Az ütemtervnek megfelelően halad a 155 éves Csokonai Színház felújítása.

FALVAKVAROSOK.HU

Az ütemtervnek megfelelően halad a 155 éves Csokonai Színház felújítása. A bontási folyamatokat követően kezdődnek a restaurálási, építészeti munkák.

A munkát nehezíti, hogy az épület műemlék jellege miatt a belső részébe nem lehet nagyobb gépeket alkalmazni.
Hatméteres árkot ástak a nézőtér alatt a munkások, hétszáz köbméter földet szedtek ki. Itt lesz majd a gépház, amit olyan szigeteléssel fednek le, hogy a közönség nem hallja majd a működést. Jelenleg 150 munkás dolgozik a a Csokonai Színház felújításán.

A beruházás 9,6 milliárd forintba kerül és várhatóan 2023-ra készül el. Akkorra a befejezett Latinovits Színházzal együtt esténként akár 1200 néző is képesek lesznek befogadni a teátrumok. Papp László polgármester a Csokonai Színház teljes felújításának megkezdésénél azt mondta, a kulturális beruházások tovább erősítik Debrecen regionális pozícióját.

Mint mondta, három évtizede nem nyúlt hozzá senki ehhez az épülethez, mely minden tekintetben megérett a felújításra. A kormány 6,3 milliárdot adott korábban erre a Modern Városok Program keretében, a beruházás 9,6 milliárdba kerül, ehhez a Debrecen 2030 program további 2 és fél milliárdot biztosított.

 Debrecen polgármestere hangsúlyozta: a színház minden elemében megújul, és természetesen az épület műemléki jellegét megőrzik. Mint mondta, ha elkészül a Latinovits Színház és a Csokonai Színház 2023-ban, az Debrecen regionális szerepét erősíti.
Az épület külső homlokzatának helyreállítása, nyílászáró-csere szépíti meg az épület külső megjelenését. Műemléki szobor- és kőrestaurátori munkálatok zajlanak majd, megtörténik a homlokzati díszek tisztítása. A helyi tradíciók és a nemzeti színház minőség megjelenítése kiemelt belsőépítészeti szándék a belső terek rekonstrukciós áttervezésben.


A nézőtér befogadóképessége is változik, hogy minél több színházkedvelő látogathassa az előadásokat.
A felújításkor a színpad belátását gátló oszlopokat eltávolítják, a földszinti páholyokat pedig megszüntetik. A beruházás végén a színpadra teljes rálátást biztosító 609 állandó és 66 ideiglenes férőhely lesz.
Modern színpad- és világítástechnika és korszerű hangtechnika fogja a színházi élményt gazdagítani. Új színészbüfé kap helyet az épületben, és megújul a nézőtéri lounge. A színház épületében lévő gépészeti és elektromos rendszert is teljesen felújítják.

Forrás: csokonaiszinhaz.hu