytér, a Gyulai Csemegetár, valamint az Ételtörténeti Bemutatótér és Foglalkoztatóközpont.

A most kialakított bálterem 19. századi elegáns környezetben, 21. századi hang- és fénytechnikával várja a vendégeket, esküvőknek, báloknak, hangversenyeknek, konferenciáknak biztosítva egyedülálló környezetet.
A beruházás részekeként olyan látványkonyha is készült, amelyben főzhetnek is a vendégek szakács iránymutatása mellett. Megismerhetik a 19. századi konyhatechnológiát, emellett a legmodernebb konyhai eszközöket is használhatják, így készíthetnek el tradicionális ételeket.

A szárnyat gróf Wenckheim Józsefné Jankovich Stefániáról nevezik el, aki 1838-ban kötött házasságot gróf Wenckheim Józseffel. 1839-ben hangversenyt rendeztek a kastélyban a kórház megépítéséhez gyűjtést is rendezve, amelyen Erkel Ferenc is fellépett. 1849-ben gondoskodtak a Gyulára érkező honvédtisztekről. Források igazolják, hogy Damjanich János felesége, Csernovics Emília is a család vendégszeretetét élvezte.1857-ben vendégül látták Ferenc József császárt és Erzsébet császárnét. 1870-ben ő alakította meg a rendszeresen jótékonykodó Gyulai Nőegyletet, amelynek első elnöke volt.


Görgényi Ernő, Gyula polgármestere az MTI-nek 2020 októberében elmondta, hogy a vírushelyzet lecsengését követően rendezvényeket szeretnének tartani a szárnyban. Az épületrészt csaknem egymilliárd forint pályázati forrásból újították fel, amelyet kiegészítettek 250 millió forinttal.
Az Almásy-kastély kiskastély-szárnya 1807-re készült el Czigler Antal tervei alapján, eredetileg uradalmi tisztiszárnyként üzemelt. A nemesi család a nagy gazdasági világválság idején elszegényedett, akkor ide költöztek át a főépületből, a cselédséget pedig egy új épületben szállásolták el, amely jelenleg szállodaként üzemel a vár szomszédságában.

Forrás: mti.hu, magyarepitok.hu