Kétszer két sávos lehet 2025-re a 4-es főút Debrecen és Hajdúszoboszló között.

Kétszer két sávos lehet 2025-re a 4-es főút Debrecen és Hajdúszoboszló között.

A Napló számolt be arról a hírről, hogy kétszer két sávos lehet 2025-re a 4-es főút Debrecen és Hajdúszoboszló között.
A munkálatok előkészítéséről Bodó Sándor államtitkár, a térség országgyűlési képviselője nyilatkozott az újságnak.
Mint azt elmondta, a 2020. december 22-én megjelent kormányhatározat szerint a 4-es főút Hajdúszoboszló Kelet és Debrecen István úti csomópont közötti 11,2 kilométeres szakasza négysávosításának előkészítését el kell kezdeni.

Az ehhez szükséges támogatási szerződést december 30-án aláírták, és innentől kezdve a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. elkezdte az útkorszerűsítés előkészítő feladatait.
Az engedélyezési tervek már korábban elkészültek, az építési engedély is rendelkezésre áll, az előkészítés jelenlegi fázisában a kiviteli tervek elkészítése történik.

A tervekben a főút említett szakaszának kétszer kétsávossá bővítése, továbbá három darab külön szintű csomópont megépítése szerepel.
Az előkészítés költsége 950 millió forint körüli összeg, a területszerzés forrásigénye hozzávetőlegesen 1,8 milliárd forint, a kivitelezés becsült költsége közel 35 milliárd forintot fog kitenni.

A tervező kiválasztására közbeszerzést írnak ki május-júniusban, a harmadik negyedévben lehet szerződést kötni a közbeszerzés lebonyolítójával. A kiviteli tervek 2022-re készülnek el, a területszerzés ezzel egy időben, 2022-ben és 2023-ban megtörténik. Ebben sok minden függ attól, hogy miként lehet megegyezni a földtulajdonosokkal. A kivitelezés a forrás rendelkezésre állása esetén 2023-ban kezdődhet, és két év alatt kell megépíteni az utat, tehát 2025-ig tarthatnak a munkálatok.

Forrás, fotó:haon.hu, MTI

1 milliárdból kap tanuszodát Sarkad

1 milliárdból kap tanuszodát Sarkad

A sportcsarnok és az általános iskola felújítása mellett egy másik kiemelt beruházás is zajlik Sarkadon. A városban a kormány százszázalékos támogatásával épül két medencés tanuszoda, amely a járás egyetlen ilyen létesítménye lesz, ezzel megoldva egy több évtizedes problémát.

A kivitelező még januárban elkerítette azt a területet, ahová a sarkadi tanuszodát építi. A lakosok az Anti út melletti helyet MSE pályaként emlegetik, ugyanis egykor itt játszott a 35 éve megszűnt Sarkadi MEDOSZ labdarúgó csapata. Az elmúlt években ez a terület a sarkadi vágtának adott helyet, illetve a Sarkadi Kinizsi LE mérkőzéseinek, amíg a városi sporttelepet fejlesztették. Az önkormányzat a 4670 négyzetméteres ingatlant ingyen adta át az államnak tanuszoda megépítésére. Az épület alapterülete 1300 négyzetméter lesz, amelynek fenntartása és működtetése állami feladat, így az önkormányzat költségvetését nem terheli.

Rögtön a nagy aulába léphetünk majd be, amely végén lesz egy üvegfal, ezen keresztül rá lehet nézni az úszótérre. A jegypénztár után jobbról és balról vezetnek majd ajtók az öltözőkbe és a tusolókba. Innen lehet majd tovább menni az úszótérbe, ahol kettő medence lesz. Lesz egy nagy, 15 méter széles, 25 méter hosszú, 1,9 méter mély medence, illetve egy 6 méter széles, 10 méter hosszú, 0,8 méter mély tanmedence – részletezte a tanuszoda paramétereit a polgármester.

Mokán István hangsúlyozta, hogy elsődleges cél a sarkadi járás gyermekeinek úszásoktatása, ugyanakkor tanítási időn kívül bárki igénybe veheti majd a szolgáltatást. A város tervek szerint az 1 milliárd 40 millió forintból, százszázalékos állami támogatással megépülő uszodát kiegészítik majd egy strandröplabda pályával és egy szaunaparkkal. Az épület mellett parkoló is készül, amely 16 gépjárműnek ad majd helyet. Az építkezés 480 napig tart, így a létesítményt várhatóan 2022 tavaszára elkészül, amely ezt követően 9 főnek biztosít majd állandó munkahelyet.

forrás fotók: behir.hu